Csank mesterben akkora az önbizalom, mint Dzsudzsák balszélsőben két jól sikerült válogatott meccs után. Pedig a duplacsövű vadászpuskájára olyan égések is húzták pár rovátkát, mint a jugók elleni 1-7, és 5-0 (coming soon…). Először csak nézi az ember, hogy ugyan már vadászelvtárs, mire föl ez a mívesen formált Nagyarc magának? Nem is passzol a barázdált homlokhoz a bohócszakáll! Visszafogott dörmögés, jó munkásemberek a középpályán és jól fejelő védelem – ez a maga asztala, nem a semmire nyilatkozgatás. Aztán, amikor elkezdenek nyerni a fiúk, rájövünk, van neki mire beszélni. A háttérben természetesen nem követhetetlen Fradi-akciók sorakoznak.
Gyorsan vázoljuk föl, hogy kik is hordják nejlonszatyorban a pénzt a másodosztályban. A Nyugati Oldalon, olyan csapatok viszik a prímet, mint a tavalyi bajnok Haladás. Hagyjuk, mit keresnek még mindig odalent. Ellenfeleik: Felcsút, Pápa, Pécs. A Pécs idén szállt alá, a Pápa évekig volt NB1-es, a Felcsút meg épp vezeti a bajnokságot Urbán Flórival a kispadon.
Keleti Oldal: Verebes Mágussal próbálkozó Vác-Újbuda. Leírom még egyszer a földrajzi fejtörőkre fogékonyak kedvéért: Vác-Újbuda. Ők egyelőre futottak még, de Józsi bácsi ugyebár bármire képes. Ott van viszont a Kecskemét (mikor is voltak NB1-esek?), és a Szolnok (kérdés ugyanaz…). Vezetik is ők ketten a tabellát, sőt hétvégi meccsükön (1-0 a Kecskemétnek) már 1600-an meg is tekintették Tomiszlav Szivics (ki is tetszik lenni?), és Vígh Tibor (ő a szolnoki tréner) csapatait. Érzékeltetésképp a Haladás hazai meccsén, a tök utolsó Komló ellen, háromezren voltak. Arrafelé Csertői Aurélnak hívják az edzőt. Most, hogy túl vagyunk az erőviszonyok felvázolásán, mindenki döntse el maga, melyik csoport az erősebb.
A Fradi, akárcsak tavaly, idén is keletre került. Persze az nem elvárható, hogy átsorolják, de a margóra azért ráírnánk, hogy az ESMTK (Pesterzsébet…) egy MLSZ funkcionárus szerint nyugaton van. Egy éve még ugye diadalmenetet ígértek, a százszázalékos bajnoksággal álmodott az ország. Aztán volt egyetlenegy Nyíregyháza, ahol bár a följutásról még csak nem is pletykáltak az emberek, de valahogy nem akart leszakadni. A végeredményt ismerjük.
Az idei szezon előtt távozott a fél Fradi. Logikus, szeretettől már rég nem indul az autó. Érkeztek az ősfradisták. Csodálatos névsor, tessenek koncentrálni: Vincze Ottó, Mátyus Jancsi, Horváth Péter (ezt egy darabig ő sem hitte el). A kapuba egy bizonyos Zarzycki állhat manapság, a csatárjáték pedig Ndjodón múlik. Ilyenkor sajnálom, hogy a magyar gimnáziumokban nem kötelező tananyag videóvágás. Egy Ndjodó-összes a világ több országában lemehetne a szilveszteri kabaré részeként. És érkezett Csank mester is, aki kellő rutinnal rendelkezik, ha feljutásról van szó. Székfoglaló gyanánt közölte is, hogy az ősz egyetlen célja, hogy ne szakadjanak le nagyon a többiektől, mert akkor tavasszal össze lehet focizni a feljutást. Tanakodtunk is, hogy mire ez a burkolt önbizalom, de ő látja a fiúk edzésmunkáját. Elkezdődött a bajnokság, és röpködtek az x-ek a gyengébbnél gyengébb csapatok ellen. Aztán jött a Kecskemét elleni 4-0, ami minden más alkalommal az aktuális Fradi edző menesztését jelentette volna. Kivéve most. Ki van zárva, hogy lenne elég a bankszámlán Jani bá’ lelépési pénzére. Csank mester véleményére pedig ugyebár boldog-boldogtalan kíváncsi. „Ha egyszer elkapjuk a fonalat, olyan sorozatot produkálunk, hogy az egész mezőny beleremeg” – mondta a nagy unszolás közepette. Valamit sejthetett, de hogy nem a saját háza táján érezte növekedni a potenciált, az is biztos. Inkább olyan alkalmakban vélhette fölfedezni az előrelépési lehetőséget, mint a Tuzsér, Cegléd, vagy a Tököl elleni mérkőzések. Helyezésre lefordítva: a tizenharmadikkal, a tizennegyedikkel és a tizenötödikkel szembeni derbi. Be is jött a kilenc pont, megfejelve egy Jászberény elleni sikerrel. Pestiesen szólva leoktatták a Vakok és Gyengénlátók FC összes fiókcsapatát. Négy mérkőzés 12 pont, a korábbi tíz meccsen szerzett 14 pont mellé. A hátrányuk így már csak négy pont a Kecskemét, és három a Szolnokkal szemben.
Ez mind szép és jó, meg lehet itt a „beérett a munka” szlogenjét végtelen sokszor hangoztatni, de a háttérben a többiek alkalmatlansága áll. A Szolnok például nem tudott rendesen fölkészülni a Kecskemét elleni rangadóra, mert a pálya környékén annyira megemelkedett a talajvíz szintje, hogy egyszerűen megközelíthetetlenné vált…
Ha másért nem, ezért hiszem el, hogy a Fradi az egyetlen, aki föl szeretne jutni keletről az NB1-be. Az egyetlen, aki még úgy ímmel-ámmal szeretett volna, az tavaly már fölkerült.
A hétvégén a Ferencváros Ceglédre látogatott. Össze is gyűltek vagy háromezren a lelátókon. A zöldek nyertek 1-0-ra. A mérkőzés után Csank mester kiemelte, hogy a fiúkon látszott a hétközi (egyébként kilencven perces) kupameccs fáradtsága.
A ceglédi tréner Kiss László (ismertebb nevén Mini Menotti) csak ennyit mondott: „Nem tudom, sírjak vagy nevessek, hogy csak ennyi Magyarországon a különbség egy profi, és egy amatőr csapat között.”