Ezen a hétvégén égjenek a Volvók, bojkottáljuk az Ikea-t, ne nézzünk Ingmar Bergmann filmeket és a Nobel díjakat is szarjuk le. Tudományos és sporttörténeti svédgyűlöletünk mellett, miközben a hétvégén finnugor hagyományainknak megfelelően messzire szakadt rokonainknak fogunk szorítani, ne feledkezzünk meg arról, hogy az NB2-ben tovább tart az MTK utáni hajsza. Hajtás után sorra vesszük a meccseket és a felvállalhatatlan és gyomorforgató svéd popkultúrát!
Dunaújváros-Pálhalma – Paks II Kiesők rangadója ez! A szegény hazaiak húsz gólt kaptak eleddig és csak egyet lőttek, míg a Paks már három ikszet összehozott, legutóbb Ajkán, ami egy kis meglepetésre adott okot. Nagy valószínűség szerint mindkét csapat védekezésre rendezkedik be, hogy aztán az utolsó percekben a vendégek megszerezzék a győztes gólt és az első győzelmüket! Az ABBA pedig szar! Tipp: 0-1
Kozármisleny – Tatabánya A második helyezett érkezik a harmadik otthonába. Tudjuk, hogy a Misleny otthon erősebb, mint a svéd acél és a bő egy éves hazai veretlenségüket épp az MTK szakította meg két hete, míg a másik vereségüket is Gyirmóton szenvedték el. A két csapat eddig hat mérkőzést játszott egymással, ezeken négy baranyai siker mellett egy döntetlen és egy bányász győzelem született. Egy biztos, valószínűleg a forduló meccse lesz, amin végül döntetlen fog születni. Dr. Alban is szar! Tipp: 2-2
Ajka – Bajai LSE Két jó csapat, az biztos. Meg szerethető. Viszont az ajkaiak legutóbb az MTK-t verték, ami már rég volt, a Baja pedig elpicsázta a Gyirmótot, csak hát a dunapartiak idegenben nem nagyon szoktak jól muzsikálni, bár nincs nagy valószínűsége annak, hogy a bakonyi csapat elhúzza a vendégek nótáját. Az Ace of Base borzasztó! Tipp: 2-2
Budaörs – ETO II A győri második csapat eleddig huszonhét játékost próbált ki hét mérkőzésen és leginkább azért vannak, hogy az első csapatban kevesebbet játszók itt érezzék a tétmeccs szagát. Lehet ezért van, hogy hetet kaptak az utolsó két meccsen, míg a Budaörs nem rég megszerezte első győzelmét, valamint múlt héten bravúrosan mentett pontot Várhidiék ellen. Épp ezért most megszerzik a második győzelmüket. És a Nils Holgersson sem olyan jó mese, mint mondjuk a Frakk! Tipp: 2-0
Videoton-PFLA – SZTK-Erima A kis Vidi ősszel tuti nagyon rossz lesz. A nyáron szétrabolt csapatot Hartyáni rakosgatja össze és a múlt héten már lehetett látni bíztató jeleket, csak a kis Fradi ötöt vágott az ő három góljukra. Szigetszentmiklóson pediglen az utolsó három meccs pontosztozkodással ért véget, hova tovább az utolsó két meccs 3-3-mal ért véget és mindkétszer a hosszabbításban egyenlítettek ellenük. Hát most is döntetlen lesz, de majd most ők egyenlítenek az utolsó percekben. Greta Garbo meg lehet, hogy szép, de Kiss Ramóna sokkal szebb, kérdezzék meg Tóth Norbertet vagy Bruno Senna-t! Tipp: 3-3
Gyirmót – Sopron Megyei rangadó ez, kérem szépen! Komoly meccs lehet ebből, ha a Gyirmót nem tud túl lépni saját árnyékán, márpedig nem tud. A soproni védelem 270 perce érintetlen és bár a győri kék-sárgák otthon tényleg jók, most ez hiába való lesz, mert a Sopron végig védekezi a meccset és hazavisz egy pontot. A Rednex meg prosztó! Tipp: 0-0
MTK – Veszprém Mindkét csapat 4-0-ra nyert a múlt héten, most mégis az az érzésem, hogy az egyetlen kérdés az, hogy a hazaiak sok vagy kevés gólt lőnek. Valamint egy kissé romantikus oldala is van a mérkőzésnek, ugyanis Dunaújváros után most a Hungária körútra tér haza Molnár Zoltán, aki öt szezont töltött a kék-fehéreknél. Reméljük tekintettel lesznek a 37 éves Molnárra a hazaiak és csak kettőt lőnek a Veszprémnek. Ja, a svédek rendezték a legszarabb EB-t, amit volt szerencsém látni! Tipp: 2-0
BKV Előre – FTC II Szomszéd háború, két számomra egzotikusnak mondott edző és ennyi! A BKV otthon nem adja könnyen magát, viszont a Fradi az elmúlt időszakban tényleg jól teljesít, főleg ha még a bűnbocsánatot tartó Abdi is a pályára lép. És ugye a Roxette, na az meg egyenesen a fertő! Tipp: 2-2
Ha valaki nem látta volna az előző posztnál:
EXCEL www47.zippyshare.com/v/9436403/file.html
A meccsek kezdési időpontját az MLSZ adatbázisában néztem, ez alapján döntöttem el, hogy egy tipp időben érkezett-e.
@snowblind: Az első két fordulóra nincsenek beírva a tippjeim az excelben, mert e-mailben tippeltem. Megtennétek, hogy beírjátok? Múlt héten már reklamáltam, Lotus jelezte is, hogy javítjátok. Köszi!