Nem kell tovább nélkülöznünk aranylábúink fenomenális megoldásait: ma este két reprezentánsunk is megmutathatja oroszlánkörmeit Európának. A Ferencváros kapcsán már jártunk Örményországban, azonban a sorsolás szeszélyei folytán kelet mellett nyugatot sem hanyagolhatjuk az első fordulóban: a kiskárolyi játékrendszer európai debütálására az andorrai hegyvidéken kerül sor. A kupacsapataink útjába sodort ellenfeleket mantrázó sorozatunkban ma a világ futballügyileg egyik legjobban ellátott falvába látogatunk el, hogy megtekinthessük a címerében templomtornyot és mókust is felvonultató, sárga mezes ellenfelet.

Az Andorrai Hercegség története 819-re nyúlik vissza, a pásztorközösségeik jogainak írásba foglalásával, de a hagyományok alapján az önrendelkezési jogot már korábban biztosította nekik a frank Nagy Károly (Kis Károly sajnos nem ért rá, elfoglalták a paksi teendők). Az andorrai völgyek katonai védelem hiányában csak részleges függetlenséget élvezhettek, a tulajdonjog kérdésében pedig vita bontakozott ki a mai francia területeken fekvő Urgel grófja, illetve a ma spanyol földön található La Seu de Urgell, amelyet végül 1278-ban a kettős uralkodói státus kialakításával rendezték (ez később spanyol részről megmaradt a püspökségnél, míg a franciáknál idővel az államfőre szállt át). Ezt követően a környék békés elszigeteltségbe burkolózott, amelyet csak időnként törtek meg bekebelezési kísérletek, főleg francia oldalról. Az 1900 táján még mindig csak 5.000 lélek által lakott miniállam életében nagy eseménynek számított Borisz Szkozirjev orosz kalandor világjáró feltűnése, aki, miután 1933-ban megkapta az állampolgárságot, egy évvel később I. Borisz néven andorrai hercegnek nyilvánította magát, de „uralkodását” sajnálatosan rövidre zárta a spanyol egyház, illetve az általuk felkért csendőrség fellépése. További önjelölt megváltók felbukkanásának hiányában a tényleges modernizáció 1993-ig váratott magára, amikor az ország alkotmányt kapott és egyéb, fontosabb közjogi kérdéseket is rendeztek. A nagyhercegségbe való eljutás nemzetközi repülőtér, illetve vasúti összeköttetés hiányában főleg autóúton lehetséges, Barcelona vagy Toulouse repülőterétől további három órás zötykölődés bekalkulálása célszerű.

Andorra lakosságszáma – a világon a harmadik legmagasabb, 82 éves születéskor várható átlagos élettartamnak is köszönhetően - az utóbbi évszázadban robbanásszerűen nőtt, így most már nagyjából 89 ezer ember lakja a völgyeket. A hét andorrai megye közül Andorra la Vella a legnépesebb, mely a főváros mellett az attól 2 km-nyire fekvő Santa Coloma falut foglalja magában. (A többi andorrai település közül figyelmet érdemel még a Massana megyében található, 640 lélekkel büszkélkedő falucska, Anyós, amely már csak neve miatt is kiemelten szimpatikus lehet blogunk 25. életévet már betöltött olvasói közül sokaknak.) A Valira folyó közelében található, nagyjából 3.000 lelkes Santa Coloma legfőbb nevezetessége a világörökség részének számító, 839-ben pre-román stílusban épült templom (képünkön), amelyet a II. világégés idején német katonák is meglátogattak – valószínű elnyerte tetszésüket az építmény, mivel felgyújtása helyett megelégedtek a kirablásával: a festmények a hidegháború korszakában ideiglenes jelleggel egy nyugat-berlini képtárban állomásoztak (majd 20 évnyi diplomáciai hercehurca után, 2007-ben kerültek vissza Andorrába). Videónkban kivételes jelleggel nem a települést, hanem magát az országot mutatjuk be.

Az andorrai futballszövetség a kontinens fiatalabbjai közé tartozik: 1994-ben alapították és nyert még abban az évben felvételt az UEFA kötelekébe, míg a FIFÁ-nak 1996 óta tagja. A világversenyek selejtezőinek mezőnyét 1998 ősze óta gyarapítják, ám útjukat eddig a fényes sikerek helyett inkább a halovány reménysugarak övezték. Válogatottjukkal kapcsolatosan a legfőbb pozitívum, hogy San Marino reprezentánsainál erősebbnek számítanak, mivel a történetük során egyetlen győzelmet jegyző sammarinesékkel ellentétben ők már háromszor is diadalittasan vonulhattak le a gyepről (mindháromszor hazai pályán). Barátságos mérkőzésen Fehéroroszországot (2000-ben) és Albániát (2002-ben) egyaránt 2-0 arányban oktatták és tétmérkőzésen is triumfáltak már: 2004. októberében Macedónia távozott 1-0 arányú vereséggel a miniállamból, ahol egyébként nem a labdarúgás, hanem a rollerhoki képződmény számít a nemzeti sportágnak. (Ez utóbbiban egyébként sikeresebbek is:  1992-ben és 2002-ben megnyerték a B csoportos világbajnokságot, 2004-ben pedig egy bronzéremmel gazdagodtak ugyanott.) A labdarúgó-válogatott (amely eddig komolyabb nemzetközi sikerélményt csak a színes kártyák gyűjtése terén könyvelhetett el: a 2006-os vébé selejtezőin mindenki más csapatnál több sárga és piros lapot érdemeltek ki a csapat mészárosai) a jelenlegi sorozatban a már korábban bemutatott Örményország csoporttársaként tengeti napjait, kevés sikerrel: az eddigi hat mérkőzésen a pontok helyett csak a gyufákat gyűjtötték, igaz a nulla pont mellett figyelő 1-13-as gólkülönbség még a vállalható kategóriába tartozik. A gárdában a legnagyobb névnek a 69 válogatottságot és 7 gólt számláló Ildefons Lima számít, aki spanyol, görög, mexikói, olasz klubokkal ékesített karrierrel a háta mögött jelenleg a svájci élvonalbeli Bellinzona személyi állományát gyarapítja. Bajnoki küzdelmeiket a nyolc csapatot felvonultató, tavaszi-őszi rendszerű, playoff-fal is fűszerezett Primera Divisió keretei között bonyolítják.

Klubcsapataik is a kilencvenes évek második felétől járják a nemzetközi kupák labirintusait, de az ellenfelek idáig szűken mérték számukra a boldogsághormont. A legnagyobb sikernek az UE Sant Juliá 2009 nyári BL-menetelése tekinthető, amelynek részeként az első selejtező körben 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel kiverték San Marino rettegett elitalakulatát, a Tre Fiorit – ezt a következő körben az akkor még versenyben lévő (két körrel később a Debrecen által búcsúztatott) Levszki Szófia 9 darab körmössel honorálta. A tavalyi évben nem jött össze az újabb BL-bravúr, ugyanis az FC Santa Coloma a zöld asztalnál elvesztette reményeit a máltai Birkirkara ellen – ennek oka, hogy az andorrai nyitómeccset a szőrősszívű játékvezető nem engedte lejátszani a ránézésre a Pini-éra Bozsik-stadionját idéző gyepszőnyegű La Vella-i oroszlánbarlangban, így azt a szövetség 0-3 arányban a máltaiaknak ítélte, így a 4-3-as hazai sikert hozó máltai meccset inkább kötelességből játszották le. Ha válogatott szinten nem is, klubszinten már volt egy randevújuk a magyarfutballal, 1998 nyarán az UEFA-kupa selejtezőiben a Ferencváros 14-1-es összesítéssel küldte nyaralni a Principat együttesét. (Az elég méretes különbség alapján talán nem gondolnánk, de az europoronddal eddig háromszor kacérkodó együttesnél erre a párharcra gondolnak vissza a legszívesebben. Egyrészt, mert itt legalább gólt tudtak rúgni, másrészt, mert itt volt a legkisebb a vereség mértéke: 1997-ben a skót Dundee 17-0-val, 1999 nyarán a norvég Viking 18-0-val iktatta európai álmaikat. A klub honlapjának vonatkozó részét lefelé görgetve Nyilasi tréner és a mögötte pózoló Nyilas fizimiskája mindmáig szemrevételezhető.)

Az Unió Esportiva Santa Coloma együttese történetét 1986-tól eredeztetik, ekkortól az 1995-ig a spanyol területi bajnokságban tengődő, utána az ekkoriban életre hívott andorrai bajnokságban tündöklő FC Santa Coloma tartalék csapatának szerepkörében funkcionáltak.  Az UE a 2000-es évek közepére a másodosztály prominens szereplőjévé nőtte ki magát, de a nagy testvér miatt az első osztályba való becsekkolás nem kerülhetett szóba. Az egymással baráti társaságot is alkotó fiatalok végül 2007-ben önállósították magukat és immár független csapatként a 2007/08-as bajnokságot 16 győzelemmel és 2 döntetlennel zárták, amely első osztályú belépőt ért, egyúttal előállítva azt a világviszonylatban is ritka felállást, hogy egy falut két csapat is képvisel az adott ország első osztályú focibajnokságában. A csapat címerében feszítő állatka alapján Mókusoknak becézett klub (amelynek tagjai a Facebook tanúsága szerint némi barcelonai utánérzéssel a „Més que un club… UNA FAMILIA” szlogennel határozzák meg magukat) az élvonalban sem vallott szégyent, legjobb eredményük a 2010. tavaszán besöpört bajnoki ezüstérem jelenti, emellett az országos kupában is van két ezüstjük a legutóbbi két kiírásból. A 2010/11-es bajnoki idényben 10 győzelem – 10 vereség kombóval a negyedik helyen végeztek.

A nemzetközi porondon eddig egyszer mutathatták meg magukat, 2010 nyarán az EL első selejtező körében a montenegrói Mogren jutott osztályrészül, amely 5-0-s összesítéssel helyben hagyta őket. Hazai mérkőzéseiket a két andorrai futballstadion közül a nagyobbnak számító, 1800 nézős Estadi Comunal d’Aixovall stadionjában játsszák.

A keretében elég sok fiatal (maximum 25-26 éves) labdarúgót felsorakoztató UE jelenleg két kerettagot ad az andorrai válogatottba, a kapus Josep Rivas és a hátvéd Alex Martinez személyében, de gyakran feltűnik a címeres kompánia környékén a védelem másik ikonja, Jordi Rubio is. A népek barátságának építését a marokkói gyökerekkel bíró Mimun Nayim szerepeltetése biztosítja.

Összeállításunk végén a tavalyi, Mogren elleni mérkőzés videóját ajánljuk, a stadion szélén található, számunkra beazonosíthatatlan funkciójú épülettel és az egyik környékbeli ház erkélyén unatkozó helyi lakossal, erős idegzetű olvasók részére.