Posztunk ezúttal kevésbé foci, de mindenképpen magyar. Avagy egy sportblogszerű képződmény mégsem mehet el egyetlen odacsuklózott poszt nélkül Szávay Ági mellett. Ez így kissé képzavaros nyilván, de ami a lényeg, hogy egy verbális főhajtás a mi csekélyke csapatunktól is kijár az újabb tornagyőzelem után.
És itt a fókusz nem is elsődlegesen a diadal tényére összpontosul, sokkal inkább a mikéntjére. Még a meccslabda hárításra sem fecsérelünk most időt, sőt a másodikra ütött ászt sem firtatjuk, elvégre vannak vaktyúkok, melyek időnként szemet lelnek. Ági nem, ő nem ilyen. Ez most már egészen biztos.
Ági 6-7, 1-5-ről rángatta magát vissza a partiba, kvázi saját aranyszőke hajánál fogva, mint egy kis Münchhausen báró(né) azzal a bődületes különbséggel, hogy a nagyotmondó dolgaival ellentétben, ez egy igaz sztori lett.
Jól tudjuk, hogy szettet nyerni teniszben „egy-ötös bukóról” csak a legritkább esetben szoktak, dupla brékhátrányból triumfálni piszok nehéz ügy. Sorolhatnánk most a pszichikai tényezőket, amelyek mind-mind a jelentős elmaradásban lévő felet sújtják, kézremegés, idegesség, elbizonytalanodás, a hibától való görcsös rettegés. A tudat már önmagában is bénító, hogy minden rossz ütés közelebb visz a mérkőzésvezető által mikrofonba zengett „game, set and match: ellenfeled neve” mintájú végkifejlethez.
Szóval, Ági valami ilyen szituációban kínlódott Pekingben, amikor már mindenki úgy gondolta, hogy szép dolog lesz a „runner up” státusz is, és akkor mintegy varázsütésre a soltvadkerti leány elkezdett játszani, fittyet hányva a kockázatra, pszichológiára, statisztikákra, meg mindenre úgy általában. És bejött, mert átkozottul hitt benne, hogy bejön, hitt saját magában. És tudta, hogy a teniszmeccsnek nem bírói sípszó jelzi a végét, hanem a már citált kis mondatocska. 2-5, 3-5, 4-5 és így tovább, 7-5. Aztán meg 6-2, az már sima ügy, így kívülről, a kibicnek. Jankovicsnak sem volt más dolga, mint gratulálni.
Mostanában szeretett sikersportunkban, a pólóban rendszeresen kibabrálnak velünk a szerbek. Ezúttal mi bosszantottuk őket, Szávay-törlesztés. Nem kéne megállni!
