„Szervusz Naplóm, megint mi vagyunk. Kezdjük ezt a fejezetet valami ütőssel : "Lengyel-Magyar két jóbarát, együtt harcol s issza borát”. Hát ami engem illet, én kihagytam a borozást. Pedig vittünk azért magunkkal jóféle 5 tablettás Tokaji Aszú-t – ne érje szó a ház elejét – de lengyel barátaink is valami hasonló miseborral készültek. Nem ittak ők se, mi se. De ne szaladjunk ennyire előre. A lichtensteini bankárok és pékek vegyes csapatát kellő magabiztossággal intéztük el, így nem féltünk a lengyelektől sem.

 Az odafelé tartó út szinte eseménytelenül telt el. Poznanba érve megálltunk egy boltnál, mert odahaza a lelkemre kötötték, hogy vegyek pár csomag Krowka-t, mert jön a karácsony, jó lesz majd kínálni a vendégeknek. Lehet a többiek is így gondolták, mert egy jó 20-25 kilo Krowka-val a kosárban mentünk a pénztárhoz.
- Maguk mind csak tejkaramelláért jöttek – kérdezte a pénztáros.
- Nem. Mi a három pontért jöttünk – feleltem magabiztosan, mert eredeti céljainkat egy pillanatra sem tévesztjük szem elől.
- Ja kérem, akkor rossz helyre jötte, focival nem foglalkozunk. Akkor menjenek át a szomszéd vasüzletbe, és keressék Wozniawic-et. Mondják, hogy én küldtem, akkor kapnak engedmény a hét végi Polonia-Chorzow meccsre.
Nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem volt sok idő gondolkodni, mert menni kellett a sajtótájékoztatóra.

A terembe lépve nem tudtuk hirtelen merre kell menni, szerencsére ismerős magyar mondatokat hallottunk.
- Nem érdekel, azt mondd meg végre, hol találom a pogácsát !
- Szevasz Gyuri – kiáltottam oda. - Merre kell itt menni?
- Tudomisén. A Bernabeuban bezzeg ki volt táblázva még ropi meg a sajtos tallér is… és ezek akarnak EB-t rendezni ?!
Szerencsére hamar odataláltunk, nem volt semmi szokatlan, sima sablon-nyilatkozatok hangzottak el az ellenfél részéről. Az újságírók is csak az udvariassági köröket futották le a kérdéseikkel. Aztán az egyik megkérdezte, miért nem játszik Rudolf. Mondtuk, hogy Rudolf meg van fázva, egész bepirosodott az orra. Nem tudom a tolmács mit fordított nekik, de egyszerre csak elkezdtek tapsolni, és énekelni, hogy „Rudolph the red nose..” .. barátságos nép ez a lengyel.

A meccs előtti este közös vacsorán vettünk részt az ellenféllel, ahol vidáman beszélgettünk, anekdotázgattunk. A lengyel kapitánynak el is meséltem azt a legendás történetet, mikor a 80’ as években Détári és Zbigniew Boniek leültek fröccsözni, és úgy berúgtak, hogy Boniek csak másnap reggel döbbent rá, hogy akivel fröccsözött, az nem is Détári volt. Lengyel kollégám meglepődve mesélte, hogy ezt a sztorit ők is ismerik, csak pont fordítva, és Détári döbbent rá, hogy akivel fröccsözött, az nem Boniek volt.
- Lehetetlen – mondtam. – Döme sose ivott.
Fel is hívtuk mindketten az emberünket, és kiderült, hogy a történet igaz, csak két másik emberrel történt. Hát sírva csapkodtuk egymás hátát a nevetéstől, mikor kiderült, hogy tulajdonképpen Piturca és  Skuhravy voltak sörözni, és azt hitték hogy ők Détári és Boniek… vagy valami ilyesmi..

Vacsora után egyszerre csak odajött Sándor Gyurka, és azt mondta:
- Sanyi bácsi ! Játszani szeretnék holnap.
- Ne bolondozz már Gyurka! Ha berakunk a kezdőbe, akkor Sousa két hónapig csak cserének jelöl majd.
- Nem érdekel! Úgyis szünet jön, ebben a hidegben meg futkosson az, akinek 3 anyja lakik egy utcában. Legalább mi Sanyik tartsunk össze - tette még hozzá, és ezzel végképp meggyőzött.Hát szegről-végről mégiscsak Sándor, legyen hát. Szilágyi doktorral megnéztük a másnapra vonatkozó időjárás-jelentést, és mivel következő estére talaj menti fagyokat mondtak, úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk meg Hajnal játékát, és kezdjen Sándor Gyurka. Mint minden este, így most is megnéztem még a Labdabiztost, hogy írtak-e valamit a meccsről, aztán takarodó volt, mert nehéz meccs várt ránk.

A meccs nem kezdődött valami fényesen. A Himnuszt még szépen énekelték a srácok, büszkén, egyenes tartással, akárcsak a legnagyobbak. Ebben szerintem máris a világ-elithez tartozunk, és bár apróságnak tűnhet, de az ördög a részletekben lakozik. Kurva hideg volt. Kihoztuk a padhoz az öltözőből a hősugárzót, de konnektor nem volt a környéken. A cserejátékosok körbeülték, hogy hátha akkor felmelegszik. A lengyelek meg ezalatt futottak, mint a mezei nyulak. Nem is értem, nem ez volt megbeszélve. Mi bátran ívelgettünk, Varga lapos passza alatt Bessenyei Péter simán átrepült volna dugóhúzóban is. Laczkó „Buksi” néha kicsit tanácstalanul mozgott, de ilyenkor – hogy ne tévedjen el - odafutott Juhász Roli mellé. A bal oldalunk így elég létszám-hiányos lett néha, ezt a ravasz lengyelek is kifigyelték, és oda jártak beadni. Az első félidő végén ráadásul kaptunk egy elkerülhető gólt, mert a lövés után megint arra rohangált egy hazai játékos. Nem játszottunk jól, ezt fel is írtam a jegyzetfüzetembe.

Játszunk jól! – adtam ki az utasítást a szünetben, és láttam a szemeken, hogy megértették miről van szó. Sándor Gyurka sajnos az egész félidő alatt taszította a labdát, ami egyérintős játéknál még eladható lett volna, de itt és most kevés volt, mint Király Gabiban a pesszimizmus. Beküldtük Hajnal Tomit, én meg felírtam, hogy „még 57”. Jött Elek is, őt nem mertem Sándorral együtt játszatni, mert amúgy is egy csapatban ülnek a kispadon, nehogy a végén ráunjanak. Tőzsérnek megköszöntem az első félidei produkciót, most már szinte biztos vagyok benne, hogy nem kell ilyen stílusú középpályás ebbe a játékrendszerbe.

A második félidőre, mintha egy új csapatunk ment volna ki, sajnos eleinte ez az új kicsit gyengébb volt az előzőnél. Ha valaki azt mondta volna, hogy pályán van a két legértékesebb magyar játékos, hát én bizony rákérdeztem volna, hogy ki az, mert nem derült ki. Gyorsan kiadtuk a vész esetére fenntartott utasításokat – „Játsszunk még jobban!” – egy partdobás elvégzése előtt, és ez hatásos volt. Priskin csatárjátéka a legnagyobbakat idézte. Úgy küzdött, mint Jancker, úgy mozgott üresbe labda nélkül, mint David Villa, és úgy futott mindig lesre, mint Inzaghi. Éppen csak a gól hiányzott a játékából, ezért szóltunk is neki „Rúgjál már egy gólt !”. Két perccel később egész kitekeredett mozdulattal zseniális gólt lőtt. Rögtön le is hoztuk, mert a csúcson kell abbahagyni, és mehetett Feczesin, hátha betalál. Nem ő talált be, hanem Vanczák Vili, aki egy ütközés során megszédülhetett, de egy beadás után addig nyomatta a joga bonito-t , míg beügyeskedte a saját kapunkba a labdát. Pedig már pont be akartam cserélni Király Gabit.

Nem volt rossz meccs, ha úgy nézzük, akkor idegenben kettőt rúgtunk. Bogdán és Vanczák dicsérhető volt, Hajnal neve mellé beírunk egy csillagot, Elek helye meg nem a kispadon van. Laczkó balhátvédként sokadszorra is egy sorscsapás volt, de őt játszani kell, mert ezzel a séróval nem ülhet a kispadra. Ez van, nem nyerhetünk mindig. Viszont valamit ki kellene találni, hogy ne vereséggel búcsúzzunk ettől az évtől. Kellene még egy meccs. Már beszéltünk is erről Urbányi Pistával, utána is nézett a dolognak, és kiderült, állítólag december 6-án véget ér valami tengerbiológiai kongresszus, és utána az egész 3. emelet kiürül a Maldív-szigetek egyik prominens szállodájában, ami egyben a helyi labdarúgó szövetség központja és a helyi bajnokcsapat klubháza is. A Maldívok ellen lehetne még alkotni valamit, de csak idegenben és csak  itthoni játékosokkal kellene menni. Akkor Csernyánszki végre védhetne, és be lehetne küldeni Tökölit és Torghelle Sanyit…legalább mi Sanyik tartsunk össze. Na majd még meglátjuk addig is hétvégén kimegyek az MTK-Szigetszentmiklós meccsre.