A magamfajta sörfomán bohócliger számára kevés pihentetőbb, felüdítőbb és izgalmasabb időtöltést találunk, mint az olyan eseményeket, ahol egybeesik a focidrukkerkedés és a minőségi árpafőzetek élvezete. Az előbbi mondatban említett focidrukkerkedésen itt nem is csupán a szorosan vett "élő meccsnézést" kell értenünk (noha persze az a nonpluszultra), hanem a drukkeri életérzést is, amikor a figyelemmel kísért bajnokság, klub-vagy válogatott torna, kedvenc klubcsapat történései vannak a középpontban, kerülnek elő vagy villannak fel akár a legváratlanabb hátköznapi pillanatokban is. Én például már akkor elégedetten és a pillanat varázsa érzéssel a bensőmben dőlök hátra bárhol és bármikor, ha minden logikus várakozás ellenére meglepetésszerűen futok bele a futball-életérzés valamely kivetülésébe. És hogy valószínűleg nem vagyok egyedül a jóféle sörözés-kvaterkázás + sportélmény paralell hozsannázásával, arra számtalan példát találunk. Elég csak a 'biztos szerkesztőségben a K.Dezső kalandjait lelkes szakszerűséggel közvetítő Bastille-ra, vagy épp a "Bozsik stadion a kedvenc szabadtéri kocsmám" axiómát kifejlesztő, valló és gyakorló Hantára gondolni (persze ugyanígy említhetnénk itt a BKV-MTK NB2-es meccsre télidőben kizarándokolni képes és a Sport utcai pálya rántottcsirkés gasztroélményeit értőn tanulmányozó Lotus-nbcee vonalat is). Szóval ezek jó dolgok egyenként is, ha egyesülnek, az még jobb.
Rég várt szabadságom a napokban tört rám, így a már hónapok óta tervezett bohémiai zarándoklat végre a realizálódhatott. A korábbi Prága-centrumú utakat ezúttal megbolondítva Hradec Králové környéke lett a megfejtés, természetesen erősen a sörfőzdékkel bíró kis- és középvárosokra fűzve fel az útvonalat. De hogy jön ide a Bohócliga? Hát közvetve, az előbb említett felvillanásokban, véletlenül se direktben, de posztunk az életérzést próbálja elkapni, így e szellemben folytatjuk.
Az utazás harmadik napján, már túl a josefovi exHabsburg erődben kivitelezett remekbe szabott Paradise Lost koncerten és számtalan hradeci és jaromieri böcsületsüllyesztőn, ismert és kevéssé ismert és borzalmasan kevéssé ismert főzeteken, a Králové alatti Pardubicébe vezetett az utunk, amely város legendás lóverseny-nagydíja és üveggyára mellett bizony becsületes kis sörgyáráról is nevezetes. A pályaudvarról kijőve nem is okozott gondot a helyszín feltalálása: 5 perc séta se kellett és a miskolci panellakótelepeket idéző miliőből előbukkant a főzdeüzem múlt századfordulós épületegyüttese. A lepusztult szürke gyárépületek ósdiságuk ellenére a vállalható ipari műemlékek decens hangulatát árasztották magukból, amint társaságunk közelített a főkapu felé, mely mellett gondos felirat hirdette a Pivovarska Pivnícé-t, azaz a sörgyári sörözőt, mely pont 5 perce nyitott ki aznap, üdvözölve a vasárnapi delet. A homályos belső helyiségben a bárpultra tekitve kellemes szédelgés fogott el a látványtól: a gyár szortimentjének mind a 7 söre, köztük Pesten, a Rákóczi téri Bohémiában csak üvegesen előforduló 14 fokos (nem alkohol, szárazanyagtartalom!) Taxis is csapon...! Részemről nem is volt kérdés az indítás, míg a többiek a sima 11 fokos Pernstejnre (a kínálat legnépszerűbb, sima világosa) szavaztak. A 2 arany- és egy borostyánsárga korsóval aztán ki a teraszra és "az élet apró örömei" érzésvilágba zuhanva élveztük a hűs komlószörpöket és a pivnicébe mind nagyobb számban beérkező helyi erők látványát akik szemmel láthatólag az otthon készülő vasárnapi ebéd előtti szokásos alapozásukként ugrottak be a főzdei csapoldába. Cseh kispolgári lét, 2012. Csodálatos.
Aztán alig negyed óra elteltével mások is jöttek... eg újabb csoport, sőt, csoportok, mert 3 részletben érkeztek a delikvensek, 4-5 fős seregecskékben, rajtuk zöld-fehér sálak, itthon utoljára a '60-asokban látott szurkersapik, különféle évjáratú és márkájú zöld-fehér mezek, a kezekben valamiféle kereplőszerűség, és a szemekben a céltudatosság... a sörfőzde félé irányuló határozott lépések céltudatossága. Kik és mifélék lehetnek ők? Nos kicsit jobban körbenézve a környező falakon függő hirdetmények-plakátok között (majd este utána is olvasva) bizony vendégszurkerek voltak ők, mégpedig a prágai Bohemians éltetői, akik a helyiérdekű FK Pardubice elleni találkozóra érkeztek, melyet a régi RTL KLubos Bohócliga időkre emlékeztető szellemben vasánap délelőtt 3/4 11-kor rendeztek meg a Pernstejn sörök városában. Hőseinkre ráfért a gyógysör, mert a másodosztály (Druha Liga) éveleji rangadóján bizony egy sima kettest gurított nekik a hazai alakulat. (A divízió élén jelenleg a Viktória Zizkov áll, akiknek külön is drukkolok: ők adták ugyanis a focinak a rút orcájú varázslót, Karel Poborskyt, és Prága legkirályabb sörkerületének a csapata ők, ahol a stadion körül az egy háztömbre jutó kocsmák száma kb 16. Mennyország.). Szóval a szívem távolról a másik prágai csapaté, de azért megértettem a "Bohémek" orrlógatását is (nekem kijutott ebből bőven az utóbbi években, Szombathelytől kezdve Miskolcon át Kecskemétig...) - mely orrok a második korsó után már nem is lógtak annyira.
Embereink hangulata tehát jó volt és egyre jobb lett: elégedetten lapátolták be az obligát knédlis gulásokat, hozzájuk pedig szép ütemben fogytak a 10-es és 11-es helyi főzetek. Énnekem pedig elszorult a szívem: miért nincs ilyen otthon a Bozsik mellett, egy ilyen közepes serfőzde étteremmel vagy anélkül, de korrekt és minőségi sörrel, ami még tényleg keserű és aranyszínű és komló- és árpaízű és a korty lenyelését nem valami meghatározhatatlan borzadály követi, nem a kukoricadara cefrés illata teng-leng a korsó felett a vállalhatatlan hab felett? Tudom, sörsznob vagyok, fogadatlan prókátor, de mit tegyek, ha belesajdult a sör-foci szívem ebbe a csodás képbe.
Szóval ha nem is Bóhócliga, de a focifeelin' megint utolért, és valahogy egy kellemes boldogsághullámba lökte az egész énemet a Taxissal és a Pernstejnekkel, ezekkel a derék csek szurkerekkel akik becsülettel tolták a nemzeti eledelüket és szűrték a söreiket és a később a krimóba betévedő Pardubicedrukker-különítmény is csak intett nekik és nem volt hirig, nem volt hőzöngés, csak mindenki tette a dolgát: emelgette a korsóját. Hiába, a csehek már csak ilyenek: Leben und leben lassen, ők nem cseszegetnek téged, te se cseszegesd őket és akkor minden jó, csak folyjon a sör. Az meg folyik.
Másnap azért a Bohóc már önmagában is elkapott: egy Hlisko közeli skanzenben ért a SzabóZsolt-Kemenes-Nikolics-Lovrics sztori híre Öcsém telefonhívása és Hanta sms-e kapcsán, s miután letudtam az aznap még rám váró 2 óra vezetést, a Straobrno sörözőjében a kies Brünnben már kedvenc vörös-feketéimre és a Bohócliger életérzésre is üríthettem illatozó korsómat. Nyár, haverok, pihenés, sör, és még külföldön is foci és Bohóc. Mi kell még?
Egy főzde a kispesti sorompó mellé.
