Nézzük a meccset. Uram bocsá' szurkolunk valamelyik csapatnak. A helyzet nem reménytelen, mi több: bíztató.Csapatunk sorra dolgozza ki a helyzeteket, ám egy szórványos ellentámadásnál - amely veszélytelennek tűnik - egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás : a csapat kapusa egy kapitális hibát vét. "Fakezű ! Lepkevadász !" üvöltjük öklünket rázva a lelátón, vagy a tv előtt. Új negatív hős született.Tehetetlen düh háborog az örök optimista szurker lelkében, a csapattársak megvető és csalódott tekintete szegeződik a kapu felé ballagó fickóra. "Miért mentél kapusnak?" - ordít be egy néző.
"Volt egy kapus Angliában, akit úgy hívtak Robinson. A pisztolya oda volt akasztva a kapufára, mert megesküdött, hogy ha egyszer mégis bekapja ... aztán egy mérkőzésen bekapta a gólt. Valahogy nem tudta kifogni azt a lövést. Aztán a halántékához illesztette a pisztolyt és puff ... Azóta Angliában minden mérkőzésen egy percre leáll a játék, egy perces gyász-szünetet tartanak Robinson emlékére." Sándor Pál klasszikusában elhangzó kis történetben benne van minden, ami egy Kapust jellemez, ha nem is szó szerint kell venni. A különcség, az elhivatottság, a hit,hogy mindig győzni fog, és az örök igazság, mely szerint egyszer minden kapus találkozik egy oylan lövéssel, amely gyorsabb,mint ő, és hiába tesz meg mindent, a labda végül egyszer túljut rajta és a hálóban lejt örömtáncot.
Az alaphelyzet ismerős lehet mindenkinek.De tényleg miért lesz valakiből kapus? A grundon általában a legkisebbet, vagy a legügyetlenebbet állítják be a kapuba, mert ott zavar a legkevesebb vizet, de mégis elmondhatja magáról, hogy a többiekkel focizott. Ha meg elakad benne egy-két labda, az már kész főnyeremény.Aztán később, mikor már nincs legkisebb, akkor váltják egymást a kapuban, és általában az ragad bent, aki valahogy jobban vonzza a labdát.Aztán egyre többször lesz kapus, míg végül már nem is kérdés, hogy ki álljon a háló elé. Ekkortól érzi úgy, hogy a kapus egy bizalmi poszt, rajta nyugszik a teher, hogy ha mindenki hibázik, ő akkor is meggátolja a gólt.
A kapusok nem normálisak. Ezt bátran kijelenthetjük, anélkül, hogy bármelyiküket is megbántanánk.A megállapítás alapja, hogy épeszű ember ha repül feléje valami, akkor összehúzza magát, megpróbálja elkerülni az összeütközést, míg ezzel szemben a kapus direkt a labda elé veti magát,odaugrik, hogy minél nagyobb testfelülettel védjen végvári vitéz módjára egy három szál gerendából tákolt oltárt, amire hálót feszítettek.
"Ők" néha öntörvényűek.Tisztában vannak vele, hogy a kapujuk előterében különleges szabályok vonatkoznak rájuk,megkülönböztetik őket a többi mezőnyjátékostól,előjogaik vannak,kiválságosak.Mint leghátsó ember, tökéletesen látják, hol a legsebezhetőbb a védvonal, és várkapitányként irányítják a labda megszerzésére odarendelt hátvédsort. Szabadrúgáskor sorfalat állíthatnak, amelynek oda- és úgy kell állnia, ahogy azt a Kapus megszabja. Ha a védekezésről van szó, akkor minden szava törvény, és ha kell üvöltve szerez érvényt véleményének.
Egy jó kapus meccsben tart egy csapatot,néhány fontos védés egész meccsre megbéníthatja a csatárok lábát, néhány bravúr hitet adhat a csapatnak, hogy "Ma legyőzhetetlenek vagyunk!".Egy kapusnak tekintélye kell hogy legyen, a mozdulatainak azt kell sugároznia, hogy minden pillanatban tudja mit csinál.Higgadt, nem kapkod, nyugalmat áraszt, de ha kell tombol, üvöltve fanatizálja a fáradó társakat, űzi-hajtja a győzelembe a többieket.Fontos része a csapatnak,nem véletlenül kezdődik úgy a csapatépítés receptje,hogy "Végy egy jó kapust!".Persze időnként, ha az ellenfél hasonló erejű, ha nincs döntés,ha senki sem tud a másik fölé kerekedni, akkor jön az orosz rulett. Büntetők felváltva. A csapat,a játékosok a kezdőkörben összekapaszkodva, imádkoznak,szurkolnak együtt, míg közűlük egy éppen sorra kerül.A kapus nem. Tőlük távol, az alapvonalnál várja hogy sorra kerüljön.Egyedül néz szembe újra és újra a soros ítélet-végrahajtójával. A büntetőt nem lehet védeni, csak rosszul rúgni. Esélytelen. És mégis néha győz, és ilyenkor hős lesz, a siker alapköve,a csapat legjobbja. Őt ünneplik, őt dobálják a levegőbe, viszik a vállukon. Kapusnak lenni jó.
Aztán néha elmélázik egy pillanatra. Megszűnik a koncentráció akár csak pár másodpercre...és kiperdül a labda a kézből, vagy felpattan egy fűcsomón amin addig még soha nem pattant fel, vagy elcsúszik a láb, vagy valaki beleér.... és a labda szépen komótosan elgurul a kapus mellett, elpattan, a gyenge lövés kínos lassúsággal , de mégis elérhetetlenül gurul a gólvonal felé, hogy aztán ott szinte megállva gúnyosan kikacagja kétségbeesett üldözöjét, majd átfordul a mészcsík túlsó oldalára , így adva meg a kegyelemdöfést.Hiba. Mi több : kínos hiba. Olyan szituációban, mikor a nézők 99%-a magabiztosan szorította volna magához a labdát, mintha soha többé nem akarná játékba hozni , akkor ő, kinek ez lenne az elsődleges feladata csődöt mond.Mert később indult,mert tétovázott, mert hibásan döntött,vagy mert egy csapattárs hibásan döntött.Mindegy. Egy kapus nem hibázhat.Ha a csatár lyukat rúg a a kapuval szemben állva, attól még 0-0 marad.Ha egy kapus teszi ugyanezt, bizony rögtön bünteti a játék.Negatív hős lesz, akin elment a meccs, aki miatt pontok vesztek, aki elrontotta a többiek játékát,aki egyetlen mozdulattal romba döntötte a CSAPAT munkáját.
Néha egész meccsen nincs tennivalója, csak egy kapuralövés jön,amit nem tud védeni.Egy lövés, egy gól...mit tett hát akkor hozzá a CSAPAT teljesítményéhez, azon túl hogy kikotorta a labdát a hálóból és visszaadta? ...Vállon veregetik, vígasztalják,"Sebaj" mondják, "Jó voltál" bíztatják, de ez nem vigasz még ha őszinte is.Mert mi lett vona, ha kicsit kintebb áll? Mi lett volna, ha hamarabb vetődik, ahogy elsőre érezte? ..és visszapörgeti az eseményeket százszor, és keresi, miként védhette volna mégis a védhetetlent,vagy miként tehetné meg-nem-történtté hibáját. És érzi a vádló pillantásokat a nézőtérről,hallja a szitkokat. Egyedül maradt,mindenkivel szemben...és legszivesebben egyedül maradna,csak úgy,magában.. elbújna, elsüllyedne, mindegy csak érjen véget ez a lidércnyomás.Kapusnak lenni nem jó.
Fent és lent, menny és pokol... Lehet egy kapus zseniális, halmohat bravúrt bravúrra, mennydörögheti nevét a B-közép, de elég egyetlen hiba, amely ha sorsdöntő, onnantól oda a bizalom, oda a hit.Minden kapus kap potyagólt. Ki kisebbet, ki látványosabbat, ki sorsdöntőt, ki csak lényegteeln szituációban.Fel lehet dolgozni, fel kell dolgozni, mert új hét jön, új mérkőzés, és újra oda kell állni a vonalra. Egyedül, szemben az ellenfél 10 játékosával, háta mögött a zúgó örjöngő szurkolókkal.Összezárva akár többezer emberrel egy stadionban, mégis a 90 percre szinte magányosan.Ahogy Grosics Gyula az aranycsapat kapusa mondta :"A 6 gólt Puskásék lőtték a Wembleyben , de a 3-at én kaptam".
