Elnézést a kis csúszásért, ma is megszólalnak majd majd a keleti szomszédvárak kürtjei, avagy körbe lesz hordozva a véres stoplis és négy vár fokára tűzzük az alibizőket. Jah és a Skynet már az összes idővonal szerint aktív. De minket még az atom-apokalipszis sem tántoríthat vissza attól, hogy megtudjuk, mi történt Bajzát és Rados között.
Szóval volt egy kicsit paprikás meccsünk meccsünk (igen, még mindig erre koncentrálunk), amelynek végén 3:2-es vendéggyőzelem született. Igazából nem is akarom túlragozni, akit egy kicsit is érdekli az NB2, az úgyis megnézte legalább az összefoglalót, vagy legalábbis azt a csatár-kapus affért, amire a bevezetőben utaltam. Elhúzott a Diósgyőr, aztán feljött a Szpari, de egyenlíteni már nem sikerült. A bírót is lehetett szidni ezért-azért, de most őszintén: meg is lepődtem volna, ha a sporit egy fórumon se vették volna elő. Az egygólos jóslatom csúfosan megbukott, de az aktuális forma legalább mértékadónak bizonyult. Mindenesetre soha rosszabb meccset!
A dologhoz tartozik, hogy született egy bizonyos írás, ami nem minden pontján felelt meg a valóságnak. Ezt némi tiltakozás követte, mely ugyan bocsánatkérést nem eredményezett, de legalább pár részletet suttyomban átírt a szerző (a M. T. Olvasó már csak a 2.0 verzióval találkozhat), úgymint a nézőszám lefitymálását és a végén az 5 előállított egyén klubhovatartozásával kapcsolatos tévedését. Ugyanakkor továbbra is maradtak benne vicces részek, lásd pl. az árpádsávos zászlók emlegetését egy piros-fehér klubnál.
A magam részéről csak a mostani (átírt) verzióban szereplő "tudtuk meg Fülöp végül szóvivőtől." mondatrészletre hívnám fel a figyelmet. Persze, én is követek el néha tartalmi és helyesírási hibákat (és meg is kapom érte a magamét:) ), mondjuk nem az írásból élek... (arról nem is szólva, hogy a jegyzőkönyv szerint nem Andorka rúgta az utolsó gólt - bár ez vélhetően csak a hozzám hasonló aktakukacokat zavarja)
u.i.: Lementettem magamnak, hátha még egyszer átírják majd a szöveget.
Nah a füstölgés után akkor jöjjenek a meccsek:
Vác-REAC 1:0 Az edzőkről szólt a meccs, Mátyus ugye le sem ülhetett a kispadra, míg Szabados mester betegség miatt volt kénytelen majdnem kihagyni a találkozót. Cserébe kiállították a pályaedzőjét. A Vác tuti negyedik-ötödik, a REAC lassan süllyed.
KBSC-Cegléd 3:3 A forduló meccse - lehetett volna, ha kikerül az árnyékból - ahol a vendégek majd' 80 percig emberhátrányban rúgták a lasztit, végül a 93.-ban egyenlített a Barcika (előtte felváltva vezettek a csapatok). A Cegléd elmozdult az utolsó helyről, mivel eddig tavasszal csak egyszer futott bele a késbe. A KBSC ellenben még egyszer nem tudott nyerni a téli alapozás óta.
Hajdúböszörmény-Mezőkövesd 1:2 Az első félidőben estek a gólok, a másodikban a piros lapok. A "sötét ló" szerepben tetszelgő matyók még mindig tartják a lépést a két gigásszal, a Böszi meg csöndben a sor végére csúszott.
Bőcs-Újpest II 0:0 Fokwa laah manulucci Rivera Mandjoute neve annyira megijesztette az újpestieket, hogy még gólt rúgni is elfelejtettek. Igazából egy "B" csapat meg egy széthullóban lévő klub összecsapására elég nehéz fölpörögni, inkább hallgassátok Curtist!
Nyíregyháza-DVTK 2:3 Tudjuk.
Makó-Békéscsaba 1:1 Ha a hazai hálóőr belövi... de nem lőtte be, maradt az iksz. Mentségére szóljon az alföldi Chilavertnek, hogy a kapufát legalább eltalálta. Valamiért itt is ki kellett állítani két játékost, elég zaklatott hétvége volt ez.
MTK II-Orosháza 2:1 Tíz emberrel is nyert otthon a tartalékcsapat, pedig az "A" gárdának nagyobb szüksége lenne a győzelmekre.
DVSC-DEAC-Vecsés 2:1 Tíz emberrel is nyert otthon a tartalékcsapat, pedig az "A" gárdának nagyobb szüksége lenne a győzelmekre. Hogy valami mást is írjak, Kondás úr egy lépcsőfokkal feljebb került: mostantól a Loki NB I-es keretét gardírozza.
Tabella:
1. DVTK 50 pont
2. Nyíregyháza 47 pont
3. Mezőkövesd 46 pont
...
13. Orosháza 22 pont
14. Bőcs 18 pont
15. Cegléd 17 pont
16. Hajdúböszörmény 17 pont
A tipposzlop most is tartogat csemegéket:
Cegléd-Hajdúböszörmény
Orosháza-KBSC
Békéscsaba-Vác
Vecsés-Nyíregyháza
Bőcs-DVSC-DEAC
DVTK-Makó
REAC-MTK
Újpest II-Mezőkövesd