Ingoványos területet, játékvezetőink őszi ténykedését járta körbe a ’nemzet sportja’ a maga felszínesen semmitmondó stílusában pénteken. Nagy fölbuzdulásukban megkérdezték aranyköpő-bajnokainkat, a világhír előszobájában porosodó honi edzőket is. A közhelydömpinget két ifjú humorista villámtréfája törte meg, akiket nem győzünk eléggé szeretni ezért.
Urbányi belső vívódásai során végre ágyékon rúgta a sportszerűséget a gyakorlatiasság: „Nem tartom helyesnek, hogy [a bírók] kizárólag a szabályokat tartják szem előtt.”
Jogos kifogás ez a Pista részéről, hisz micsoda áporodott korlátoltság mindig a paragrafusokhoz ragaszkodni. A fejlődést nem gátolhatja néhány kisstílű sípos okoskodása. Mi hát a megoldás? Mivel Urbányi alapvetően csak stratégiai kérdésekkel hajlandó foglalkozni, nem kötötte orrunkra a megvalósítás konkrét lépéseit. Mi azonban érezzük az újpesti reformer által mutatott utat, és már soroljuk is a jobbító szándékú javaslatokat.
A sárgalapos figyelmeztetést előzze meg a fekvőtámasz, melynek mennyiségét a játékos erőnlétének és a pálya állapotának ismeretében a bíró ötletszerűen határozhatja meg. Súlyosabb szabálytalanságok esetén békaügetés a pálya körül. Halmazati büntetésként alkalmazható a szögletzászló mellé szórt kukorica – térdepeltetéshez. Három szöglet egy tizenegyes – csak ha jól esik, mert persze semmi se kötelező. A reklamáló edzőket sem kell kiállítással sújtani, hisz a bírói alapfelszerelés része lesz egy fekete szigszalag, amivel betapaszthatják a hangoskodó száját. De arra is használhatják, hogy a kezező játékosnak hátrakössék vele a mancsát. Pályára lépés előtt a cseréknek kötelező a másodfokú egyenlet megoldóképletét kétszer elhadarni.
Pista lába vizesedik |
Mindenesetre az Újpest őszi dolgait nézve, és az edző agyviharát olvasva, mi nem tartjuk helyesnek, hogy Pista kizárólag a kispadot tartja szem előtt. Szerintünk inkább ki kéne próbálnia magát a humor világában.
Mészöly a tartalék-játékvezetők ténykedését fogadta erős értetlenséggel: „Egyszer a negyedik játékvezető állíttatta ki a játékosomat, amire a jogköre felhatalmazza, de előzőleg ilyet még nem láttam.”
Itt is a merev szabályfetisizmus az, ami okkal hergelte föl a Fáy utca Stratégáját. Hogy tudniillik, mi a fenének csimpaszkodik olyan bosszantóan jogkörébe a bornírt feketerigó?
Vannak ugyanis az Urbányi által is abcúgolt törvények, meg van A Szokásjog. Mint például az, hogy a középcsatár negyedóránként méretes csulákat enged a gyepre. Hogy a lesre állításkor beragadt védő integet mindig legvehemensebben a partjelzőt presszionálva. De szintén ilyen a büntető befújását követő, minimum három percig tartó őszinte tiltakozáshullám, melyet a szenvedő csapat játékosai celebrálnak.
Röviden: minden olyan dolog A Szokásjog alá tartozik, melyet Mészöly mester már legalább egyszer látott vagy látni vélt. A Szokásjog meg olyan, mint a Bugatti az autóskártyában: mindent visz. És ez így is van jól.
Csak akkor van baj, ha a vébé-döntő hosszabbítása alatt a Géza elszunyókál a tévéfotelben. Ezért aztán nem tapasztalja, ahogy Luis Medina Cantalejo – negyedik játékvezetői szerepkörben – nagy hirtelen kiállíttatja a világ legzseniálisabb játékosát, Zidane-t, aki így egy svunggal két Mátrixot is mellbe fejelt: Marcót meg a Mészöly-féle Szokásjogelmélet Mátrixot.