Volt egy pálya a Super Mario 3-ban, amivel rettenetesen sokat szívtam. 1992, vagy 93 lehetett, Szabolcs barátommal mentünk ki a Pozsonyi útra, hogy összegyűjtött zsebpénzünket egy csillagküllős BMX helyett, Nintendóra küldjük. Megvettük, hazavittük, rákötöttük a tévére. Hetekkel később kiderült, egyikünk sem a legügyesebb gémer családból származik. Emlékszem a nyolcadik világ volt a Sötétség Földje, ahol valami nyolcbites lávafolyamban kellett ágyúgolyókat kerülgetni, és aljas helyekről támadó Teki katonákat fejbekólintani. Ha nagy ritkán eljutottunk erre a szintre, akkor ment az ordibálás ki a konyhába, hogy talán majd most megcsinálom és megláthatjuk végre a szép Pixeles Hercegnőt, akit ki kell szabadítania a két vízvezeték-szerelőnek.
Erwin Koeman és csapata testületileg ment ki a Pozsonyi útra, vette meg az esélyt, vitte ki Telkibe, és most ordibál: gyertek, ezt látnotok kell! Az utóbbi években szerényen próbálkoztunk. Vagy a játék volt lehetetlenül nehéz, vagy a kontroller kezelhetetlen, és néha bejött anyánk, kihúzta a gépet a konnektorból és kijelentette: menni kell Maca nénihez látogatóba.
1997 óta várunk a Nagy Sanszra. Utoljára Csank János nyolcvan perces csapata jutott el odaáig, hogy az Esemény előtti őszön még van esélye. Norvégiában tartottuk magunkat, az utolsó tíz percben jött a fekete leves. Svájc ellen teltház a félig bontott stadionban, Klausz a mennybe megy. A sorsdöntőt Finnországban játszottuk és sokáig égtünk eggyel. Ha döntetlen, akkor pótselejtezhetünk.
A mester a következő csapatot küldte ki az Olimpiai-stadion gyepére: Sáfár - Sebők V., Lőrincz, Keresztúri, Mracskó, Nyilas (Horváth F., 67.), Halmai, Lipcsei, Egressy (Dombi, 81.), Kovács Z. (Illés, 57.), Orosz. Ott van minden név, szó se róla. Dombi idén a BL-ért kapar, Lipcsei is, csak az ő feloldása a Bohócliga, valamint Sáfárnál a Bundesliga. A többiek inaktívak.
Az első órában minden okés, az iksz nekünk remek. Az ötvenedik perc táján azonban sűrűsödni kezdtek az események. Előbb Reini fejel kapufát (Sáfár tolja vasra), majd egy szöglet után Sumiala lő gólt. Hideg zuhany és szakadó eső. Harminc percnyi rémálom után a futball istene kidugta mutatóujját a felhők közül, és megérinti Orosz Feri homlokát. Az utolsó utáni percben kornerral jövünk, Hyyipä felszabadítana, de hátba rúgja Oroszt, akiről a kapu felé pattan a labda, ott egy védő még kivágná, de a kapus hátára. GÓÓÓL!
A franciaországi vébére, a csoportelsőkön túl, a csoportmásodikak közül is kijuthattak azok, akik megnyerik a számukra kiírt rájátszást. Skócia, Olaszország, Belgium, Oroszország, Horvátország, Jugoszlávia, Írország, Ukrajna volt a menü, ebből sikerült kihalásznunk a plávikat. Nagy az öröm, hatalmas a várakozás. Csak az MLSZ volt beszarva. Korábban ugyebár tömegek itthon a norvégok ellen, táblás ház a svájci meccsen. Ennek ellenére sem hittek a nézőszámban, és a meccset a 18.000-es Üllői útra vitték. Az egész biztos megtelik - alapon.
A többit már tudjuk.
Magyarország - Jugoszlávia 1-7 (0-5)
Budapest, Üllői út, 13 175 néző
v.: Perreira (portugál)
Magyarország: Sáfár - Bánfi, Sebők, Lőrincz, Keresztúri, - Dombi (Mracskó, 32.), Halmai, Lipcsei (Urbán, 41.), Nyilas - Orosz, Klausz (Illés, 63.).
Jugoszlávia: Kralj - Mirkovic, Djorovic, Jokanovic, Djukic - Stojkovic, Jugovic, Mihajlovic, Savicevic (Govedarica, 71.) - Brnovic (Petrovic, 59.), Mijatovic (Milosevic, 52.).
gól: Illés (88.), illetve Brnovic (2.), Djukic (6.), Savicevic (10.), Mijatovic (26., 41., 51.), Milosevic (63.)
Készültünk rá pedig piszkosul. A középiskolai fizika tanárunk ugyan előre megmondta, kapunk egy hatost, de nem hittünk neki. Arcfestéket szereztünk, és jó előre kimentünk a Népligetbe, hogy nemzetiszínre pingáljuk egymás pofáját. A kapunál tömeg, későn nyitják ki. Előttünk egy figura hatalmas dobját emeli feje fölé, és püföli vadul. Számára nincs tömeg, akit ér az is kap. A préselődésnek egyszer vége, beszabadulhatunk az arénába.
A kapu mögé szól a zsuga. Előttünk egy kellemesen ittas csóka az első gól után átkozódik: így nehéz lesz. Utána rajta röhögünk, mert a hirtelen jött másodikra és harmadikra szentül hiszi, hogy csak a visszajátszás. Bennünk mérhetetlen düh tombol. Vékonydongájú középiskolásként egyikünk összegyűr egy megboldogult Stopli-különszámot (igen, volt még akkor ilyen folyóirat!), és vágja hozzá egy szekuritishez, majd a retorzió ellen menekülve, elbújik a tömegben. Így születik a magyar huligán. Van, aki félidőben hazamegy. Mi várunk, mert ez a jugó csapat nagyon komoly.
Szombaton Svédország, szerdán Portugália. Újra lehet ordítani a konyhába: gyere, gyere, most meglesz!