A labdabiztos nem bírta tovább a közvélemény nyomását. A hétvégén Hajnal-lesre küldte ügynökét, hogy első kézből tudósíthasson a Bundesligában szárnyas fejvadászként skalpokat gyűjtő Karlsruhe soros fellépéséről. Xkluzíve vad helyszínelés a Wildparkstadion esőáztatta kulisszái mögül. Karlsruhe SC–Arminia Bielefeld: 0-0.

Mivel a labdabiztosnak szánt VIP-jegyek elkeveredtek a postán, kénytelenek voltunk a szerencsénkre hagyatkozni a jegybeszerzés fázisában. A Karlsruhe SC honlapja szerint a Bielefeld elleni előadásra már régen elszipkázták a belépőket az égből pottyant sikertől megbabonázott szurkolók, akik joggal vártak gálát a fiúktól. A kelet-vesztfáliai vendégek ugyanis a kiesőzóna aknamezőjének pereméről tervezgették menekülésük legújabb verzióját.

Az autópályán a skót szabadságharcos filmek forgatását idéző köd- és esőfüggönyben néhányszor megfordult bennünk, hogy nem lenne-e jobb egy kocsmában tévén letudni az egészet, aztán majd úgy adjuk elő, mintha. Ez az érzés akkor érte el tetőpontját, amikor a kocsi külső hőmérője Apeh-ellenőröket idézően kiszámíthatatlanul ijesztett ránk a 4 foknál bekapcsoló hangjelzésével.

Főként a fenti körülményeknek betudhatóan új taktikát dolgoztunk ki jegyzsákmányolás témakörben. Noha honfiúi szolidaritásból kizárólag a KSC támogatása jöhetett szóba, kivételesen ésszerűbbnek látszott az ellenfél szektorába beférkőznünk. Az ottani állóhelyek kincsnek tűntek, hiszen a csatakhidegben egyetlen sejtünk sem ácsingózott egy jó kis seggfagyasztó műanyagszék után. Úgy gondoltuk továbbá, hogy ha feltűnés nélkül elvegyülünk a bielefeldi tökös gyerekek között, azzal csak legális teljesítményfokozóként segítjük Hajnal Tamást, aki így nem érzi majd magát feszélyezve nyilvánvaló jelenlétünktől.

Beélesített jegykeresős A4-es lapunkat („Suchen Tickets”) azonban dobhattuk is el, lévén a kasszánál vásárlásra előkészítve várt minket az eredetileg a feketepiaci seftelés gyümölcseként megálmodott belépő. Kalandfaktor kiiktatva, ami miatt enyhén csalódottan foglaltuk el helyünket a megtűrtek kanyarában.

Körbe-, majd rögtön magunkra pillantva megdöbbentő dolgot konstatálhattunk: véletlenül fullra bielfeldinek sikerült felöltözni a kék farmer-fekete dzseki-kékfehérfekete mintás sapka ruhaparádéval. Sőt, a felhúzott kapucni miatt többen valami ultrakirálynak véltek, pedig nem, mert az csak a szél miatt volt.

Jóformán ki sem dühönghettük magunkat azon, hogy az egyik inkál-reinkarnáció pofátlanul elkobozta a beléptetésnél tartalékcsoki készletünket. Védencünk, Hajnal máris hördülésre késztető pontossággal vétette el a kaput egy „ravaszdiként-prezentált-de-annyira-mégsem” szabadrúgás-kombináció végén. Jó, hogy ekkor még ment az aksink, amúgy meg éljenek a videómegosztó honlapok!

Keserűen tévedniük kellett azoknak, akik a nyitány sörborogatós izgalmait várták a továbbiakban. Mi sem bizonyítja ezt hitelesebben annál, mint hogy az első negyedóra végén (csúfondáros állóhelyes mosolyunk kíséretében) felcsendült a népet megmozgató "Ki nem ugrál, meg fog fagyni, hej-hej" német megfelelője. A rigmus hazai premierjét egyébiránt a dicstelen emlékű magyar-jugó pótselejtezőn éltük meg, szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt. Egyperces néma felállással adózzunk is Bánfi János akkori teljesítménye előtt!

A később góléhséget ábrázoló repertoár lassan átváltott az „Auf geht’s, Jungs, schiesst ein Tor!”-ra, ami ugyebár tartalmilag a mi "Lőj egy gólt, lőj egy gólt, (magasztalt gólvágó neve), lőj egy gólt!” gyöngyszemünket idézi, csak teljesen más dallamra, amit most inkább nem reprodukálunk. Ez az üzenet megérkezni látszott a fiúknál, akik a félidő derekán a Hajnal által levezényelt szögletoffenzíva eredményeképpen többször kapuskesztyű ujjpercnyire kerültek a vezetéshez. Bizonyíték itt.

Szívünket közben melegség járta át. Stábunk tagjai tagadhatatlanul XXL-es pohárban rendelik napi cinizmus shake-jüket. Ezúttal viszont kalaplengetős hangulatba kerültünk, ti. a mi Tamásunk minden megmozdulását igazi tapsvihar kísérte.

Az amúgy halovány meccsen is látszott minden mozdulatán a technikai felkészültség és a magabiztosság. Megint tanári módon fogta össze az esélyesség terhétől kissé bénult társakat, a pontrúgásainál pedig mindig összerezzentünk, hogy csak most ne merüljön le a gépünk. Az már pech, hogy a gól nem jött össze, de a klubfüzet címlapja joggal az övé.

Ha a sportnapilap panel-nagykerében lenne törzsvásárló-kártyánk, akkor biztosan a „meddő mezőnyfölény” feliratút választanánk ki a KSC teljesítményének rövid leírására. Ehelyett a rideg valóságot idézzük a mellettünk a korlátot támasztó bielefeldi szurker szakkommentárjának visszhangzásával.

A meccsért oda-vissza szaros kilencszáz kilcsit utazó úriember a "szemét” és a „pofám leszakad" kifejezések felváltva történő használatával fejezte ki folyamatos elégedetlenségét. Majd a vége felé a "nem igaz, hogy egy ótvaros szögletet nem bírtok beadni” kifakadással nagyjából összegezte is csapata vérszegény produkcióját. Ez utóbbinál azért mi is felsóhajtottunk, hogy jajjj, de jó, máshol sem fonják mindig kolbászból a kerítést.

A tudósítás pozitív rubrikájába mindenképp bekerül végül, hogy a bielefeldiek meglepően sok fruskával megtámogatva érkeztek a csatára. Ja, az eső meg az utolsó pillanatban megkönyörült rajtunk a stadionban. És nem sokon múlott, hogy a korábban blogunkban jelzettek szerint elhozza a Nídust, és a már-már derült égből lecsapjon Hajnal Tamás.