Hogy kicsoda Modor Tibi? Hogy nem ismertek?

Mint derült égből a gumibot, úgy ért végh hanta megkeresése a Labdabiztosról, miszerint odaát a Modoroson annyiszor énekeltük meg a magyar labdarúgás és imádnivaló szurkolói sajátosan közhelyes fordulatait, bölcsességeit, hogy esetleg volna-e kedvem szakmaibb berkekben is népszerűsíteni a Magyarfocit mint olyant.

Már hogyne volna - még akkor is, ha a Loki profi iparosmunkával kibrusztolt BL-részvétele és válogatottunk újból felcsillanni látszó VB-reményei folytán ismét ideiglenesen megnövekedett a hazai labdarúgást támogatók száma. Alapból kerülni szoktam az egyértelmű állásfoglalásokat, és csak sejtetni szoktam a véleményemet, de most kivételt teszek. 

A futballról (is) eléggé sarkos véleményen vagyok: általában dühíteni szokott, ha bárki csapatot választ magának. A Csapatnak olyannak kéne lennie, mint az anyanyelvnek: beleszületik az ember; érzelmi, kulturális kötődés alakul ki a klub és a követő között. A divatszurkoló választ: mostanában egyre gyakrabban külföldi (természetesen nyugat-európai) csapatot, és képes őszintén örülni, ha az általa párszor meglátogatott város klubjának húszféle állampolgársággal rendelkező játékosa győztesként örülhet egy meccs végén. Képesek egy Poolról, Barcáról, MU-ról, Bayernről, Juvéról, Milánról úgy beszélni, hogy mi.

A szerencsésebbek olyan városba, kerületbe születnek, ahol lehet és érdemes is szurkolni egy csapatnak. Másoknál a családtagok táplálhatják beléjük a klubszimpátiát.

Nálam ez felemásra sikerült: adott egy nagymúltú, alacsonyabb osztályú fővárosi kiscsapat - egy lokálpatriótánál pedig nem kérdéses a hovatartozás, a sport terén főleg nem. Másrészről adott a család révén az Újpest(i Dózsa), ami annak idején az iskolámban hirtelen osztódással szaporodásnak indult divatfradistákkal szemben egy tökéletes tüntető identitás volt. És maradt is.

Így jártuk be páran kis- és a nagycsapatainkkal szinte egész Magyarországot az elmúlt tizenöt évben, az összes lehetséges szurkolói réteget és bajnokságot, osztályt feltérképezve: a PNB-től a BLASZ IV-ig.

Róluk hamarosan egy tipológiát is lehozok részletekben, addig pedig előételként fogadjátok el a hazai stadionok egyik jól ismert figurájának, a szájfocistának írott karikatúráját:

A szájfocista:

Rendszerint negyven-ötven fölötti szurkoló, pohos hassal, ladás- vagy övtáskával, szivacsos-hálós zöldségessapkával, felhúzott zoknival, sportcipővel. Szotyit, tökmagot ropogtat, dohányzik, kezével az aktuális Sportot babrálja.

-Szakikám, valaha itt a grundokon órákig rúgtuk a bőrt a srácokkal, nem volt más, csak a tűzfal meg rongylabda vagy konzervdoboz, de élveztük, a játék öröméért játszottunk. Mit gondolsz, az Aranycsapat hol tanult fotballozni? Na ugye!

Erre a múltra visszautalva állandóan a játékosok lövőtechnikáját, az edző taktikáját szapulja, ő minden esetben jobban tudta volna. Főleg utólag.

-Bazmeg Soós, te szerencsétlen! Ott volt üresen a Szeibert, mit önzőzöl meg csellózol? El kell vállalni, vagy le kell passzolni, de nem ott totyorogni, nem hiszem el. És ez kap meccsenként 40 rongyot, beszarás.

-De ez a Meszes is egy fasz. Minek játszatja a jobbszélen a Hanzlikot, ahelyett, hogy inkább hátratolná középre, és behozná a kis Jokonicsyt egyedüli csatárnak? Komolyan mondom, nem értem, hol lőtte ez az UEFA-licenszét, a Tésztás Gyurinál, ott!

Bár ő maga sem egy Adonisz benyomását kelti bennünk, minden vendégjátékos vagy játékvezető könnyen észrevehető testi gyengeségét emlegeti minden bekiabálásánál, a körülötte ülők pedig általános derültséggel biztatják közvetetten a szájfocistát.

-Te, te kis törpe geci Tirgulescu, a kurva román anyádat basznád teherbe! Nem tudsz fölnőni a feladathoz, mi? A szőröstalpú anyád jobban etetett volna, megnőttél volna, kisköcsög!

-Na mi van, kopasz, ballal már nem megy, mi? Megpaskoljam a fejed búbját, Kodzsek? Az majd biztos segít!

-Te ragyásképű, hosszúhajú vidéki paraszt, jót játszottál a Barca bében, mi? Zsoldos senkiházi, te is oda mész, ahol többet fizetnek!

A lelátó többi figuráját nemsokára hazai pályán veszem górcső alá.