3 a magyar igazság, plusz 1 a ráadás. Az annyi mint 4. Pont 4 fordulónyi lehetőség jutott mindannyiunk Döméjének a Ferencváros kispadján ebben a szezonban. Egyelőre. Ezt muszáj hozzátenni, mert a bohócliga útjai kiszámíthatatlanok, és aki azt állítja előre tud valami biztosat, az nagy valószínűséggel hamarosan egy bochumi társasutazással fog gazdagodni.
Szerencsére 'gusztus 20 dacára, a klubvezetés hihetetlen erőket mozgósítva már meg is találta a Kiválasztottat, akit 21-én délben már ott várt a Welcome-package a klubhelyiség asztalán, és délután már trenírozhatta is a bajnoki cím leendő várományosait. A Labdabiztos-axióma értelmében új edzővel első meccsen nyer a csapat, viszont az áldozati bárány szerepét az 'elmúlthúszév' klub-rekodjával rajtoló Honvédnak kellene eljátszania.Ha másért nem , már ezért is érdemes belekezdeni a fordulóba, de kapufa után jöjjön a teljes étlap.

Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Fehér plafon, fekete foltok, káprázik a szemem. Fekete gatya, egy szarka károg az ablakom alatt. Még érzem a tegnapi fröccsök ízét a számban. Az unicum nem kellett volna. Meg az a gól a végén. Kölcsönösen szarul jött. Tegnap kölcsön kértem Dezsőtől öt rugót, el ne felejtsem. Lehet már tavaly lépnem kellett volna, lehet. Azt hiszem, felteszek egy kávét, egy szódabikarbóna, aztán egy hideg sör, mintha mi sem történt volna. A spori fekete gatyában, hihetetlen, már a problémáink is legatyásodtak. Tscibuabua, fekete, gatya. Meg tudom érteni a Mészöly Kálmit, hátha elhív a Vasas...vagy a Honvéd, majd tavasszal. Lefőtt a kávé, de jó illata van, basszus a Józsi mekkorát fingott az öltözőben. Ezt a kávét az ágyban iszom meg, ágyban, párnák közt. Egy gondolat bánt engemet, vajon mikor lészön jó Budában lakásom, lehet Törökbálint vagy Biatorbágy fociját kéne megreformálni. Ej, pedig az erőnlétünkkel nincs baj. Az erőnlétükkel. Mennyire vagyok én fradista? Nagyon jó lett ez a kávé, a fekete. Tegnap rá is gyújtottam. Izgatja a szívem negyven cigarettám. Meg más egyéb is. A fekete. Minden. Jaj, azok az üllői úti fák. Mennyire vagyok én fradista? Mint te... - nézett Döme reggel zöld-fehér adidas papucsára. Érezte, ez a reggel ott lesz minden reggelében, még akkor is, ha fél év múlva a Honvéd padján ül, akkor is, ha egy szűk év múlva bajnoki címet szerez a Honvéddal és a szurkolók mindent megbocsátanak neki. Felkelt, felöltözött és megkezdte polgári életét. Ki tudja hova ment először, de az úton végig gondolkodott. Jövőre ötven éves lesz, és milyen szép volt ez az ötven év, talán nem kellett volna még a Fradi kispadjára ülni. És ki is ez a Kubatov Gábor, mi is ez az elszámoltatás. Bonyolult definíciók. Épp az Öcsi Presszó elé ért, mikor leejtette a kulcsát. Földig hajolt, nyúlt a kulcsáért, mikor feltekintett az égre és kölcsönösen távozott. Be a Presszóba. K. Dezső már várja...

Vajon miért terjed el az az alapvetően hibás személet a magyar futballról szóló közbeszédben, újságcikkekben, nyilatkozatokban, hogy ez bizony nem jó, ez valami teljesen más, mint amit a világ többi részében focinak neveznek, egy teljesen más műfaj - szótári definíció hiányában?

Posztunkban kísérletet tehetnénk e kínzó kérdés feloldására, de inkább nem tesszük, mert bár szeretjük az egész abszurditását, azért mi is látjuk benne a hibákat, az ellentmondásokat. Maradjunk inkább annyiban, hogy próbáljuk megkeresni azokat a kapaszkodókat, amik mégis életben tartják a rajongásunkat, megideologizálják a létünket, és amitől furán néznek ránk ismerőseink, ha belekezdünk: a kispesti szertárostól olyan sztorit hallottam a múlt héten ... de várjál, nem is ezzel kezdem, mert egy haverom, aki korábban a Tabánban tolta tud egy jobbat ... - és így a végtelenségig. Mi magunk vagyunk a magyar futball, és a magyar futball olyan, amilyennek látni akarjuk.

Mert például mi lenne akkor, ha mondjuk németek, angolok, spanyolok, kazahok vagy netán andorrai fanatikusok lennénk?

"Kedves Naplóm! Nehéz nap volt ez a mai. A belgák elvertek minket, mint a jég a határt. A holnapi holland szaksajtóban a megítélésem a „komplett idióta” és a „tökkelütött barom” között fog mozogni. Úgy döntöttem, hogy mivel úgysem tudnék aludni, jobb ilyenkor egy húzással letudni a fekete levest, így a szállodában visszatérve magamra zártam az ajtót, kinyitottam a laptopot és elkezdtem letölteni szeptemberi ellenfelünk, a magyarok barátságos mérkőzésének felvételét. A magyarokról igen jó a véleményem, már akkor is az volt, mikor az Ajaxnál dolgoztam. A Puskás Stadiont is kedvelem, szerintem kimondottan jó a hangulata, bár azt nem értem, miért tartanak a stadionnak a magyarok évi három búcsúmérkőzést. Mindegy is, elvileg edző volnék, nem a népszokások kutatója.

Végre valahára lecsengett ennek a sűrű nyárnak a nagyobbik fele, júliusban Xaviék átpasszták Európát, ami által otthon vár egy tálca Pilsner Urquel, aztán augusztusban szűkebb otthonunk képviselői bebizonyították, hogy Magyarország nem lúzerország. Közben a Bohóc is megkezdődött, horzsol az MTK és lézeng a tabella alján az Eger, miközben lassan elvégzi Szegedi Csanád a kezdőrúgást a magyar - izraelin és már nem kell sokat aludni, hogy induljon az NB2. Szóval akkor most búcsút intünk az MTK-nak, az Egernek, a Dunaújvárosnak, a Budaörsnek, a Vecsésnek és a REAC-nak, egyúttal keblünkre emeljük az újakat: itt a nem is olyan rég MU-t verő Zalaegerszeg, a Vasas, aki miatt Váczi Zoli most egy éven át egyel több fröccsöt iszik, hogy az Isten áldja meg, de lentről jött a Csákvár, akikben komolyan benne van a Misleny-faktor, aztán a Putnok, ahol játszik Odrobéna és Ondó János is, meg aztán ne feledkezzünk meg a jövőre leselejtezésre váró fakókról, tehát érkezett még a kis Rákóczi és a kis Hali. És a legfontosabb, aki az első nyolcban lesz, az marad csak a következő idényben a második vonalban.

A magamfajta sörfomán bohócliger számára kevés pihentetőbb, felüdítőbb és izgalmasabb időtöltést találunk, mint az olyan eseményeket, ahol egybeesik a focidrukkerkedés és a minőségi árpafőzetek élvezete. Az előbbi mondatban említett focidrukkerkedésen itt nem is csupán a szorosan vett "élő meccsnézést" kell értenünk (noha persze az a nonpluszultra), hanem a drukkeri életérzést is, amikor a figyelemmel kísért bajnokság, klub-vagy válogatott torna, kedvenc klubcsapat történései vannak a középpontban, kerülnek elő vagy villannak fel akár a legváratlanabb hátköznapi pillanatokban is. Én például már akkor elégedetten és a pillanat varázsa érzéssel a bensőmben dőlök hátra bárhol és bármikor, ha minden logikus várakozás ellenére meglepetésszerűen futok bele a futball-életérzés valamely kivetülésébe. És hogy valószínűleg nem vagyok egyedül a jóféle sörözés-kvaterkázás + sportélmény paralell hozsannázásával, arra számtalan példát találunk. Elég csak a 'biztos szerkesztőségben a K.Dezső kalandjait lelkes szakszerűséggel közvetítő Bastille-ra, vagy épp a "Bozsik stadion a kedvenc szabadtéri kocsmám" axiómát kifejlesztő, valló és gyakorló Hantára gondolni (persze ugyanígy említhetnénk itt a BKV-MTK NB2-es meccsre télidőben kizarándokolni képes és a Sport utcai pálya rántottcsirkés gasztroélményeit értőn tanulmányozó Lotus-nbcee vonalat is). Szóval ezek jó dolgok egyenként is, ha egyesülnek, az még jobb.

Szerdán Izrael ellenében kezdődik a magyar válogatott őszi mérkőzés-sorozata. Eredmény szempontjából az augusztusban szokásos barátságosok az elmúlt években változékonyak voltak, mint a forint árfolyama, ráadásul a mostani ellenfél ellen is előfordult már minden az eddigi bajuszakasztások alkalmával (egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség az örökmérleg), de bizakodni lehet abban, hogy most inkább valami pozitívat dob majd a gép. Hajtás után mindkét csapatról ejtünk néhány szót, illetve néhány ingyenjeggyel próbálunk azok kedvében járni, akik élőben kívánják megszemlélni, mennyire szerethető jelenleg a meggypiros kommandó.

Két hete vív elkeseredett, de egyértelműen vereségre ítéltetett küzdelmet a nyári olimpia a Bohócligával szemben a nézők kegyeiért. A hét végén talán még indít egy utolsó, kétségbeesett rohamot a nézettség érdekében, de nyilvánvaló, hogy holmi kézilabda vagy egyéb hasonlók miatt senki nem lesz hajlandó lemondani a heti betevő magyarfutball-adagjáról. Nyugodtan telt a hét, sem a csapatát nyáron tendenciózusan szétverő átalakító Tarsoly, sem pedig a néhai Jesus Gil y Gil legjobb magyar tanítványának számító Matyi klubtulajdonos nem váltott edzőt, így maradtak a szokásosnak nevezhető augusztusi ténykedések: egyes helyeken vitézkedés utolsó vérig a nemzetközi kupák selejtezőiben, másutt a nyáron megváltóként igazolt légiósok nevének és képességeinek memorizálása. Hétvégén a harmadik forduló következik.

Miután jól kialudtuk magunkat a Hungaroringen, és végigunatkoztuk az úszódöntőket, itt az ideje valami igazán izgalmasnak. Következzen Európa 29. legjobb nemzeti bajnokságának, imádott Bohócligánknak a második köre! (Igen, jobbak vagyunk, mint a grúzok!). Az igazi bohócligger (L és nem N!) már lamináltatta is a csapata sorsolásának kinyomtatott verzióját (egyszer közel jártam hozzá, de jött valami hidegfront, és megvariálták a fordulókat), övé a klubnál frissen bevezetett szurkolói kártyák közül a 0000000006-os számú (Ez a fenenagy optimizmus egyébként mindig lenyűgöz, szerintem előbb jutunk el az AAA-000 rendszámtól a ZZZ-999-ig, mint hogy bármelyik klubunknak is összejöjjön a tízezredik sociója), és már aláíratta az aktuális évi mezt a 3. számú gyúróval is.

Hát, csak romlik a Bohócliga nevű presszó kínálata. Ugyan a Prukikávé fantázianevű melanzsot ismét mérik a kaposvári presszókban, és sztenderd elemeknek tekinthetjük az Üllői úti kisGössert is, vagy a borsodi palócviszkit, azért az elmúlt év során csak vesztettünk egy jóféle pápai sportfröccsöt, és nincs már a kínálatban a székházkapuszaggató kisüsti sem, amit legutóbb Angyalföldön kortyolgathatott a nagyérdemű. Ennyi csapás után pedig ma kiderült: már Pakson is szigorúan  csak szacharinnal édesítik a házi barackszörpöt, ugyanis CZUKKortalanította magát az atomerős kispad.