December óta kedvenceink között tartjuk számon Garancsi urat, aki azonmód labdabiztos.blog címketulajdonossá vált, köszönhetően Sámán kolléga bölcs előrelátásának. A fehérvári főmufti ezt azóta is nagy igyekezettel hálálgatja, s mi egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy ő maga a Klubvezérbe Oltott Homo Ludens.

Már legutóbb is azt vélelmezte magáról, hogy sportalkalmazottai kétharmadánál jobban teljesíti a hírneves felcsúti tesztpályát, de eredménye gyengébbre sikeredett még a Magyarországon elfogadottnál is. Utolsó lett, azóta se nyugszik.
Szekundánsaival téli edzőtáborba vonult, ahol megtekintett nettó 643 óra filmanyagot George Mallory munkásságáról, és spinning edzéseken pallérozta négyfejű combizmát. A meló végén pedig kitalálta a nagy tutit: az első adandó alkalommal kihívja a gárdát egy durva túrakerékpár-versenyre, és ott kőporrá alázza az összes tesztpályán hizlalt ficsúrt. Hogy bebizonyítsa, állja a sarat az ifjakkal.
Lelki szemeinkkel látjuk is, amint Lattenstein Norbert cuki biciklisnaciban cserél gumibelsőt a defektes első keréken, miközben Garancsi úr kaján tekintettel pislog vissza rá, és azt kiabálja: „Mondtam, hogy ne a rajzszögbe, te félkegyelmű!” Sitku meg átkozza a nyerget, amelyik úgy töri a hátsóját, mint Miriuta Laci a magyar nyelvet. A döglött sort Farkas zárja, aki az egyik kaptatón csúnyán elváltotta magát, és azóta sem találja a megfelelő áttételt. Április elseje…

Fogalmunk nincsen, miféle kényszeres bizonyítási vágy sarkallja Garancsi urat, és miért érzi szorító szükségét annak, hogy ország-világ előtt kiderüljön – valami. Vagy az, hogy az általa jól fizetett huszonéves focisták fizikai nullák, vagy az, hogy ő maga egy hibbant pénzeszsák, aki nem fér a bőrébe. Ha az első derül ki, az sajnos a másodikat is tolja maga előtt... Vagyis Garancsi úrhoz mindenképpen lennének kérdéseink.
De most tényleg: ki a francnak akarja bizonygatni a marhaságait? Vegye magát legalább annyira komolyan, amennyire eddig szokás volt ebben a magyar fociban! Hitegessen, reprezentáljon, mondjon pár bíztatót, utaljon, cseréljen edzőt, próbáljon beleszólni az összeállításba – de ne tekintse magát a csapat éppen maródi tagjának, aki addig is, míg felépül, szigorúan kondiban tartja magát.
 
Ha meg mégis a bohócligás játéklehetőséget ambicionálja, akkor ne töketlenkedjen irritáló versengési procedúrákkal, hanem viselkedjen tulajdonos módjára: utasítsa szertárosát a 99-es számú, Garancsi névvel díszített mez leltárba vételére, edzőjét pedig a taktika korrekciójára.
 
S milyen kalandos is az élet... Hegymászó István nem sokára akár még tulajdonostársra is lelhet a sikeres Artmedia „személyében”. Ha pedig Ivan Kmotrík (médiavállalkozó) Garancsihoz hasonló lelkesedéssel veti magát a közös munkába, akkor a játékosok fölköthetik a biciklisnacit. Nem kizárt, hogy a szlovák góré fahrtkocsi-tologató szeánszokat hirdet a keret tagjainak, akiknek később rögtönzött lapszerkesztési gyakorlaton kell versenyt tördelniük a sajtócézárral.
Nem úgy van az, hogy csak úgy rugdossuk a gólokat, meg lesre állítunk – a korszerű focista sokoldalú, az élet több területén is otthonosan mozog.
 
A modern tulajdonos pedig együtt lélegzik modern spílereivel.