Vajon miért terjed el az az alapvetően hibás személet a magyar futballról szóló közbeszédben, újságcikkekben, nyilatkozatokban, hogy ez bizony nem jó, ez valami teljesen más, mint amit a világ többi részében focinak neveznek, egy teljesen más műfaj - szótári definíció hiányában?
Posztunkban kísérletet tehetnénk e kínzó kérdés feloldására, de inkább nem tesszük, mert bár szeretjük az egész abszurditását, azért mi is látjuk benne a hibákat, az ellentmondásokat. Maradjunk inkább annyiban, hogy próbáljuk megkeresni azokat a kapaszkodókat, amik mégis életben tartják a rajongásunkat, megideologizálják a létünket, és amitől furán néznek ránk ismerőseink, ha belekezdünk: a kispesti szertárostól olyan sztorit hallottam a múlt héten ... de várjál, nem is ezzel kezdem, mert egy haverom, aki korábban a Tabánban tolta tud egy jobbat ... - és így a végtelenségig. Mi magunk vagyunk a magyar futball, és a magyar futball olyan, amilyennek látni akarjuk.
Mert például mi lenne akkor, ha mondjuk németek, angolok, spanyolok, kazahok vagy netán andorrai fanatikusok lennénk?
Egy Kecskemét - Kaposvári Rákócziról például csak szuperlatívuszokban írnánk, ha mondjuk mi lennénk az iráni labdabiztos. Egy kétszeres világbajnoki döntős országában edzőtáborozva, remek körülmények között készülhettünk, és még a nem is olyan régen kupagyőztes KTE stadionját is megkaptuk, hogy ott fogadjuk alkalmi ellenfelünket, Tunéziát. A mérkőzés 2-2-re végződött, és az eredményt most félretéve, reméljük sikerült újabb piacot szerezni labdarúgóinknak, a lelátón talán ott ácsorogtak a világ más régióiból konténerszám igazoló magyar csapatok képviselői. Ha a hét főmeccsére nem is maradunk, a szívélyes vendéglátásért cserébe azért betippelünk egy hazai 2-1-et péntekre.
A Haladás - Diósgyőr pánmagyar rangadót akár értelmezhetnénk orosz kontextusban is, mondjuk kétféleképp. Egyfelől országot átszelni nálunk busszal nyolc óra, arrafelé nyolc nap; másrészt ilyen kis távolság legfeljebb a moszkvai csapatok városi párharcainál fordulhatnak elő. Utóbbi esetben ugyebár elég lenne egy átszállásra is jogosító metrójegy, előbbinél viszont komoly tervezőmunkát igényel az utazás. Egy nappal korábban indulni, megaludni valahol a Dunántúlon, miközben a Nemzeti Sport sportfogadási oldaláról már évekkel ezelőtt eltűntek azok a remek felvezetők, amiből megtudhattuk mondjuk, hogy Bari légvonalban milyen messze van páldául Nápolytól, hátha a kilométer valahogy aránylik a végeredményhez. Esetünkben erről szó sincs, a Haladás villámrajtot vett, a Diósgyőr viszont spanyolokat felejtett el a nyáron, tehát a hazai 2-1 akár még össze is jöhet.
Pécs - Debrecen és mondjuk Bajnokok Ligája, Mourinhóval Supka szerepében. A remek stratéga ugyebár csodát tett a Portóval (lefordítva: benntartotta a bűngyenge Békéscsabát), majd egy sokáig nyeretlen csapathoz igazolva, ötven év után bajnok lett a Chelsea-vel (értsd: Szentes Lázár helyett Supka nyeri a Loki első bajnoki címét). Mourinho a későbbiekben sem tudott nagyot hibázni, az Interrel BL-t (a Honvéddal Magyar Kupát) nyert, majd újabb kihívásokat keresve, országot (megyét) váltott, és átült a Real Madrid (Pécs) kispadjára. De ahogy Mourinhónak sem jöhet össze minden, úgy most a Debrecen is elviszi a három pontot egy sima 0-2-vel.
Siófok - Győr, Los Angeles Galaxy, Beckham. Érezzük? Óceán- vs. déli part; Spice Boy vs. Thomas Sowunmi. Kell ennél több magyarázat? Talán annyi lehetne még, hogy a tengerentúli hajrálányokhoz hasonlóan, valami igazi magyaros megoldással kéne mifelénk is szórakoztatni félidőben az összeverődött érdeklődőket. Esetleg a helyi lángossütők gründolhatnának egy hagyományörző csoportot, és mint a tányérokat a rúdvégeken forgató - hirtelen nem is tudom milyen nációjú - néptáncosok, egy-egy sajtos-tejfölössel egyensúlyozva az orrukon eljárhatnák az aranyparti csárdást. Amúgy vendég, 0-2.
Bp. Honvéd - Paks. Vajon melyik ország passzol a legjobban a komolyan vehető európai bajnokságok csapatai közül egyedüliként 100%-os Honvédhoz, netán ellenfeléhez, a csak magyarokkal felálló, Albániához mérhető izolációs politikát folytató Pakshoz? Kispesti szívem nyilvánvalóan az osztrák női kézilabda-ligához, és Gunnar Prokopp Hypo Niederösterreichjához nyúlna, hiszen a sorozatban elhódított 35 bajnoki cím, valamit 8 BEK-győzelem legalább kimeríti a csábító lehetőség kategóriáját. Inkább hagyom az álmodozást, illetve egy tipp erejéig még folytatom: 1-0.
Az Újpest - Fradira adná magát bármelyik topliga rangadója, de nem, mert ha valami tipikus Dél-Amerika, akkor az ez. Ha azt mondjuk Spanyolország, nem lövünk nagyon mellé a Barcelonával és a Real Madriddal, ahogy Angliában sem a Manchester Uniteddel és egy adott másikkal, amelyik csapat történelme hosszabb, mint jónéhány európai államé, netán Olaszországban ott a Milan és az Inter. Ezekben a csapatokban az a szép, hogy vannak, és ha már vannak, akkor eredményesek is, hiszen ez a létezésük alapja és egyetlen értelme. Ellenben Dél-Amerikában nem így működik a football. Arrafelé egy Botafogo simán kieshet az első osztályból, egy Independiente stabilan lehet alsóházas, miközben valamelyik valahonnanjött Atléticó úgy nyer bajnokságot, mint itthon mondjuk nyerne a Tatabánya. Meg kell szokni - és milyen nehéz megszokni -, hogy egy Újpest-Fradit rendszeresen két kiesőjelölt, vagy ha nem akarok nagyon túlozni, akkor egy középcsapat és egy alakulóban lévő (értsd: szar) csapat párharcaként harangozunk be. Nem irigyeljük Hegyi Ivánt, a 60, 70, 80 ezer nézős visszatekintések egyre kevesebb hitelességgel bírnak, különösen, hogy az elmúlt harminc évben csak(!!!) a BVSC volt képes 40 ezernél magasabb nézőszámot felmutatni egyetlen hazai meccsén. Mindettől függetlenül az Újpest és a Fradi meccse egy a világ legnagyobb (hagyományú) rangadóiból, félvállról még a most leírtak fényében sem szabad venni, valamint piros-fekete Honvéd-mezben a Megyeri út környékén flangálni vasárnap kora délután. Utána pedig pláne, mert az 1-1 egyik csapatnak sem lesz jó.
Pápa - MTK egy négynaposra nyúló hosszú hétvége kellős közepén, vasárnap délután, mi ez ha nem két andorrai középcsapat teljes közönybe fulladó meccse? A különbség mindössze annyi, hogy Andorrában legalább azzal az objektív igazsággal lehet majd érvelni a távol maradó tömegek fájó hiánya mellett, hogy az ország teljes lakossága elférne egy közepesebb európai stadionban. Ellenben ha mégis összejön valami csoda folytán 1000 néző, akkor lehet örömködni, címlapot szerkeszteni, soha nem látott érdeklődésről írni, fiesztát emlegetni, a helyi futball közeli felemelkedését vizionálni. Andorrában. Magyarországon ezzel szemben szintén összejöhet a címlap, igaz, ahhoz nem 1000, hanem sokkal kevesebb néző kellene, mert azt meg lehet számolni pontosan, öles fekete betűkkel kiemelni és soha nem látott mélységekről beszélni. (Láthatjuk tehát, hogy a futball minősége és a nézőszám közötti halvány összefüggésről milyen könnyedén lehet elterelni a hangsúlyt az országok lélekszáma felé, mintegy felmentve az állapotokat, mint azt teszi bármelyik jólképzett edzőfejedelmünk az ötösről is bedobást rúgó, ámbár reményteljesnek nevezett támadókra vonatkozó kérdésekkor.) Mellékesen 0-2.
Videoton - Eger. Jajj, beh' könnyű lenne előkapni Franco Madridját, netán Mussolini Ambrosianáját, netán Farkas Mihály Honvédját, miközben az ellenoldalon a nyomasztó török fölénnyel (az új renddel) szemben is kitartó viharvert egri hősöket. De nem tesszük, mert mondtuk, hogy túl könnyű lenne, ráadásul annyira sokszor eljátszották már mások értelmetlenül, ahogy azt csak Vanczák Vili tudja a válogatottban. (Apropos, az megvan, hogy Sionban milyen tengely állt össze? A védelemben ugyebár a svájci gólkirályi címre ácsingózó Vilmosunk, középen a Milánóból érkezett Gattuso, elől pedig az exkispesti Danilo. Most pedig csukjuk le szemeinket, majd a lelki szemeinket is, és képzeljünk el egy szépen, hátulról végigvitt akciót. Ugye, ugye?) Szóval a Videoton - Eger inkább egy klasszikus kelet-európai mérkőzés lesz, ahol az egyik csapat úgy váltogatta éveken át a neveit, ahogy Katzenbach Imre a feltételezett lakhelyét; míg a másik oldalon a csapat ugyanaz, csak más néven Vasas most. De tényleg, miért nem vallják már be maguknak végre, hogy ők tényleg a Vasas? Ugyanaz a tulaj, ugyanaz a stadion, ugyanaz a keret, ugyanazok a csapatszínek, miközben arra gondosan ügyelnek, hogy mégis megkülönböztessék magukat valahogy, vagyis ragaszkodnak a hazai rendezéshez, a piros-kék festésű klubcímer ellenére piros-feketében játszanak, meg ilyesmik. Vadkelet. Kettejükből amúgy a hazaiak (akik amúgy vendégek lennének, de az MLSZ - minő meglepetés - engedélyezte a pályaválasztói jog felcserélését) nyugodtak bele régebben a jelenlegi állapotukba, ráadásul még jók is, vagyis a 3-0 nem lenne nagyobb meglepetés. (edit: Jámbor László természetesen Jámbor János, csak már lusta voltam kijavítani a képet.)
Egyszerűsített tippszelvény:
Kecskemét - Kaposvár
Haladás - Diósgyőr
Pécs - Debrecen
Siófok - Győr
Honvéd - Paks
Újpest - FTC
Pápa - MTK
Videoton - Eger
A nyitóképen olvasható dalferdítés Garcia bőrmester agyszüleménye.