Vegyünk egy olyan alapvetést, hogy a néző azért megy ki a stadionba, mert futballt szeretne látni, valami esztétikai gyönyörűséget keres. Ha pedig ez a célja, akkor őt, az egyszeri műértőt több dolog is mozgásban tarthatja/ná.

Védekezés vs. támadás. A maga nemében mindkét megoldás lehet szép, és lehet eredményes. A kettő egyensúlya alatt értjük általában a nagybetűs futballt, de olyan, mint tudjuk, nincs, illetve esetleg olvastunk róla, hogy állítólag volt. Egy káprázatos keresztlabdát kapásból zúdítani a pipába legalább akkora orgazmus a látványosság barátainak, mint egy lépéshátrányból induló centerhalf mintaszerű becsúszása a lövésre lendülő láb előtt guruló labdára, valahol a tizenhatoson bőven belül. Ezt hivjuk pillanatnyi gyönyörnek, de létezik egy elhúzottabb verziója is, amikor magát a játékot élvezzük. Ilyenkor az egész csapattest mozog, izzad, munkálkodik azon, hogy eljöjjön az a bizonyos pillanat, ami után még egy-két puszi belefér a jelen lévő társaktól.

A Bohócliga berkein belül egyértelműen szétválaszthatók a csapatok támadó- védekező- illetve egyéb felfogásúra. Az első kategóriába tartozik egyértelműen a Kecskemét, a Pápa, a Videoton, az MTK és hellyel-közzel a Debrecen, a második sorait olyanok erősítik, mint a Honvéd, a Győr vagy a Siófok, míg a többiek az ún. egyebek, azaz nem dobálhatók be fenntartások nélkül egyik kalapba sem. Érdekesség, hogy az elmúlt bajnokság tapasztalatai alapján, az egyértelmű támadófoci végez a mezőny elején, és végén; a védekező felfogás (kevés kivételtől eltekintve) a közepén, a többiek pedig ezek között. Valahogy tabellára vetítetten így: támadó-egyéb-védekező-egyéb-támadó.

Játék vs. célfutball. Nem összekeverendő a támadás és védekezés dualitásával, bár létezhetnek átfedések. A célfutball, e modern csökevény, nem más, mint a minden mindegy, csak hozzuk egy góllal (általában 1-0-ra) a meccseket. A játékpárti csapatok ezzel szemben próbálnak valamit mutatni, amiről rájuk lehet ismerni, amivel azonosíthatók. A védekezés is játék, mert felépített, van mögötte tudatosság; miközben nem viseli magán a célfutball sokszor pejoratíve használt bélyegét. A szurkoló győzni szeret (mert ő is győz, nem csak a csapata), a néző viszont játékot akar látni. Minden típusnak megvan a maga közönsége.

Magyar példán. Célfutballt kénytelen játszani minden olyan csapat, ahol a tulajdonos szól: idén nem lehet kiesés, viszont középcsapatnak csak erős jóindulattal nevezhet minket még a legközelebbi barátságban lévő sajtóorgánum munkatársa is; illetve az eredménykényszer bűvölete. Ide tartozik a Paks, a Siófok, a Szolnok, a Honvéd, és némileg az egyszerűbb játékelemekkel operáló Zalaegerszeg. Játszani próbál a befektetőre vadászó, és így előre menekülő Vasas, a Kecskemét, a Győr, a Pápa és az MTK. A többiek, valahol a kettő között, vagy jó csapattal rendelkeznek és erőből akarják letudni a meccseket; vagy pedig minden mindegy, kiesni nem fognak, és éremért sem harcolnak; vagy csak bemondták: a jövő csapatát építjük.

Láthatjuk, a Bohócligában nem feltétlenül csak az élcsapatok játszhatnak jó, semleges néző által is élvezhető mérkőzést, sőt. Ezen a hétvégén, a televízó jóvoltából volt szerencsénk majdnem két olyan találkozóba is belefutni, amelyik igen kellemes, végig lüktető, élvezetes játékot hozott. Sajnos azért nem jön ki pont kettőre a mutató, mert a Zalaegerszeg-Pápát idő előtt berekesztették. Ha már felsorolás, illendő megemlíteni, hogy a másik a Vasas-Győr volt. Mellékesen az MTK-Videoton csak azért marad ki ezúttal, mert a második félidőre szinte felborult a pálya, távol került egymástól a két csapat játéka.

Összefoglaló.

Úgy látszik ennek a mérkőzésnek valahogy nincs helye a futballnaptárban. Eredetileg szombaton, és utólag kiderülve jó időben tartották volna, de mivel adminisztratíve pénteken lett tévés közvetítés, elmosta egy arrafelé járó vihar. Kár érte, amíg tartott, kifejezetten élvezetes mérkőzés volt, még az is belefért, hogy esetleg a Pápa megfordítja az állást. Pavicevic második gólja, amit a büntetőpont magasságából fejelt a bal alsóba, könnyedén dobogós lehetne, így előre bemondva is, az év végi bestofszépségversenyen.
Két mellékes ehhez a találkozóhoz:
Adegy. Megértjük Kisknézy kesergését, hogy miért kell a közvetítőtechnikának eláznia, ha a stadion háromnegyede fedett, felújított létesítmény. Ez abszurd. Ellenben azt is meg kell értenünk, hogy ebben a nézőtaszító magyar futballközegben nem lehet a fedettről közvetíteni, mert akkor egy koszos, lelakott és felettébb üres állóhelyet adna a televízió, és így még rosszabb képet festve a stadionok állapotáról. Eddig döntetlen, de egy viszonylag olcsó, könnyűszerkezetes csehszlovák faházakra hajazó felépítménnyel, a rendező Zalaegerszeg gyorsan áthidalhatná a problémát.
Adkettő. Két gólt lőtt, a félidei levonuláskor kérdezzük meg Pavicevicet. - gondolta magában a rendező, és lőn világosság. Ennek következtében a magyar televíziós sportújságírás ismét egy gyöngyszemmel gazdagodott: nézzétek!
(ZTE-Pápa 2-1-nél félbeszakadt)

5-2-3. Lehet ízlelgetni az MTK felállását. Kicsit átgondolva, ez nem más, mint a két támadó szélsőhátvéd, és a két szélső támadó visszavonásával keletkező 3-6-1, és a középpálya totális megszállása (amit egyébként más oldalról, de a Honvéd is letesztelt ebben a körben). Ellenben ha úgy nézzük, hogy ez a taktika csak az első félidőben, 0-1-es állásnál jött be, de Pál minden helyzetét kihagyta, akkor azt kapjuk, hogy az MTK kegyes házigazdaként, szinte odadobta a mérkőzést a Videotonnak. A széleken rettenetes távolság volt a védelem és a támadósor között, így Alves és Nagy Dániel akkor gyorsított fel, amikor erre módja volt, azaz mindig. Megfigyelhető, mindhárom gól ilyen játékhelyzet következtében született. Garami József jól kiötlötte a nyerő taktikát (láthattuk Pál helyzeteinél és Tujvel kapus remeksok védésénél), kár, hogy a játékosai a második félidőben fegyelmezetlenül játszottak. Kérdés, mire vinné ez az MTK, ha a mostaninál valamivel egyszerűbb, a fiatalok által jobban érthető (és erőkímélő) taktikát választana a közeljövőre?
Ide is idekívánkozik egy kis mellékes, szintén a kommentátori sirámok kategóriából. Beterelni egy tábor "kemény magját" a közvetítő kamera alá, hogy az ott nyugodtan füstbombázzon, legalább vicces, ha nem butaság, vagy rendezői figyelmetlenség a motozás (ilyennel még nem találkoztam a Hungária körúton*) során.
(MTK-Videoton 0-3)
(* v.h. személyes emlékeiből: Néhány évvel ezelőtt Honvéd-Ferencváros mérkőzést rendeztek a sors kegyelméből Csepelen. Akkoriban volt nálunk egy kisebb házfelújítás, ahol üvegezés is fennforgott. Útban a Béke téri stadion felé, remek féltéglákat találtam, és aki már foglalkozott üvegvágással, tudja, ez az egésznek a lelke. Nosza, bevágtam két darabot a hátizsákomba és mentem tovább. A kapuban motozás, rögtön feltűnik az éles szemű és jóeszű ajtónállónak, hogy ezek bizony téglák. Kérdezi is menten: Ezek téglák? Mondom: Igen. És mire lesznek? - faggat tovább. Üveget törni. - válaszolom naivan. Ja, jó, mehet. - enged utamra. Gondolom régi üvegipari szakmunkás lehetett.)

Péntek este meccset rendeztek Budapesten. Nem is este, hanem szinte késő este. Utólag nem kár érte, mert így legalább közvetítés áldozata lehetett, mi pedig néztük, és azt kell mondjuk: tetszett amit láttunk. A Győr ugyan enerváltan tologatta a labdát, hozta a minimálisan elvárhatót, de semmit sem tett azért, hogy ezt a mérkőzést ő bizony megnyerje. Ezzel szemben a Vasas, kihagyva a középpályát, hosszú labdákkal indította támadóit, akik azt jól tartották és játszották meg, sorra alakítva ki a helyzeteket. Pörgős, a Bohócliga szintjén abszolúte vállalható meccs volt, megérdemelt hazai győzelemmel. Az eredmény csak azoknak lehet meglepetés, akik nem látták.
(Vasas-Győr 2-1)

Alakul az idei "szimpatikus vesztes" kiléte? Amit eddig láttunk a Kecskemétből, az tetszett, és mivel nem állítható, hogy szurkolnánk neki, az eredményeik (egyenlőre vereségek) sem hoznak lázba, bánatba minket. Ellenben szívesen néznénk továbbra is, bár félő, Urbányi Pistát is eléri a végzete, és egy idő után megkövetelik tőle az eredményes, ámbár nem szép célfutballt. Sajnálnánk, mert nézőket csak támadófutballal, gólokkal, látványos játékkal lehet kicsábítani a stadionokba, leültetni a tévé képernyője elé. Egyébként mosoda volt.
(DVSC-Kecskemét 6-2)

... és akkor a taccsspori elindult a tizenhatos és az alapvonal találkozása felé, jelezve, ami történt, az nála büntetőt ér. A szabálykönyv és a játékvezetői útmutatások szerint, a taccssporinak csak konzultációs joga van, döntést nem hozhat. Ezúttal viszont úgy viselkedett, mint aki önjáróan ítélkezik, és milyen helyesen. Szerencsére a szituációt rosszul megítélő sípmester jól reagálta le a dolgot, hallgatott vonal mellett robotoló beosztottjára, és megváltoztatta döntését. (Nem tudjuk a jelenetet nem kihasználni arra, hogy ismét bemondjuk: a videóbíró a nyolcadik főbűn, a pokol egyik legforróbb olajjal teli bugyra. Ha játékvezető és asszisztense között megfelelő az összhang, létezik bizalom, akkor a több szem többet lát elven, a hibák száma minimálisra csökkenhető. Erre láttunk most egy nagyon szép példát.) Bízunk benne, hogy a Játékvezetői Bizottság részéről az eset nem lefelé, hanem felfelé pontozást ér a spori minístésekor, mivel élt a számára biztosított lehetőséggel, és visszavont egy olyan ítéletet, amely ellentétes lett volna a megtörtént szituáció megfelelő elbírálásának kötelezettségével. Aki pedig ezért fújol (ld. paksi játékosok), az jobb ha az agyába vési, ehhez joga van a bírónak, egészen addig, amíg a labda nem kerül újra játékba. Sőt, nem csak joga, hanem kötelessége is. Talán legközelebb épp a Paks javára születik hasonló döntés.
(Szolnok-Paks 3-1)

A Rákóczi szurkolói az egerszegi győzelem, és az újpest elleni szerencsétlenül elbukott meccsek után újra pontos labdákat szerettek volna látni, lehetőleg minél többet a Haladás kapujában. Azonban a vendégek is győzni érkeztek Somogyba, Csertői éppen ezért támadó szellemű csapattal indulta harcba, így nagy csatát és gólzáport vártak a nézők. Küzdelemben nem is volt hiány, a vasiak mentek előre derekasan, azonban Kovács Kokó mindent fogott. Szemben leginkább Oláh Lóri hiánya borzolta a kedélyeket, akit Sisa mester előzőleg a kezdőbe nevezett szombatra azonban az országból is eltűnt. A hivatalos álláspont szerint megsértődött megsérült. Végül Jawad, az ifjú marokkói, aki eddig az olasz negyedik és ötödik ligában riogatta a kapusokat, olyan veretes csapatok tagjaként, mint az ASD Mezzolara Calcio, a Polisportiva Virtus Castelfranco vagy a SBC Oltrepo, viszonylag hamar felvette a Bohócliga színvonalát, és az egerszegi gólpassza után végre győztes gólt is szerzett. Csertőiék így bosszankodtak, míg a kaposvári publikum örült az áhított pontos labdának. Tibi bácsi elintézte! (Helyszíni tudósitónk: -kraci-)
(Kaposvár-Haladás 1-0)

Láttuk, de érdemi megjegyzésünk nincs hozzá. Jó meccs volt, jó körítéssel, sok nézővel, két szimpatikusan játszó csapattal. Ellenben van egyéb témájú megjegyzésünk: valahol egyet tudunk érteni a stadionok nézőszámának maximalizálására vonatkozó törekvésekkel, de aránytalannak tartjuk, hogy a Siófok sikeresen kiharcolhatta, hogy a nyári szünet alatt játszhasson otthon a szépszámú vendégszurkert ígérő Újpesttel (és előtte éveken át a Ferencvárossal), valamint letudja a somogyországi rangadóját a Kaposvárral. Keseregtünk már felette eleget, most nem fogunk, csak egy (két) szót írnánk le: arányosság (versenysemlegesség). (Vagy egyébként tévedünk, és szimplán tényleg ez jött ki.)
(Siófok-Újpest 1-1)

4-3-3. Utoljára ilyen felállást a Honvéddal összefüggésben talán az Esterházy-Bodonyi-Kovács Kálmán sor birtokában vésett papírra sportújságíró, mikor mögöttük Gyimesi és Détári volt az ész, Sikesdi pedig a zongoracipelő (mennyire szép magyar kifejezés a védekező középpályásra). A vasárnap utáni hétfőn most újra ezt olvashattuk a sportlap hasábjain, miközben - látva a mérkőzést - tudjuk, ez inkább volt egy 3-6-1 (3-1-5-1), a középpálya teljes megszállásával. Morales mester remek taktikát dolgozott ki a Ferencváros ellen, tudván, a Fradinak jelenleg nincs egyetlen épkézláb csatára sem. Rósa világ életében középpályás volt, és Heinz is csak elvétve játszott klasszikus támadót, inkább visszavontan, a lendületből érkezők táborát szokta volt gyarapítani. A kispesti három robotolós középpályás, a két gyors, de viszonylag hátulról induló szélső (ezáltal mindig, és közelre megjátszható a megszerzett labda), valamint a védősorból fellépő Cséke, mind-mind azt a kulcsfeladatot kapta, hogy a hazai támadások már csírájukban, a felgyorsítás pillanatában elfolytott állapotba kerüljenek. Kulcsár becserélése erre volt válasz Prukner mester részéről, és érdekesség, a Honvéd ezt hatvan percen keresztül képtelen volt feldolgozni.
A taktikai értekezéstől függetlenül, azonban meg kell jegyeznünk, a mérkőzés 10. percében nem kissé bohókás jelenet játszódott le a Fradi kapuja előtt. Junior fut hátra, a labda pattog, a kapus jön, szóváltás nincs, Junior fejel, kapus feje felett labda el, érkező támadó üres kapuba begurít. Ilyen eset után még a hétvégi baráti kispályázások alkalmával is becsület dolga cserét kérni, az első osztályban pedig nincs is szavunk rá, mivel egyszerűen épelméjű zsurnaliszta, edző, szurkoló fel sem tételezheti, hogy ilyen előfordulhat. Hamar padlón a Fradi, és ha nincs a jó ütemben érkező félidő még inkább ott, vagy alatta, az esővízelvezető-rendszer magasságában lett volna. Rósa csak a hármas sípszónak köszönheti, hogy egyáltalán hallotta a hármas sípszót, és nem egy szimpla fütty utáni, idegrohamában kikényszerített pirossal vonult le, jóval a többiek előtt. Parázs hangulatú derbi volt, szerencsére a közönségszórakoztatóbb fajtából (bizonyíték: szinte végig pörgött a meccs, a táborok csak elvétve foglalkoztak egymással.)
(FTC-Honvéd 1-3)

Ja, és félve teszem ki ide, de: excel.