A sarokban a Kékes televízió elszántan küzdött a rárakódott porréteggel, a szpíker pedig izgatott hangon hadarta az eseményeket, remélve, hogy ettől mozgalmasabbnak tűnik a lapos színvonalú mérkőzés. A kocsmában egy ventillátor igyekezett a friss levegőt biztosítani, de csak összekeverte a sok napja összegyűlt port, a sok napja kialakult poshadt sörszaggal. A rex asztal felett a falon, a '86-os válogatott posztere hirdette az utolsó VB-részvételünket, és egyben az utolsó nagy festés idejét is. Az egyik asztalnál az Aranycsapat Tippmix Egylet tagsága, teljes létszámban felvonulva próbálta kitalálni, hogy hol épül új stadion az elmúlt héthez képest, majd ebből levezetve a hétvégi eredmények alakulását próbálták meghatározni. Válogatott hétvége lévén ezúttal félretették a klub-szimpátiát, és hosszasan szugerálták a szelvényt, hátha ennek hatására az lesz az eredmény, amit beírtak.

- Bezzeg ha az elfelejtett csapat játszana - dörmögte Lajos a villanyszerelő - Egy hatost gurítanánk a hollandusoknak.
- Miről beszélsz? - kérdezte Géza, álmos szemekkel, ami részint a sör mellékhatása volt, részint pedig munkaköri sajátosság, mert Géza éjjeliőri tevékenységével járult hozzá a nappal megtermelt GDP megőrzéséhez.
- Sosem hallottatok a legendás válogatottról? Akár el is mesélhetném... - kezdte vonatottan, amiből a többiek megértették, hogy itt bizony legalább 2 rozé-fröccs lesz a beugró.  

-Két nagyfröccs lesz Béla bácsi - adta le Géza a rendelést.
- 300 lesz - közölte a kocsmáros.
- Szóda nem kell bele, tegyél bele ahelyett is bort.
- Akkor csak 250.
...ám még mielőtt komolyabban elmélyülnénk a helyi árképzésben, Lajos már bele is kezd :
- Réges rég, egy messzi galaxisban..Akár így is kezdhetném, de ez bizony itt történt, szeretett kis országunkban, és nem is olyan réges-régen, de ennél pontosabbat nem mondhatok. Akkoriban még nem volt szerethető válogatottunk, hanem csak egy nemzeti tizenegyünk. Az annyit jelentett, hogy nemzetközi meccsekre kerestünk 11 játékost, aki hajlandó volt címeres mezben kicsit lézengeni a pályán. Ez persze nem volt túl eredményes, de mégiscsak kisebb szégyen volt, mint ha ki sem álltunk volna. Az emberek azonban megelégelték, hogy szeretett kis országunk koronás címerével a szivük fölött, annyit sem tettek a győzelemért, mint kapufa, és küldöttséget menesztettek a legfelsőbb vezetéshez. A legfelsőbb vezető meghallgatta az embereket, és arra a döntésre jutott, hogy világbajnokságot kell nyerni, és minden rendben lesz. Össze is hívta az embereit egy munkaebédre, és még a harmadik fogásnál sem jártak, mikor türelmetlenül előállt a feladattal.

- Ki kellene dolgozni egy tervet, hogy világbajnokok legyünk.
Az egyik miniszter a "dolgozni" szóra ijedten kapta fel a fejét,  rémülten nézett hátra a főtanácsadójára, de az megnyugtatóan rázta a fejét. "Project management" -súgta. A miniszter nagyot sóhajtott, öklével kicsit a szívét masszírozta, majd két szem gyomorkímélőt vett be egy fél pohár vörösborral. A nagy felelősség bizony stresszel jár.
- Javaslatom a következő - mennydörögte a legfelsőbb vezető. - Kellene egy ilyen focisuli. A kiválasztásra nagyon kell ügyelni, hogy a legjobbak kerüljenek oda. Kiválasztunk a programhoz 16 szűzlányt, és 16 zseniális magyar labdarúgót.
- Uram, ennyi zseniális magyar labdarúgó nincsen - szólalt meg valaki.
- Hát mindent magamnak kell csinálni?! - csattant fel a legfelsőbb vezető.
- Hát ha a haza megkívánja, azt hiszem nem tagadhatom meg a feladatot - igazgatta a nadrágszíját az egyik államtitkár, aki - bár a focihoz nem értett - úgy érezte néhány szűzlány erejéig ő is rész tudna vállalni a magasztos feladatból.
- Nem erre gondoltam. Akkor viszont a fejformájuk és az adottságaik alapján fogunk az újszülöttek közül választani, mint a régi Spártában. Természetesen esetünkben nem dobájuk le a Taigetoszról azt aki nem megy át a rostán - tette hozzá derűsen,hamiskás mosollyal,  mire - mint egy vezényszóra - általános nevetéshullám indult.

Most, hogy már a Nagy Gondolat megszületett, igazából kész is volt szinte minden, már csak pénz kellett. Ezt gyorsan meg lehetett oldani, hiszen a bajnokság meccseire a távol-kelettől a közel-nyugatig mindenhol lehetett fogadni, a klubok élén pedig olyan emberek dolgoztak, akik szerették a focit, és hajlandóak voltak áldozatot hoznia  hazai labdarúgás felemelkedéséért. Így aztán az ország éves költségvetése az egyik tavaszi hétvégén egy fogadóirodában landolt, egy jól fizető ötös kötésen, és a csapatok gondoskodtak a megfeellő eredményekről. Az ellenfelek elöl rejtve kellett lennie az intézménynek, ezért fent a Mátra hegyei között alakították ki az akadémiát. Az első - és egyetlen - generáció, amelyet babakocsiban áttoltak a díszes intézmény küszöbén, önfeledten köpködte a cumit, hisz talán ők is érezték, hogy kiválasztottak lettek, a jövendő világbajnok csapat tagjai.
Mondanom sem kell, hogy a kor legkiválóbb játékosai és edzői foglalkoztak velük. Nemzetközi sakknagymester oktatta a szicíliai védelmet, hadászati szaktekintély a többfrontos támadást, egy Jászai-díjas színész pedig a műesést. Pár év múlva már alvás közben is tudtak 30-at dekázni, és úgy tudtak fogat mosni, hogy közben a labdát a fejükön egyensúlyozták, és Pavlovi-reflex-szel dobták fel magukat, ah egy fehér csíkot láttak a talpuk alatt.. Nap közben régi mérkőzéseket néztek, és ki is elemezték őket, délután pihenésképpen taktikai variációkat rajzolgattak. A tanteremben szék nem volt csak kispad, faliújság helyett mágnestábla, az órák végét pedig nem csengetés jelezte, hanem hármas sípszó.
Ez persze csak az elméleti rész volt. A gyakorlati oktatásra éjjel került sor, mikor sötét volt, és nem kellett tartani a külföldi megfigyelőktől. Lámpát, vagy világítást persze ilyenkor sem kapcsoltak, hiszen egy összeszokott csapat tagjainak nem kell látni a másikat, anélkül is tudni kell, hogy hol a másik. Beszélni, vagy kiabálni a legszigorúbban tilos volt, hiszen az ellenfélnél is akadhat olyan aki tud magyaról, és egy-egy elejtett tagmondatból könnyen megtudhatnák a mieink stratégiáját. Azt a stratégiát, amin az Országos Tervezőiroda 17 titkos munkatársa 3 évig dolgozott. Annyira titkos volt, hogy 16 titkos tervező csak 1-1 játékosra szabottan készített tervet - külön a cserék mozgását is megtervezték a legutolsó mozzanatig - és a 17 titkos tervező volt az aki mindezt egybegyúrta.

A játékosok tehát a sötétben, egyetlen hang nélkül gyakoroltak, gépiesen csinálták újra és újra a gyakorlatokat. Náluk jobban senki nem kezelte a labdát, a passzok olyan pontosak voltak, hogy etalonnak használták az iránytűk tájolásához, ha felugrottak fejelni, akkor néha percek teltek el, mire ismét a földre értek.A kapuralövést úgy gyakorolták, hogy a kaput csak fényképről látták, és elképzelték, hogy milyen lehet amikor belövik a gólt. Aki csak látta az biztos volt benne, hogy ez a csapat legyőzhetetlen. Budafokon már elkezdték palackozni a győzelemre készülő pezsgőket, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon a dolog, a köztársasági elnök ünnepi beszéde már megírva hevert az íróasztalon, egyszóval már minden elő volt készítve, éppen csak meg kellett nyerni a VB-t, ami ennek a csapatnak cseppet sem tűnt nehéz feladatnak. Már csak pár év volt hátra a selejtezőkig, amikor Kovács, a kapus, aki nem bírt a kiváncsiságával, egyszer lefizette a gondnokot, és hajnalban kiosont az edzőpályára, hogy a kelő nap fényénél legalább egy pillanatra lássa mi is az a kapufa. A gondnokot kissé elhamarkodottan döntve, rögtön elbocsájtották.
A gondnok persze gyenge jellem volt, ez látjátok már abból is, hogy le lehetett fizetni. Néhány fröccs után elárulta a kocsmában, hogy valami történik ott a hegyek között. Sokat ő sem tudott, de ez éppen elég volt, hogy felkeltse az emberek figyelmét.

- Mit tegyünk? - kérdezte a legfelsőbb vezető, midőn a sebtiben összehívott bizottság ülését megnyitotta.
- Az emberek annyit tudnak csak, hogy ott valami történik. Meg esetleg annyit, hogy annak a valaminek köze van a focihoz.
- Mit akar ezzel mondani?
- Adjuk meg az embereknek amire vágynak. Mondjuk azt, hogy egy nagy múltú labdarúgó club van ott, esetleg indítsuk el az NB1-ben. Mindegy kik játszanak ott, az sem baj, ha kutyaütők, mert legfeljebb majd igazolunk játékosokat a riválisoktól.
- Ez remek ötlet - mondta a legfelsőbb vezető. - Uraim! Ez nem akármilyen pillanat! Mi most történelmet fogunk írni!
- Úgy van, úgy van - bólogattak az asztal körül ülök, majd mindenki húzott egy évszámot, és elkezdték írni egy sosem létezett csapat sokéves történelmét. 

.. és mi történt a válogatottal? - vágott közbe Géza izgatottan.
- Sajnos az álcázásra használt csapat történelme túl jól sikerült. A hazai szövetség pironkodva gratulált visszamenőlegesen az elért sikerekhez, a nemzetközi szövetség levélben méltatta a klub nagyszerű eredményeit. Lassanként az is feledésbe merült, hogy miért is kellett ez a csapat, és az igazi okot, a válogatottat egyszerűen elfelejtették.
- Mi az hogy elfelejtették? - kérdezte egy reggel óta pihanőjét töltő kőműves.
- Elfelejtették....így ahogy mondom. Egy nap mire felébredtek, már nem volt senki az épületben. Az udvarról eltüntek az őrök,  a mosodából a mosónők, a konyhából a szakácsok, és a kasszából a pénz. De ez nem zavarta őket. Ők akkor is mentek délelőtt meccset elemezni. Mivel TV már nem volt, így maguk idézték fel a százszor és százszor látott képsorokat. Délután taktikai variációkat rajzoltak az ujjukkal a nappali padlóján leülepedett porba, és amikor jött az éjjel, akkor felvették a mezeket, a stoplis cipőket, és mentek ki a pályára, hogy néma csendben gyakorolják a már ezerszer begyakorolt mozdulatokat.
- és mi történt velük?
- Elfelejtették őket, mint az utolsó VB-részvételt. Ma már csak néhány környékbeli emlékszik rá, és még ők mesélik, hogy amikor nagyon sötét az éjjel, és még csillag sem világít, akkor a Mátra hegyei között, ott ahol a legnagyobb a csend, ott gyakorol a válogatott. Hang nélkül kérik a labdát, csukott szemmel adnak 50m-es passzokat a beinduló csatárnak, aki pattanás nélkül lekezeli, majd kapura lő. Gyakorolnak ahogy minden nap, hogy ha elérkezik az idő, akkor megnyerjék a világbajnokságot.
-Szerintem csak kitaláltad az egészet - szúrt oda epésen egy bádogos.
- Gondolod -ingatta a fejét Lajos szomorúan. - Tudsz egyetlen nevet is abból a csapatból? No? Ugye hogy nem? Mondom én hogy elfelejtették őket.

Súlyos csend nehezedett a kocsmára.
- Mi lesz akkor most a hollandok ellen ? - kérdezte  Géza.
- Mégis mi lenne? - kérdezett vissza Lajos a villanyszerelő, majd megitta a maradék fröccsöt, intett a többieknek, majd kissé instabil léptekkel távozott. A Kékes TV-n a képernyőt fedő porréteg alatt már a mérkőzés összefoglalója ment, a szpíker nem győzte biztosítani a nézőket, hogy ilyen remek meccset régen nem látott, és dacára a gól nélküli döntetlennek, igazán fordulatos volt a csata. Na de majd a hollandok ellen...