„Milyen helyzet?” – érdeklődik a bankos fószer.
„Pénzügyileg nehéz” – feleli a taxissá átvedlett Emese.

Nagyjából hasonló párbeszédet tudunk elképzelni Miskolc környékén is. Tóth Misi kérdezett, Dlusztus Imi – ha volt kedve – válaszolt, Sisa Tibi meg a piros lámpánál kiszállt. Egyelőre.

Diósgyőrben időtlen idők óta nagy a gond. Hubicsák, Sallói, Dlusztus, s ha ennyi még nem lett volna elég, akkor most pénzügyi válság is. Nagyon úgy fest, a sopronizálódás útjára lépett a klub, és ehhez olaszokra sem volt szükség. Sőt, még egy kisméretű Vizer László Máriuszra sem.
Magyar futballklubok haláltusájának legbiztosabb jele nem annyira a focisták hitegetése, a tartozások átütemezése (ez minden csapatnál elfogadott szokás), hanem a helyi önkormányzatok hirtelen jövő cselekvési kényszere. Amikor egy lokálpatriotizmustól átitatott politikus mentőötletekkel a hóna alatt bevetésre indul, tudható, nagy a baj, mi több, megoldhatatlan.

Emlékezzünk csak: Abdai Géza soproni alpolgármesternek is akkor jutott eszébe a városi futball, mikor már az olasz gengszterek föltörölték szerencsétlen játékosokkal és Végh Tiborral a vécé padlózatát. Géza úr megvette volna a káeftét kereken 1 euróért, bár arról lövése nem volt, hogy aztán milyen forrásból működtette volna a csapatot. Ez idővel lényegtelenné is vált, mert már az adásvétel sem jött össze, ellenben hadováltak valamicskét a Tenni Akaró Emberek Klubjáról. Az MLSZ köszönte szépen és megvonta a licencet, a REAC meg piros-fehérben tudta le tavaszi meccseit.

Diósgyőrben is túl vagyunk már néhány dolgon. Ülősztrájk a Bőcs meccs előtt, Sebők Vili kiradírozása, Tóth Mihály alapozás kezdetre beszedett betegsége, Sisa Tibor kifakadásai, Dlusztus heti rendszerességű semmit mondásai, és egy szerb megmagyarázhatatlan leigazolása. S ami a végső fázist jelzi: Wicha József alapítványa (vö. TAEK…) és Káli Sándor ludányhalászi éjszakában bemutatott szerenádja. Utóbbi személy egyébként énekesi kvalitásain túl arról ismert, hogy ő Miskolc tenni vágyó polgármestere.
Bár a körítés egyre inkább soproni végkifejletet sejtet, Diósgyőrnek egyetlen esélye még maradt. Van ott valami, ami Sopronban nem volt: futballt szerető közönség.
Nem kéne őket is elüldözni…

                                             **************************************

Hogy a tisztánlátást a magunk részéről mi is elősegítsük, néhány közelmúltbeli idézettel illusztráljuk a miskolci „idill” értelmezhetetlen állapotát. Csak úgy, ígérgetés helyett.

„A járandóságunk nagyobbik része ez a bizonyos mozgóbér. Ennek az összegnek a töredékét kaptam szeptemberben, az októberi, novemberi és decemberi teljes egészében elmaradt.” (Tóth „csapatkapitány” Mihály, Nemzeti Sport, 2009. január 7.)

„A csapatkapitányunk is kapott 1,2 milliót [forint] karácsony előtt, majd már január 6-án ezer euró előleget.” (Dlusztus „ügyvezető” Imre, Sport Plusz, 2009. január 17.)

„Nem azért nem gyakorolt az elmúlt héten [Tóth Mihály], mert kombinált, hanem azért, mert beteg volt, és én tiltottam el az edzésektől.” (Sisa „edző” Tibor, Nemzeti Sport, 2009. január 14.)

„Három hónapja nem kaptunk pénzt, és ez most már az edzéseken is egyértelműen érződik. Nem olyan a hangulat, mint korábban. (…) Karácsonykor parfüm helyett csak dezodor került a fa alá.” (Köteles „kapus” László, Nemzeti Sport, 2009. január 14.)

„Az a játékos, aki azt állítja, hogy karácsonyra nem tudott ajándékot vásárolni, az konkrétan nem mond igazat.” (Dlusztus „ügyvezető” Imre, Sport Plusz, 2009. január 17.)

„Néha az az érzésem, hogy aki kérni merészeli a járandóságát, annak kiteszik a szűrét. (…) Egy hónap türelem? Nyilván a véletlenek szerencsétlen alakulása, de addigra éppen lejár az átigazolási határidő, és akkor az sem tud sehova igazolni, aki akkor sem kap egy fillért sem.” (Sisa „edző” Tibor, Nemzeti Sport, 2009. január 15.)

„Az alapbérrel senkinek nem tartozunk. (…) Vannak olyan labdarúgóink, akik az október óta nekik járó prémium nyolcvan százalékát is megkapták már. (…) Összesen 17,5 millió forint a tartozásunk a játékosok felé.” (Dlusztus „ügyvezető” Imre, Sport Plusz, 2009. január 17.)

„Meglepve hallottam, hogy igazoltunk egy Deszpot Viskovics nevű szerb játékost. Új játékost igazolni szerintem arculcsapás azoknak, akiket én kitartásra, türelemre kértem.” (Sisa „edző” Tibor, Nemzeti Sport, 2009. január 15.)

„A vezetőedző láthatóan mellettem állt, javasolta az igazolásomat. (…) Nem aggódom, lesz itt pénz! (…) Az edző fanatizált bennünket, úgyhogy azt mondom: a tavaszi együttes erősebb lesz, mint az őszi.” (Deszpot „szerb játékos” Viskovics, Nemzeti Sport, 2009. január 17.)

„Sisa Tibor intelligens ember, ha a távozás mellett döntött, akkor mindenki számára egyértelmű, milyen körülmények lehetnek Diósgyőrben.” (Pajkos „korábbi edző” János, Nemzeti Sport, 2009. január 17.)

„A tartozások kiegyenlítésével vártuk már a Mikulást, a Jézuskát, most arról akarják meggyőzni a csapatot, majd hoz pénzt a húsvéti nyuszi.” (Sisa „immáron ex-edző” Tibor, Nemzeti Sport, 2009. január 17.)

„Én csak egy botcsinálta tulajdonos vagyok, aki minden hónapban hatmillió forintot betol a klub költségvetésébe.” (Baranyi „szegedi telephelyű tulajdonos” Sándor, Sport Plusz, 2009. január 17.)

„Abnormális dolog, hogy egy miskolci futballvállalkozásnál a költségvetésnek mindössze egy százaléka származik a helyi erőktől.” (Dlusztus „ügyvezető” Imre, Nemzeti Sport, 2009. január 18.)

„Valamennyien szeretjük, tiszteljük, elismerjük Sisa Tibor munkáját. Innentől a szakvezető felelőssége és gondja is, hogyan dönt. Nagyon szeretnénk megtartani, de elfogyott a pénzünk.” (Dlusztus „ügyvezető” Imre, Nemzeti Sport, 2009. január 18.)

„Megalapozott döntést hoztam. Nem kecsegtetek senkit, lemondtam, itt van előttem a felmondólevelem. (…) Ha pénteken nemet mondok, szombat hajnalban nem jön ki belőlem az igen.” (Sisa „most akkor ex-edző vagy nem?” Tibor, Nemzeti Sport, 2009. január 18.)

„Szerintem visszajön hozzánk.” (Dlusztus „ügyvezető” Imre, Nemzeti Sport, 2009. január 18.)