Sérülésekkel nem szoktunk foglalkozni, de Lipcsei Péter térszalagszakadása várhatóan mély barázdákat szánt majd a magyar futballban. Folytatásos regény indul, amely végigköveti az utolsó olyan labdarúgónk felépülését, aki mindenkiből képes érzelmeket kiváltani. Igyekszünk minden érdemi információt begyűjteni és ebben az egyetlen posztban megjeleníteni az elkövetkező 6-12 hónapban.
2009. február 21: Jó ideje nem jelentkeztünk Péterrel és előrehaladott állapotával. (Frigotól ezért külön is elnézés van kérve.) Egy hosszabb sport pluszos interjú okán azonban csak azért is elővesszük a legendás 6-ost, kálváriájával együtt.
Félévvel sérülése után és bő egy hónappal 37. születésnapja előtt Péter kedvenc hetilapunk hasábjain avat be pályafutása daliásabb pillanataiba. A kíméletlen nosztalgiázás során felsejlik a barátkozós Mourinho, egy meghiúsult Barca-szerződés, egy meghiúsult Newcastle-szerződés és a júliusi alapozás pár liternyi izzadmánya. Megtudjuk továbbá Csankról, ami már évtizede nyílt titok, vagyis, hogy kemény, mint a pártállami gumibot. A békéscsabai ütközés lassan csak egy kellemetlen momentummá szelídül Peti kalandos életútján. Persze a lényeg az, hogy nagyon úgy fest, Lipcsei emberfeletti küzdésről tanúbizonyságot téve márciusban újra pályára lép professzionális keretek között is. Aztán tervei szerint, idővel edzővé válik és többkötetnyi jegyzetét felhasználva nem fog elszakadni a focitól. De addig még pár magyaros rangadóra feltétlenül benevezne…
2008. október 7: A Blikk, ha sportújságírásról van szó, akkor nem ismer határokat. Beszkennelt interjúnk maga az indokolatlan sebészeti beavatkozás. Köszönet érte A Könyvelőnek. Reméljük, legalább Peti tudja, hogy hány fokos szögben áll a lába.
2008. szeptember 30: Lipcsei lába egy speciális sínben van, amelyen állítható, hogy hány fokos szögben lehessen hajlítani a sérült testrészt. A héten váltanak ötvenről, hetven fokos szögre. Péter azt vette észre, hogy lába egyszerű mozdulatoknál is fáj. Az irányító sajnálja a kupabúcsút, úgy véli a Haladást el lehetett volna kapni hazai pályán. Lipcsei a hétvégi bajnokit a pálya mellől tekintette meg. Oltalmazó szemei egy 3-1-es ESMTK elleni diadal felett bábáskodtak, ahol az első gól lesről, a második pedig egy kamu tizenegyesből született.
2008. szeptember 18: Lipcsei finoman mozgatja a sérült lábát, és saját bevallása szerint a járás ettől sokkal jobban megy.
2008. szeptember 9: ahogy előzőleg ígértük, ma (vagyis kedden) internetre került a hír a sikeres varrat-eltávolítási procedúráról. Péter jelen állás szerint három hét múlva megkezdheti a rehabilitációs munkát, ami a visszatérés hosszú útján megtett első lépésnek feltétlenül kiváló.
2008. szeptember 4: Miközben a Ferencváros kis híján elvérzik a szigetszentmiklósi lelkesek ellen, Lipcsei Péter stabilan közlekedik friss mankója segítségével - a lakásában. Bár a varratok hétfői eltávolításáról majd csak a keddi újságok fognak beszámolni, a kapitány addig sem szeretne tétlenkedni: vasárnap a helyszínre mankózva kívánja megtekinteni csapata Jászberény elleni mérkőzését. (Akkor talán az is kiderül, hosszú távú helyettesnek megteszi-e Bamba Moussa.) A szurkolók szeretete kinyomtatott üzenetek formájában áramlik Péterhez, aki természetesen meghatódik.
2008. augusztus 29: A Sportkórház igazgatója, Berkes István megműti Lipcsei Pétert. Az első hírek szerint a műtét jól sikerült, a labdarúgó 3-4 hónap múlva elkezdheti az edzéseket. A Ferencváros lejátsza első mérkőzését csapatkapitánya nélkül. Magyar Kupa, második forduló, Leányfalu - Ferencváros 0-9. Berki Krisztián az FTC Zrt. verzérigazgatója egy nyilatkozatban kijelenti, hogy edzőként is számítanak Lipcsei Péterre, ha a labdarúgó többé nem léphet pályára.
2008. augusztus 27: Ferenczi István, a Ferencváros csatára a Nemzeti Sportnak adott interjújában egyetért azzal a megállapítással, hogy Lipcsei sérülésével veszélybe került a Ferencváros feljutása. Péter pótolhatatlan, s ezzel nem mondtam sokat. Azt is hozzáteszem, a mi keretünk egyáltalán nem olyan erős, hogy ilyen képességű és szellemiségű futballistát nélkülözzünk. – mondta Ferenczi. Bobby Davison, a csapat edzője szerint: ami az egyik futballista számára tragédia, az egy fiatalnak lehetőség.
A pepsifoci.hu véleménye szerint Lipcsei térdébe műanyag szalagokat ültethetnek, ami felgyorsíthatja a labdarúgó felépülését.
2008. augusztus 26: A Sportkórházban megállapítják, hogy Lipcsei kereszt-és oldalszalag-szakadást valamint porcleválást szenvedett a jobb térdében. A játékos karrierje csúcsán a Portóban szintén keresztszalag-szakadást szenvedett – igaz, a jobb térdében. Felépülése, akkor egy évet vett igénybe.
2008. augusztus 25: A Ferencváros – Békéscsaba mérkőzés 75. percében Lipcsei Péter ütközik a vendégek kapusával Schvarcz Ákossal majd komoly fájdalmak közepette hagyja el a pályát. A Ferencváros ekkor már 5-0 arányban vezet, és kettős emberelőnyben van. A felvételeken jól látszik, hogy Lipcsei térde természetellenes szögben áll az ütközés pillanatában.