Ajánlom ezt a posztot kedves barátomnak, aki az események időpontjában még közelített a második születésnapja felé és a meccs idején éppen négykézláb gagyogott keresztül a nagyszobán.
Lajoska hamar végzett a vacsorával a Komáromhoz közeli víkendházban, ahol nagyszüleivel töltötte a nyárelőt. A naptár 1986. június 2.-át mutatott, a napot, amelyre Lajoska egész tavasszal várt, 7 éves korának minden lelkesedésével. Nemsokára kezdődik az első meccsünk a vébén és végre mi, magyarok megmutatjuk a világnak, hogy mit is tudunk, gondolta Lajoska. Nagypapa arca ugyan kicsit gondterhelt volt, a ruszkik pár hete cseréltek edzőt, odavitték a válogatotthoz is azt a kijevit, aki meg persze telepakolta a csapatot is a sajátjaival. Teljesen mindegy, így is, úgy is elverjük őket, gondolta dacosan Lajoska, aki biztos volt abban, hogy a szovjetek edzőváltása szimplán annak volt köszönhető, hogy megijedtek tőlünk és az első mérkőzéstől. Különben is kit hoznának edzőnek, ha nem egy fővárosit, hiszen biztos, hogy Kijev a Szovjetunió fővárosa, annyit szerepel a neve a hírekben. Igaz, mostanában arról a Csernobilról is sokat hallott nagypapáéktól, lehet, hogy az lenne a Szovjetunió fővárosa, töprengett, de végül is mindegy, nincs jelentősége, hiszen mindjárt kezdődik a mérkőzés, már ott is van a csapat a pályán, az élen Nagy Antival.
Légvonalban pár kilométerrel odébb, a komáromi szovjet laktanyában Szerjózsa, az Irkutszkból elszármazott, 21 éves kiskatona gondterhelt tekintettel meredt maga elé. Jó barátja, Vologya éppen a Junosztyot próbálta hangolni a közös helyiségben, ahová szépen, lassan kezdtek szivárogni a társak. Szerjózsa lelke mélyén tartott a vébétől, a magyarok eredményei minimum tiszteletet parancsolóak voltak az elmúlt években, a franciák pedig a regnáló Európa-bajnokok, úgyhogy pokoli nehéz lesz ebből a csoportból továbbmenni. A nemrég kinevezett Lobanovszkij ugyan az utolsó láncszemig összerakta a Dinamót, pár hete úgy képen törölték a KEK-döntőben az Atletico Madridot, mint a Vologya a Misát a múltkor a menzán, de az egy másik történet, hogy vajon a válogatottal mit tud kezdeni a kőkemény Valerij mester. Szerjózsa úgy számolt, hogy az első két meccsből jó lenne kihozni egy pontot, aztán Kanada csak-csak verhető és akkor három ponttal már tovább lehet kászálódni a csoportból. Itt tartott a gondolataiban, mikor Vologya oldalról egy jókorát sózott a Junosztyra, amely ettől életre kelt, a képernyőn pedig megjelentek a csapatok.
-----
Az első félidő végén Lajoska letaglózva ült nagymama ölében. A csapat árnyéka volt önmagának, a játékosok csak vonszolták magukat a mexikói melegben, miközben a szovjetek úgy rúgtak öt perc alatt kettő, a félidő alatt pedig három gólt, hogy éppenséggel kétszer annyit is simán verhettek volna. Lajoska lekéredzkedett a nagyi öléből, kiment vécézni, közben dühében nagyot rúgott az összecsukható kempingasztal lábába, de a rúgástól inkább az ő lába kezdett sajogni és nem a kempingasztalé. Mire visszaért, már valamivel jobb kedvre derült, biztos a Nap sütött rossz szögben az első félidőben, de az most majd őket sújtja, meg a Gyuri bácsi is biztos kitalál majd valamit. A második félidőben majd mi rúgunk három gólt, közölte durcásan és nem értette, miért legyint erre nagyot a nagypapa, majd költözik át a tévé elől a tornácra, kezében egy pohár hárslevelűvel.
Szerjózsa és Vologya a szünetben egymást csipkedték, hogy vajon tényleg nem szórakozik-e velük valaki. A rettegett magyar válogatott az első öt percben úgy omlott össze, akár a kártyavár, Lobanovszkij a jelek szerint secperc alatt képes volt a maga képére formálni a válogatottat is. A Junoszty előtt az idő előre haladtával egyre eufórikusabbá vált a légkör, a harmadik gól után már Misa is hajlandó volt megölelni Vologyát, akivel a nyakleves óta nem beszéltek egy szót sem. Néhányan csöndben eltűntek egy-két percre, majd megjelentek kezükben egy üveg vodkával, melyet még otthonról csempésztek ide azzal, hogy majd a leszerelés örömére megisszák. Mire a második félidőre kivonultak a csapatok, némelyik vodkásüveg már csak félig volt tele, tulajdonosaik pedig látható jókedvűen terpeszkedtek az amúgy kényelmetlen székeken. Csak nehogy aztán kiderüljön, hogy a magyarok részéről ez csak az altatás volt és most pár percen belül elhúzzák a nótánkat, gondolta magában Szerjózsa.
-----
Lajoska kisírt szemekkel feküdt az ágyában, nyakig magára húzva kedvenc plédjét. A második félidő nem hozta el a megváltást, a három gól ugyan megvolt, csak éppen egyik sem abba a kapuba ment, amelybe szerette volna. Gyermeki lelkével a 67. percig hitt és bízott, csak akkor sajnos az ellenfélnek is eszébe jutott, hogy már folyik a második félidő. A meccs végét már nem látta a könnyeitől, mikor pedig azok nagy nehezen elapadtak az éjszaka közepén, szájába véve a takaró csücskét arra gondolt, hogy ez biztosan csak egy rossz álom. Holnap, mikor felébred majd és elmeséli ezt az egészet nagypapának, az jót fog nevetni rajta és azt mondja majd, hogy Lajoska, de hát nem emlékszel, hát 3-1-re nyertünk, hát itt ugráltál a kanapé tetején, mikor a 89. percben a Nagy Anti bebőrözte a Kuznyecovot, majd bevágta a pipába. Majd rosszallóan kikiabál nagymamának a konyhába, hogy Rozi, megmondtam már, hogy lefekvés előtt ne etesd a gyereket rántott sajttal, mert mindent össze-vissza fog tőle álmodni.
Szerjózsa maga sem emlékezett, hogyan került vissza az ágyába azon az estén. A második félidő már karneváli hangulatban telt, a 60. perc tájékára mindenkinél elfogytak a leszerelés napjára félretett, a többiek elől életük áron is védelmezett vodkák utolsó cseppjei, így Jarencsuk góljánál már a kerítésszaggató járt szájról szájra, melyet előző héten szereztek a környező falvak egyikében egy idős bácsitól egy marék lőszerért. Az utolsó negyedóra kezdetén Vologya merevrészegen fetrengett a Junoszty előtt, a közvetítés végén hárman vakarták össze és vitték át a mellékhelyiségbe. Valószínű a kevésbé bepiált társak segíthettek fel engem is ide, az emeletes ágyra, gondolta Szerjózsa, de utána már azon járt az agya, hogy Loba egy élő isten, a vébé végén pedig Belanov legalább akkora sztár lesz, mint négy éve Paolo Rossi volt.
-----
Eltelt 25 év és Lajos ma már 32 éves. Komáromban él, kényszer-vállalkozóként dolgozik, minimálbérre bejelentve. Nemrég végzett OKJ-s grafológia tanfolyamot, levelezőn. Focimeccsre ritkán jár, inkább csak a tévében szokta nézni a Paks-Videoton derbiket a Ligakupában. Hetente legalább egyszer gondol Irapuatóra, a meccsre, amely neki és egy egész generációnak zúzta porrá a magyar labdarúgással kapcsolatos álmait, a sebek behegedését pedig az újabb világversenyek és a frissebb élmények hiányában nem segítette elő az idő múlása sem. Lelkében néha, egy pillanatra pislákolni kezd a remény gyertyája (Atlanta, Egyiptom), hogy aztán szépen, csöndben kihunyjon, helyét pedig visszavegye a tél, a csend, a hó és a halál. Az orosz futballról nem sokat tud, csak fél füllel hallotta, hogy Dzsudzsákot megkereste egy klub Tatársztánból vagy Dagesztánból és hogy vele már hárman lennének, a Szentpéterváron játszó Husztival és a valahol az Isten háta mögött, de legalábbis Egervári látókörén kívül focizó Gaál Mikivel.
Eltelt 25 év és Szergej ma már 46 éves. A katonai szolgálat letelte után visszatért a hazájába, egy ideig a szülői házba is a Bajkál-tó partján, de később új kihívások után nézett. Szentpétervárra költözött, ahol metróvezetőként helyezkedett el. A Komáromban töltött évekből egy kopott zubbony mellett a futball imádata maradt meg, amelynek révén a városba költözése óta egyetlen hazai Zenit-meccset sem mulasztott. A hatnull ritkán jut eszébe, csakúgy, mint a 13 nappal későbbi 4-3, amikor Vologyával döbbenten konstatálták a Junoszty előtt ülve, hogy hiába volt Belanov triplája, a csoportharmadikként, a surranóágon érkező Belgium hazazavarta a szovjeteket. Hazájában Mexikó távoli emlék, amelyhez a szbornaja két évvel később egy EB-ezüsttel, azóta még három VB-részvétellel, legutóbb pedig egy EB-bronzzal tette hozzá a maga részét. A magyar futballról keveset tud, de ha ideje engedi, meg szokta nézni a neten, hogy a Komárom VSE legyőzte-e a Bana Kinizsi SK-t a megyei első osztályban. Annyit tud még, hogy kedvence, Huszti mellett még egy magyar játszik Oroszországban, a Volga folyó partján fekvő festői Nyizsnyij Novgorodban, de a keretre ránézve nem mindig tudja eldönteni, hogy Plesan lehet az vagy Gaál…
-------------------------------------------------------------------------------------
… de egyszer talán ez még megváltozik. Egy hete, mikor Szergej éppen a vacsorára főzött makarónit ette a konyhaasztalnál, a lánya, Tatjana azzal állt elé, hogy egy közösségi oldalon megismerkedett egy magyar grafológus sráccal és ha élőben is szimpatikus lesz neki, akkor lehet, hogy hozzámegy feleségül. Mikor kiderült, hogy a srác Komáromban él, Szergej furcsa bizsergést kezdett érezni a gyomra körül. Lehet, hogy megfeküdte a hasamat a tészta, gondolta magában és csak annyit mormolt maga elé: a világ néha kisebb, mint gondolnánk.
--------------------------------------------------------------------------------------
