Mivel a jó öreg Tél Tábornok, mint a Halál 50 órája opusz Hässler ezredese, még egy utolsót mordult e hétvégén, ha nem is az Ardennekben, de a Kárpát-medencében, mindez a közismerten nívós hazai fodball-infra-állapotok következtében egyet jelentett a fordulóelmaradással. Vidi-master beharangja így egyelőre visszhang nélkül cseng a magyar futballugar felett, de hogy olvasóink addig se unatkozzanak, egy rövid kis beszámoló következik ezúttal kivételesen a Bohóc helyett a Bundás berkeiből, de nem tagadjuk meg önmagunkat, a szerző miatt azért tunkolhatjuk kenyerünket a bohócliger áthallásokban, hisz maga a posztoló, ahogy az írás címe is mutatja, bőven az, ami és ezt nem is tagadja meg.

Müncheni hosszú hétvégénk több indító motívációból is táplálkozott, részemről mindenképp. 1) Az ultimatív hazai kedvenc klub mellett tinikoromban engem is elkapott az európai futball-láz, és a XIX. kerületi idolok mellett 1994-95 fordulóján a TOP-ligákból elköteleződtem a Bayern, a Juve és az Atletico Madrid mellett is. A Honvéd-párhuzam mindhárom esetben él. A mindenkori fociarisztokrata Bayern gyermekkorom Kispestjének, a mindenkori balfasz Atleti a gimis, egyetemi és mostani évek Honvédjának alteregója. A Juve? OK, ez kakukktojás, de őket is kiejtette egyszer némi önsorsrontással kevert felsőbb ármány az első ligából, legyen ez a kis csúsztatással telített válasz. Szóval Bayern nagy kedvenc, és meg kell nézni őket élőben is. 2) Baráti társaságunk egy ismerőse épp München mellett, Garchingban neveli még 2 hétig, az Angliába költőzésük előtt kis gyermekét, így az ő meglátogatása is rég esedékes volt. 3) Múltkori szerkesztőségi sörözésünkön, ahol én szomorúan szürcsöltem a zöld teámat, mivel 2 és fél hónapja némi egészségügyi gikszerek miatt tiltva vagyok egyebek mellett a sörtől is, Bastille kollega kétségbeesve konstatálta: "pont te, az önjelölt sörnagykövet? hát ez hogy? Együttérzek!", majd 2 újabb korsó kézműves ser után már nyersebben fogalmazta meg az alapigazságot: "apám, neked kurva sz.r lehet". Valljuk meg: igaza van. Nos ekkor döntöttem el, hogy lesz ami lesz, Münchenben legalább ideiglenesen véget vetek a diétának - és mivel az európai sörimpériumok közül már csak a bajor régió hiányzott (az ír mellett) a lőlapomról, a döntésre pecsét került.

Ennyi szubjektív bevezető után lássuk az élményeket, hogy a külföldi sörútjain rendszerint Bohémiában idvezülő bohócliger mit élt meg Baváriában. 4 napos kinnlétünk csúcspontja értelemszerűen a fussball-samstag volt, ahol a nagy német kedvenc a Fortuna Düsseldorfot fogadta, tuti egyes meccs, mi kell még, ráadásul az idő is remek, hűvös, de száraz, borús, de nem hideg, és ahogy az ember a lokális Városligetben (Englischer Garten) bandukol, ahol a fák között már csöndesen kacag a tavasz, egyszer csak felhangzik a bájosan igénytelen sramli, és a bokrok közül felbukkan a Chinesischer Turm, a Kínai Torony pagodaszerű sziluettje, első emeletén elkínzott bajor muzsikus arcokkal a harmonikáik megett, a torony tövében pedig élveteg koleszterin-könig bajor zsírczukkokkal, amint mass-korsóikat emelgetik bőszen. Csodás kép. A müncheni viszonylatban is népszerű sörkertben az őrült germánok már ingujjban csapatják a 8-10 fokos csípős délidőben, s foci már ott lebeg a helyszín felett: az asztalok kétharmadát Bayern mezes/sálas/sapkás helyiérdekű drukkerek foglalják el (további ismertetőjegyük a szigorúan literes korsó), míg az ülőegységek egyharmadát düsseldorfer fanok bitorolják, piros-fehér mezekben, obligát Bayern-cukkoló évődésekkel (Ahoi, Achtzehnhundertsechzig!), és megmaradva a félliteres kiszerelésnél (a Düsseldorfban rendszeresített 0.33-mas altbierhez képest ez is húzós mennyiség lehet, gondolnám, de nem kell félteni a vendégeket...). Én pedig, jelentem, 2 hónap szünet után elszabadultam, mint Garami Józsi bá, ha piros lámpát lát edzésre menet. Rögvest a müncheni starkbierzeit tiszteletére (mikor is érkezne a sörface Jester Münchenbe, ha nem starkbierzeitkor? Gyönyörű egybeesés!) rögvest egy HB Doppelbockkal. Jujj. A meghatottságtól és német ipari söríztől (+ a megdobott baksörös alkohotartalomtól) boldogan szálltam tovább a Bayern  drukkerek  dalai és a sramli szárnyán. És hol van még a meccs?

Reflexió#1: Régi nótám, de ez annyira hiányzik nekem. Egyrészt a békés, normális hangulat a táborok között (és ezek nem középosztály-beli kushadó sznobok voltak, kérem szépen, úgyhogy ne fogjuk erre...), és még inkább valami placc Kispesten, mondjuk a Templom-téren, akár egy sörkert (hiú ábránd) akár a Guriga-sörözőre ráhúzva, akár máshová, ahol egy jó korsó mellett, egy jó korsó kézműves sör mellett el lehetne időzni a platánfák alatt, mielőtt indulunk tovább a derbire. És akkor hantának se kéne a szokott Heinekenjére hagyatkoznia az ex Hattyú-strandnál. Bár, ahogy ismerem, ő azért hagyatkozna.

Also, weiter, weiter. Délczeg Wiederschauen a pincérek felé és irány a metró. Tömegnyomor. Nem szeretem a tömeget, de meccsek előtt valahogy nem zavar. Itthon kevésszer van erre alkalom (max válogatott), hát itt most kiélvezhetem. Az Allianz Arena felé nyomakodunk perceken belül. A tömeg elképesztő, nem is a nagysága, hanem a szervezettsége. OK, germánok, tudjuk, de akkor is. Nincs lökdösődés, nyomakodás, de haladás - az van. Jegyvétel? Beengedés? Motozás? Olajozott, mint a Siófoki Bányász 1991-es középpályássora. 10 perc alatt benn vagyunk jegyfelvétellel együtt, jöhet a kötelező korsó Paulaner, a "hát ezt is megéltük" közhelyek és a mezgyűjtemény gyarapítása. Kommersz, kommersz, de ez pont így szép.

Reflexió#2: amikor Faterral és Öcsémmel jártunk ki 1990 táján a Bozsikba, hasonló hangulat az Ady Endre úton sétálva foghatott el: apák és fiaik, (akkor még homemade) sálak, sapkák, piros-fehér kiegészítők sora és áramlik a tömeg a stadion felé. Meccsláz, meccsszombat, természetes dolog. A mai Bohócból ez az ami nagyon hiányzik egy-két csapat kivételével - és a perszonálkedvencek sajnos épp nem tartoznak ezek közé. Manapság meccsre menet tömeg max az Ady Endre út menti dühöngőkben van - régen meccsnapon mikor fociztak a srácok ahelyett hogy a stadionba próbáltak belógni egy Szíjjártó-, Pisont- vagy Fitos-cselért? A beengedésről meg nem is mondok semmit, demagógia nélkül nem menne. Persze egy példa azért kell. '98 tavaszán rég nem látott tömeg, 6000 ember jött ki megnézni a DVTK elleni idénynyitót. Nyilván 2 pénztárablakot (lőrést) nyitottak csak meg.)

Maga a meccs forgatókönyve mintha csak Hollywoodban íródna (olcsó párhuzam lenne most idéznem a Bayern becenevét, nem is teszem). 2 Fortuna helyzet vs 12 Bayern ziccer, mégis szenvedős 3:2 csak a vége, kétszer vezet a Düssl, másodszor a 71. percben, van kis para, de nem kell, ez tényleg a '91-es Honvéd reloaded, kiscsapat nem nyer a Bozsikban, kivéve a Siófok, itt is sírhat a végén a Fortuna, Boateng fejeli a győztes gólt, 4 perccel a vége előtt, minden szép, mindennel meg vagyunk elégedve, újdonsült mezfeliratom, Müller is betalált, és vár még a város, mi kell még?

Reflexió#3: ez a fensőbbséges nyugalom, amit műkedvelő bayernistaként most átélhettem, ez nagyon hiánycikk otthon, Kispesten. Muszáj ismét a kora kilencveneseket citálnom. Akkor ha kiscsapat jött a Bozsik vágóhídjára, akkor éreztem ezt, mint most a múlt héten az Allianzban: a nagycsapat szurkolója vagyok, szórakozni megyek ki, és a srácok szállítják a helyzeteket, a gólokat, a győzelmeket. Sallói parádé a Csepel ellen '93 szeptemberében, Pisont egészpályás szóló a Vidi ellen a '92-es záráson, ha itt Boateng, akkor anno Márton jön előre fejelni a Vidi ellen a '93-mas tavaszi hadjáraton a védelem közepéről. Nem kellett Ribéry és Robben után verni a nyálat, mert volt Pisont, volt Illés, Javi Martinezt Kovács Ervinnek hívták, és Perty Kahn helyett Brockhauser Neuer is jó megoldásnak tűnt. Voltak egyéniségek.

A szombat este során pedig egyik jesteri terminológiámat idézve én posszantam meg - de nagyon. 2 hónap szigorú sörszünet után egy remek fociélmény levezetése az egyik európai serfővárosban? Hát mit mondjak, ez a jesteri Kánaán. Fogyott bőven a dunkle weizen a Hacker-Pschorr gyár prezentálásában, de a levezető Löwenbaru Helles sem a bőcsi vicclicenc ízeit adta vissza. A vasárnapról ne is beszéljünk, a kolostori barna búza (itt is sörről van szó, ne a vatikáni botrányokra asszociáljunk), a 6 helyi gyár valamelyikének dunkeljei, helles-ei és idénysörként a HB Winter Zwickl-je feledtették az elmúlt hetek nélkülözéseit. Záróakkordként pedig a számomra az Allianz minden luxusa ellenére "A BAYERN STADIONNAK" megmaradó Olimpiastadion és környéke biztosította a finálé kulisszáit, a maga csodásan borúsidős-'70esévekhangulatú, kellerbier-illatú és Bayern sikerek emlékétől súlyosbított hangulatával, hogy ezt már nem lehetett mivel megkoronázni. Csak este, hazaérve Wekerlén egy jó Augustiner Helles-szel, ami a táska mélyéről került elő.

Végső reflexió helyett tanulság - vagy az se
Mi a tanulság? Az nincsen. A kinti futball mindenben jobb, minőségibb a miénknél, ezt tudtuk. Mindig élmény ezt megtapasztalni. És mégis. Hiába volt hatalmas este 2010-ben a Vicente Calderónban Atleti győzelmet látni a putamadréző madridi munkások között és hiába volt zseniálhétvége a pazar Bayern játékkal és sörcsodákal turbósított müncheni víkend - e helyeken sosem leszek otthon. Hiába óriási öröm ha Bundást vagy BL-t nyer a Bayern, az öröm mégis csak egy külsős öröme. Én Kispesten vagyok otthon, ami kis lábszagú Bohócligánkban, és hiába vagyunk fényévekre Európától, nem tudom és nem is akarom eldobni magamtól a magyarfocit. A Fröttmanning U-Bahn megálló sosem fogja tudni úgy megborzongatni a lelkem, mint a Tulipán utcai 42-es végállomás; (az amúgy élvezetes egy órával megajándékozó) Bayern Megastore profizmusa helyett nagyobb öröm bemenni a kispesti ajándékboltoshoz megvitatni az esélyeket a Fradi ellen, és a bajor hétvégének ugyanúgy csúcspontja volt egy hete Öcsém és hanta párhuzamos sms-e, hogy Vécsei dupla meg Vernes gól Pakson és 3:0 ide, mint maga a Bayern-Fortuna meccs. Mondták is a müncheni házigazdák és útitársak, hogy nem vagyok normális.

Hát nem is. De ez már így marad. Ahogyan marad a jövő heti csütörtöki esti focin is a szokott szerkó - Müller meze pedig el lesz téve az ünnepnapokra.