H. és B. a Határ úton találkoztak. NB3, télen, nyáron. Kellemes ősz eleji idő, 20 fok, a cigi füstjét messze viszi a néhol vanczáki sebességre kapcsoló szél. Igazi futball idő, jegyezné meg a sokat látott Zombori úr, csakhogy a jó focihoz nem csak jó idő kell, bökné hozzá Hegyi Iván. Csikk a helyén, a hőseinkhez vezető út pedig az 52-es villamos vonalán van, így H. és B. felpattan rá, hogy a dél-pesti régiót átutazva, a XX. kerület, Ady Endre út és Pöltenberg utca kereszteződésénél leszálljanak. H tenyerében van a környék, a villamos vonalak irányainak puszta indokai, a lakótelepek története, vagy a már megszűnt gyárak kulisszatitkai. Az esemtékának fogok szurkolni, ha nem baj, mondja H. Dehogy baj, de én a Bajának fogok. Az NB3 Középső csoportjában találkozik az utolsó ESMTK a tizennegyedik Bajával. Kiesési rangadó, karnyújtásnyira a megye I. két olyan csapatnak, akik közül az egyik anno a negyvenes években megjárta az első osztályt, a másik meg olyan játékosokat adott a magyar focinak, mint Dunai, Disztl vagy Bognár Gyuri. Ennek persze semmi köze ehhez a vasárnapi meccshez, aki egyedül ismerős lehet, az Tulipán a bajai kapuban, aki még az NB1-es Vasas kapusának, Lubos Ilizinek volt a cseréje. Ilizinek azóta nincs klubja, Tulipán pedig a keretbe sem került. Aztán persze kiderült, hogy a nyáron Ajkára ment Tulipán. A picsába.

Hátulról, telefonos segítséggel közelítjük meg a létesítményt. Igazi külváros, pesterzsébeti családi házak, nyoma nincs a kornak, sehol egy Nemzeti Trafik vagy új építésű ház, maximum a beton kerítésen meghúzódó ROHAT MAGYAR és IRTSD A CIGÁNYT feliratok és az a néhány illegálisan lerakott szemeteszsák az, ami segít behatározni a 2010-es éveket. Aztán megpillantjuk a stadion hátsó bejáratát, ami egybeesik a Foci Söröző bejáratával, ez itt a Klapka köz. Egy tag leskelődik befele másfél órával a meccs előtt, kopog, integet. Közben mi is odaérünk, az ajtó kisvártatva megnyílik, mi pedig megnyugodva, hogy a hosszú utazás nehézségeit és a várakozás feloldhatatlan izgalmait korsó Sopronival öblítsük. A tag belép, de nekünk nem engedélyezett. Ő itt dolgozik, pályamunkás, azért jöhet be, mondja a heinekenes reklámpólóba bújtatott pultos hölgy. De csak egy sört szeretnénk. De a szabály az szabály és mint annyi első osztályú meccsen, a beléptető rendszer itt is csődöt mondott. Itt van mellettünk a kapu, mindjárt nyitják. Szomorúan nézek le a földre, törött sopronis üvegnyak néz rám vissza. Megyünk a kis kapu felé, el a rohatmagyar felirat előtt és a pesterzsébeti romantika kinyittatja a kapukat. Abban a szent minutumban nyílik az ajtó, mikor elé lépünk. Jó napot, két jegyet kérünk. Jó napot, hát nincs még jegyünk, majd eztán. Adódik a kérdés, hogy akkor hogy iszunk sört, ha nem tudunk bemenni. Az ötvenes éveiben járó biztonságis viszont kompromisszum kész, megérti, hogy a jegyek késése nem elég nyomós érv, hogy ne tudjunk bemenni végre inni egy sört. Majd jöjjenek vissza a jegyért, addig meg igyanak egy sört. Ennél szurkolóbb barát még sosem volt az MLSZ, mint ekkor, ebben a pillanatban. Belépünk, a pálya balra, szőnyeges edző pálya jobbra, amellett vezet az út a Foci Sörözőbe. Jellemzően az ötven körüli férfiak és a hetven környéki nagypapák isszák a söreiket a teraszon, látom a tekintetükön, hogy  tudják, nem vagyok idevalósi. Benn a kocsmában méteres betűkkel, piros-fehér színekben egy ESMTK felirat fogad, jobbra a falon meg a 2000-es évek Fradija az akkori Sportokból, Sport+-okból, Bravo Sportokból. A kínálat kielégítő, többféle rövidital, csapolt Soproni, borok minden színben. Szotyi, tökmag, ropi, rántott húsos és rántott májas szendvicsek, uborkával. Pusztítós flipper, csocsóasztal, biliárd, free wifi, a tévében a Fradi-Érd, a kivetítőn a Debrecen-Vidi, egy asztalnál néhány bajai labdarúgó kávét fogyaszt, micsoda idill, nem de?!? Két korsó sör kerül hatszázba, mellé a rántott májas szendvics kettőötven. Kinn körülbelül öt perc alatt elfogyasztjuk az első kört, közben szivárognak a szurkolók piros-fehér sálakban, pólókban, azért egy-két Fradi mez, vagy Fradi medál is feltűnik. Feltűnik még két nagy unicum és két korsó sör, ezerhárom. Nézegetjük a kezdőket a székeknek álcázott olajos hordókon ülve, de ismerős név nincsen. Minkét csapat fiatalokkal próbálkozik, a Vojtekovszki nem az a Vojtekovszki, Illésről és Áderről már nem is beszélve. A két edző sem ismerős, az egyik oldalon Turi Zoltán, a másikon Goretich Krisztián. Utóbbiról annyit tudok, hogy nem nagyon lépte túl a Sugovicát pályafutása alatt, és Nagy Tamás tőle vette át a kék-sárgákat, hogy aztán a béka segge alól hozza vissza a csapatot. 

Pink Floyd: A falelátó

A harmadik sört már  műanyag pohárba kérjük, és elindulunk a pálya felé, közben megvesszük becsületesen a jegyeket. H. megemlíti közben, hogy egy ESMTK-BKV meccsen két-három éve egy Soltész Rezső utánzat szedte itt a jegyeket, na most sajnos róla csak ilyen képet találtunk. De akkor elénk tárult a lényeg. A két háború közti falelátó annyira idilli volt, hogy Lucky Strike-kal nem is mertem megközelíteni. Szemben háromsoros, műanyagszékekkel feldobott lelátó, a két kapu mögött pedig a három évvel ezelőtti NB3-at idéző WINNER felirat. Megállt az idő, Gothár Péter joggal álmodhat egy ESMTK meccsről nyáron a fűzfa alatt. Hátul a falelátó alatt gondnoki ház, hintaággyal, kisebb veteményessel. Valószínűleg a legboldogabb gondnok tengeti itt mindennapjait, távol a szurkolói kártyák és a vizezett sörök világától. Még abszurdabb felfedezés, hogy itt hátul, egy konténerbe bújtatva húzódik meg a Magyar Postagalamb Sportszövetség B-4-es egyesülete. A hátsó vécék pár éve lehettek felújítva, itt már Alföldi piszoárba vizelhetünk, viszont a vakolat már potyogó üzemmódra váltott. Szomorú, hogy az a hír járja, miszerint az önkormányzat értékesíteni próbálja a területet és a Zódony utcába költöztetné a kerület sportszerető fiataljait magyarfoci buzijait. Ahogy a vakolat a budiban, úgy a gólok is elkezdtek potyogni. Kellett ehhez egy bajai kiállítás, aminek jogosságáról megoszlanak a vélemények. Jómagam szerint vagy sárga és tizi, vagy piros és szabadrúgás a tizenhatos vonaláról, de ezt az álláspontot csak én képviseltem a lelátón. Az UEFA miatt, mint utolsó embert, Szabó Szilárdot ki kellett állítani. Aztán a büntetőt óriási bravúrral kifogta Trepák, akiről mi azt hittük, hogy a Nagy Tulipán, de nem az volt. Húsz percig bírta a Baja kapott gól nélkül, aztán betalált Fekete Laci, majd három perc múlva öngólt vétett Turcsik, máris 2-0. Ezt a szegény Turcsikot a bajai edző és a komplett védelem baszogatta egy félidőn keresztül, pedig a játék képe nem láttatta, hogy a piros-fehérek emberelőnyben lettek volna. Félidőben sör, általános jókedv a hazai szurkolók között, én csak legyintek, úgy is bennmaradunk. Kicsit késve érkezünk vissza a második etapra, mondjuk Zierkelbach sporttárs siethetett valahova a meccs után, mert szerény számításaim szerint öt perccel hamarabb ért véget a mérkőzés, mint kellett volna. A hatvanadik percben növeli az előnyét az ESMTK, majd szépít a Baja, erre rögtön az ex-bajai Kőbányai Levente megrúgja a negyediket. H. biztat, hogy dobjam meg a sörömmel a partjelzőt, és akkor lefújják a meccset, és mienk a három pont. Nem tettem meg, öreg hiba volt. Viszont felfedeztük a bajai balszélsőt, aki mint később kiderült, a leguniverzálisabb NB3-as focista lehet, mert később jobbszélső és középcsatár is volt. Általános megrökönyödésünkre Kirchner Krisztián kaposvári akadémista volt, Somogyban büszkék rá, amúgy meg úgy fut, mint egy vemhes teve. Kettőt még berámolt a Liza, az első győzelmüket ünneplő hazaiak már rigmusokat kiabálnak, alighanem tele lesz a kocsma. Még végignézzük, ahogy a bajai játékosok szemlesütve hagyják el a pályát, az edző is sporttáskával a vállán sündörög el, és valami nagy szintetizátort is hozhattak a vendégek, de lehet, hogy gyúrópad volt. Mondjuk mióta a magyar válogatott Gáspár Lacival hangolt, azóta én mindent el tudok képzelni, azt is, hogy félidőben a bajaiak előkapták a szintit és egy Kadlott Karcsi slágerrel próbáltak lelket verni magukba. A vége 5-1. Megérdemelt Liza siker, és bár nem volt a két csapat között ekkora különbség, mégis jó példa legyen mindenkinek, hogyan kell egy pár éve még az NB2 első felében sziporkázó csapatot a béka segge alá vezetni egy minden szinten, de sport szempontjából teljesen inkompetens városvezetésnek. Ugye, Zsigó Róbert?!? Kérem, itt még Zahoreczek, Lovricok, Kormos Lacik, vagy Fröhlich Rolandok játszottak pár éve. Bocsánat, kacsint-kacsint.

Tekken szabályok

Nem is volt más lehetőségünk, mint a boldog helyiekkel beverni pár pofa sört. Odáig jutott a szürreális ünneplés, hogy régi Fradi indulókat énekeltek az emberek, és bizonygatták, hogy Erzsébeten inkább honvédosok az emberek, mint fradisták. Mindenkinek kutya kötelessége hát elmenni egy ESMTK meccsre, mert a boldog békeidők -legyen az bármi is!- itt megtapasztalható, de annyira, hogy neki lehet támasztani a biciklit. Kedves emberek, kiváló árak, a pálya és a falelátó pedig valamit visszaad abból az időkből, ami... Az 52-essel kiválóan vissza lehet villamosozni a város felé, közben két órával a meccs után még be lehet menni a főbejáraton  és olyan dolgokba lehet belefutni, ami a képen is látható. Később a Határ úton leteszteltük a hamburgereket, állíthatom, hogy az egyik jobb volt, mint a másik. Mert a másik kurva szar volt. Átsétáltunk a Kőbánya-Kispest metrómegállóhoz, egy pillanatra megálltunk Öcsi bácsi mellszobra előtt. Baszki, kurva jó kis focikultúra lehetett itt annak idején. A Kispest, ESMTK, Szentlőrinci AC, Soroksár. Igazi focihatalom volt Dél-Pest, most pedig a Gólgotán a keresztjük. Ennél patetikusabb vége nem lehet.

Felszálltam a metróra, aztán a többi néha csend, mert a kék metró zötyögött. Kicsit berúgtam, isszavágót akarok.