Hagyomány vs. modernitás? Azonos feltételek vs. üzleti modell? Emlékezetes mérkőzések vs. steril játék?
A tegnapi Henry-féle kézrátételes rásegítés óta e három kérdés foglalkoztatja a világfutballt és - Szily Lászlóval az élen - a magyar blogszférát. Henry a köcsög, vagy a teljes FIFA, hogy még mindig nincs videóbíró?
Érvek pro és kontra.
Hagyomány vs. modernitás. A labdarúgás egyszerű játék. Valamikor régen úgy alakult, hogy összeverődött 22 férfi, kimentek egy mezőre, levertek négy cölöpöt a két szélére, majd forradalmi ötlettől vezérelve, csak lábbal kezdték el rúgni a labdát. Azóta eltelt cirka 150 év, és a lényeg mit sem változott. A pályák méretét nagyjából egységesítették, a cölöpöket összekötő zsineget lécre cserélték, a kapus szerepe cseppet finomodott, de lényeg maradt. Az győz, aki több gólt rúg.
A futball rohamosan terjedni kezdett, mire a jó britek létrehozták az International Board nevet viselő öregek tanácsát, és felruházták azon joggal, hogy ők dönthetnek mindenről, ami futball. Tagja lett állandó jelleggel két angol, két walesi, két skót és két ír. Később megalakult a FIFA, és a belépő tagállamok úgy érezték, beleszólást akarnak a szabálykönyvbe. Hosszú harc után annyit sikerült elérniük, hogy az IB létszámát megemelték tizenhat főre, de a nyolc brithez nem nyúltak, így vétójoguk gyakorlatilag megmaradt. A labdarúgás elemi szabályai, valamint a játék szelleme szinte változatlan. (Most tekintsünk el az elmúlt évszázad legforradalmibb változásától, a harmincas években megreformált lesszabálytól.)
Azonos feltételek vs. üzleti modell. Legyen a mérkőzés akár egy blasz hármas kiesési rangadó, vagy világbajnoki döntő a brazikok és a németek között, a szabályok és a feltételek ugyanazok! Ha egy hülyebíró benyel egy lest blasz háromban, abból ugyanúgy gól lehet, mint a világbajnoki döntőn, legfeljebb kevesebb ember csámcsog rajta utólag.
A futball egyik legnagyobb szépsége épp az, hogy bárhol, bárkik játsszák is, a feltételek egységesek. A hiba, a tévedés lehetősége ugyanúgy benne van minden meccsben, mint egy elrontott beadás, vagy egy rosszul lekezelt labdából induló kontratámadás. Ha lesz egyszer videóbíró, legyen a blasz háromban is!
Nem szabad viszont figyelmen kívül hagyni, hogy a labdarúgás az elmúlt évtizedekben hatalmas üzletté nőtte ki magát. Lassan ott tartunk, hogy az UEFA forgalma alapján éveken belül felvételét kérhetné a G9-be. Aki közel kerül a húsos fazékhoz, annak még véletlenül sem cupák jut. Ebbe az üzleti környezetbe rondít bele az "azonos feltételek" elve. Vegyünk egy példát. A Manchaster City embertelen összeget költött az elmúlt idényben játékosokra, így joggal várja el, hogy a csapat eredményesen szerepeljen. Az üzleti világban a befektetés célja a profit termelése. Ha jó helyre teszem a pénzem, akkor az fialni fog. Ha viszont a futballba teszem a pénzem, akkor mindig ott lebeg a fejem fölött a hülyebíró döntéseinek következménye. Egy elszalasztott BL-döntő súlyos eurómilliókba fáj.
Emlékezetes mérkőzések vs. steril játék. Saskőyre ugye mindenki emlékszik? Ő volt az, aki 98 percig vezetett egy Honvéd-MTK mérkőzést, ahol a jóval esélyesebb MTK az utolsó percben tudott csak egyenlíteni. A Honvéd ekkorra már több emberét elveszítette, kit kiállítás, kit sérülés miatt. A mérkőzést csak azért nem kellett idő előtt lefújni, mert Miro, a kispestiek támadója, fél lábon ugrálva ugyan, de a pályán maradt. Botrányos volt. Képzeljük el ugyanezt videóbíróval. Vagy Maradonát és "Isten kezét". Dettó.
Egy mérkőzés nem csak a mutatott játékkal, a felejthetetlen egyéni teljesítményekkel égetheti bele magát örökre a szurkolók emlékezetébe, hanem egy olyan faktornak hála is, amely független szereplőként, de mégis a pálya tartozékaként van jelen. A spori. Tőle lesz élő, tőle lesz élvezhető az egész.
Képzeljünk el egy olyan mérkőzést, ahol videóbíró segíti a sporttárs munkáját. Két játékos szalad ugyanarra a szabad labdára, váll vállnak feszül, az egyik kibillen, de a síp nem szólal meg. Szélsőséges esetben ilyenkor a negyedik (ötödik, hatodik) játékvezető, aki tévén nézi a mérkőzést jelez, a bíró fúj, és mindenki bambán néz: most meg mi a f*sz van? A bíró koncentrál, hogy hallja a fülesébe érkező segítséget, majd jelez: nem volt egyenlő a testhelyzet, rúgás kifelé.
A labdarúgás szabálykönyve rövid és tömör, nincsenek kifejtve az egyes szituációk összes lehetséges kimenetelei. (Igen, tudom, létezik ajánlás, illetve elvi állásfoglalás a bírók munkájának megkönnyítésére, de ez nem része a szabálykönyvnek.) Az egész dokumentumról süt, hogy bármi megengedett ami belefér a fair játékba. Minden azon múlik, hogy az adott pillanatban miként látja a bíró a kérdéses esetet. Nincs agyonszabályozva, nincsen precedensjog, nincs apelláta.
A cikk vitaindító jelleggel íródott, hangulatára mégis érezhetően rányomja bélyegét az én személyes véleményem. A videóbíró - ellentétben azokkal a sportágakkal, ahol már bevezették - valószínűleg megölné a futballt. Eltűnne a randomitás, és az a játék halála lenne.
