Amikor nem történt semmi érdekes. Körülbelül ez lehetne a hét mottója, ugyanis egy kivételével az összes meccset az nyerte, aki a tabellán magasabb pozícióban pipiskedett. Egy dolog vigasztal csak minket: Az NB2-t nem sújtja a válogatott meccsek miatti szünet, a mostani hétvégén is készülhetünk a szotyipusztításra, úgyhogy fel a fejjel, az Albertirsai himnusz lázában égő híveim!
Azért csak végigmegyünk az áttekintésen és persze lesz csapatbemutató is!
Azazhogy nem lesz. Ha figyeltétek az eddigieket, most jönne a DEAC bemutatása. Azonban az alkotói szabadsággal élve azt mondom, hogy inkább hagyjuk a második csapatokat. Félreértés ne essék, minden hibájával együtt üdvös dolognak tartom ezt a rendszert (nem elfelejtve, hogy szép hagyományai vannak a B csapatok szerepeltetésének, gondoljunk csak pl. az amatőr-profi időkre). Azon persze el lehet vitatkozni, hogy nem lenne-e üdvösebb kiírni egy tartalékbajnokságot, és akkor nem vennék el az NB2-be történő feljutás lehetőségét az arra már nagyon váró kiscsapatoktól. Szemet szúrhat az is, hogy a másodosztályba felkerült gárdák - mivel nem léphetnek még egy lépcsőfokot - tulajdonképpen mire is hajtsanak, illetve hogy nem lett volna kisebb pl. a Szolnok öröme, ha a Kisloki lesz a bajnok, és nekik ezüsttel a nyakukban kellett volna tárgyalniuk a villanyszerelőkkel. Engem az sem zavar, hogy néha az alapcsapatból a "kicsik" közé lezavart sztárok olyan szinten tojnak a meccsekre, hogy ahhoz képest a hírhedt MTK-Egyetértés egy tüzes pengeváltás volt. A problémám egyszerűen annyi, hogy ezeknek az együtteseknek nincs igazi identitása (sem szurkolótábora). Akik kimennek pl. egy Újpest II meccsre, azok vagy azért teszik, mert a "nagy" Újpestnek szurkolnak, vagy mert a rokonuk/haverjuk várhatóan pályára fog lépni, és nem csak mint oldalvonalfestő kisiparos. Nem azért, mert nekik az Újpest II lenne a kedvenc csapatuk. Még talán egyedül a DEAC-nak van (lenne) valami halvány kis egyetemista feelingje, de ennyi, a többi csak egy római kettes. Jövő héten REAC!
Rövid megjegyzés, még a forduló áttekintése előtt. Nem tudom, mennyire fognak engem ezért forró szurokban füröszteni, de már tovább nem bírom magamban tartani, hogy a blog.hu sokadszorra darálta be a postomat. Én nyomogatom a "ment" gombot veszettül, de ha balga módra nem mentem ki a forráskódot percenként, olyan szép összeomlást produkál a dolog, hogy csak leshetem. Mint amikor az ember bágyadtan kénytelen végignézni, hogy az utolsó villamos is elhúz a fenébe (lásd Hungária és Kőbányai út sarka, ahol kb. esélytelen átszaladni, ha nincs zöld - ami meg elég ritkán van - vagy említhetném még a Mátyásföld, Repülőtér HÉV-megállót, ahol a kedves helyiérdekű vezérek mindig abban a pillanatban csukják be az ajtót, amikor alig 5 perc várakozás után végre zöldre vált a VP-n átvivő lámpa)
Vecsés-Békéscsaba 4:1 Döme most cserélt, méghozzá hármat is. A Csabaiak az elején még vezettek, de aztán legyűrte őket a centenáriumát ünneplő elővárosi klub. (ki kéne írni egy KTE-Vasas-Vecsés-Austria Wien tornát)
Nyíregyháza-Cegléd 2:0 Bajzát Péter duplájával tartotta kézben a vezetést - és a tökutolsó helyen a Ceglédet - a Szpari. A fórumokon kialakult némi nézőszámmal kapcsolatos vita is, könnyű kitalálni, mely másik csapat drukkerei szították a tüzet. A magam részéről nem akarok belefolyni a dolgokba, a lényeg hogy továbbra is vezetnek.
Vác-Hajdúböszörmény 3:1 Szimcsacsa és Bogdanovic igazolása lejárt*, így nem léphettek pályára. Ennek fényében nem is olyan meglepő az eredmény. A krónikákba érdemes feljegyezni, hogy Bösziben már másodjára lépett pályára Kaze Teffo Etienne Giscard (ez egy játékos, nem a középpályássor).
BKSC-REAC 0:1 A mezőkövesdi Bőcsnek továbbra sem megy tavasszal a góllövés, ennek eredményeképpen ők is a halványpiros zónába kerültek. Mátyusunk viszont jól keveri a kártyát, lassan araszolgatnak felfelé a palotaiak.
DVTK-Újpest B 3:1 Granát folytatta remek sorozatát, Menougong pedig vagy megújult, vagy nem, most mindenesetre kétszer csengetett. Az aranycsata tehát tovább folytatódik. Btw. a lilák utoljára november hetedikén nyertek.
MTK II-KBSC 2:1 Az utóbbi csapat vezetett, az előbbi fordított, erre az utóbbiból kiszórtak egy játékost. A kisemtéká stabilan ötödik, lehet hogy el kéne gondolkodni a visszajátszók mintájára az odajátszók alkalmazásán. A Barcikáról pedig annyit, hogy maximális hangerőre tekert hangszórókkal tessék megnyitni a honlapjukat!
DVSC-DEAC-Orosháza 5:1 A Lokinál ránéztek a tabellára, majd gyorsan leküldtek a fakóba pár NB1-es embert. A Salami-takitika (hö-hö) bejött, egyben ez a forduló egyetlen kakukktojás-eredménye (lásd a bevezetőt), persze ehhez kellett egy triplázó Mokánszki is. (Lehet a Loki mégis nyer idén valamit)
Makó-Mezőkövesd 0:1 A Kövesd eldönthette volna a meccset, de az első góljukat nem követte több, így izgalmasra sikeredett a második játékrész. A hármas sípszónál a matyók fellélegezhettek, mint Molnár F. Árpád az OPNI bezárásakor. Kolozsvári Mesternek pedig köszönjük a hét nyilatkozatát: "Küzdöttünk mint lúd a jégen, ma nem sikerült semmi"
*Lehetséges, hogy lesznek még ennek további következményei is.
A tabella nem sokat változott, a tipposzlop viszont alapvető szükségleteink közé tartozik:
Hajdúböszörmény-MTK II
Cegléd-Makó
Orosháza-Nyíregyháza
REAC-DVSC-DEAC
Békéscsaba-Bőcs
DVTK-Vecsés
Újpest II-KBSC
Mezőkövesd-Vác