Ha Torghelle „Vadorzó” Sanyika karrierje egy feneketlen szemétledobó aknában zuhan megállíthatatlanul, ugyanezt kortársáról, Szabics Imréről is eldohoghatjuk. A napokban huszonhét évesre cseperedett legényünk hat hónapos kínkeserv után tért vissza kenyéradója kezdőjébe, a Bundes 2 kullogószekciójában remegő Augsburgnál. Karriertörténet cincálás e kettős alkalomból, szülinapi e-cardra pötyögve. 

 

Valamikor a Szigeten Grandpierre Attila, hobbycsillagász és VHK-guru, tartott egy magvas előadást. Sok nem maradt meg, de annyi biztos, hogy az emelkedett gondolatok a világegyetem mély jelentését feszegették, súlyosan ittas avagy másnapos közönség előtt, délelőtt tizenegy körül, egy poros, hőguta-garanciával ellátott sátorban. Ezen emelkedett körülmények között, a magánszám utánra volt előjegyezve a hallgatóság kérdésszeánsza. A passzív tömegből egy tétova kéz intette magához a mikrofont, majd a várakozástól vibráló csendben ennyit szólt: "Ne haragudj! (az oktogonos kéregetők hangsúlyával) Csak...csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hány centis a faszod.”

A fő vágtázó halottkémhez hasonló megrökönyödéssel fogadtuk volna, ha úgy 2005 tavaszán valaki csak annyit akart volna kérdezni, hogy szerintünk Szabics Imre három év múlva melyik kiesőjelölt csapatban járja soros kálváriáját - a német második ligában.

2005 tavaszán ugyanis Imi még a kurányis virágkorát élő Stuttgartban rohamozott. Bár a 2003/2004-es szezon kilenc góljához képest csak ötöt varrt be második bajnoki évadjában a sváboknál, semmi nem utalt a lopakodó teljes nihilre. Az egész német indulás is tündérmesébe illőre sikerült, egy idegenbeli nyitómeccsen duplával, hogy aztán a Manchester elleni gól-gólpassz kombó új magasságokba repítse a magyarok reménységét.

Ennél a gólnál még az ellenfelet biztatókkal nem túl barátságos angol kocsmalátogatók is kussoltak, és tehetetlenül nézték, ahogy ketten ugrálnak söröskorsóval a kezükben, magyar zászlóval felszerelkezve, köztük az akkor még nem létező labdabiztos leendő bloggermunkatára.

De míg Koplárovics Bécu nálunk egy MANU-góllal örökbérletet váltott a halhatatlanok panoptikumába, ahol saját szobrában gyönyörködhet, addig nyugaton ez nem egészen így megy. Szabicsnak is a váltás maradt, ami nem tűnt vészesnek, hiszen Kölnben egy feltörekvő csapatban lehetett a biztos kezdőre gyúrni. Mekkora szó: Podolski mellé pont őt keresték.

Vagy nem. A tizenegy bevetés egy góllal öltött kart, ami automatikusan tessékelte hősünk ülepét a lapát föld felőli részének irányába. A mainzi kaland sem sült el jobban, a csapat kiesett. Hol volt már a Fradi tinisztárja, aki apuci interjúrohamaiban ügyvédpályával kacérkodott, akár Ausztriában? Hol voltak már a Sturm Graz szikrázó BL-meccsei, na meg a stuttgarti diadalmenet?

A klubos vesszőfutással persze paralel süppedt fokozatosan a feledés mocsarába a válogatott karrier. Jól emlékszünk még, hogyan harsogta be a szurkolótársadalom a svédnyúzó zsenit a nagyokhoz. Hah, az az U21-es minijegyzőkönyv kinéz még most is valahogy: U-21: Magyarország-Svédország 5-2 (0-0), gól: Szabics (65., 68., 71. - 11-esbôl, 90.), Németh N. (78.), ill. Andersson (75., 83.)

És még szép, hogy bennünk él a magyar-lett selejtező, amikor a "Megye 2 színvonal” tartalmú sms szünetben való elküldése után nem sokkal vette fel azt a kompromisszum mentes szikratekintetet Szabics (képen), amivel öt perc alatt megfordította a meccset. Ezen úgy meglepődtünk, mint amikor a Fűrész 1-nek véletlenül a szinkronos verzióját indítottuk el, és a film címét a Bartók Rádió (ezek szerint) fenegyereke, Korbuly Péter konferálta fel.






Ebben a selejtező-csoportban amúgy is benne bíztunk. És meg is tette a magáét. Unokatesó esküvőjéről kellett kiszökni a násznép megsemmisítő pillantásait állva, hogy lássuk a lengyeleknek zúzottját, amivel tartotta bennünk a lelket. Még ha abba a percben nem is sejthettük, hogy a győzelem is kevés lett volna a svéd-lett rokonkoalíció hevenyészett aktiválása miatt.





Aztán második stuttgarti évben, 2004 őszétől mintha rátelepedett volna valami a lelkére. Ugyan Izland ellen nem fagyott le a lesipuska-szoftver, előtte a kinti svéd 0-3-as csőd után Lothar leírása alapján egyértelműen ő tartozott a szégyenteljes produkció után mobilba rihegő-röhögő delikvensek szűk csoportjába.

 

Az ”én-már-úgyis-tutira-befutottam” hamis önáltatása mellett egy Sebastian Deisler-i önmarcangoló folyamat is beindult, amit ráadásul ugyancsak a Bayern lélekzsákutcájában ragadt játékosra jellemző sérüléssorozattal fejelt meg a sors. A jelenlegi állomás, az Augsburg csak az őszi szezon elején tarthatott igényt Szabics szolgálataira, október óta talpsérülés száműzte a rendelők világába.

Pedig. Tudna ez a fiú. Aki ilyen gólokra képes, mint a Koblenz ellen, annak továbbra is lábában a boogie.

Ennek alapján egy kiadós lelki masszázskúra, egy szerencsés szezonhajrá, na meg egy varázspálcával manipulált átigazolás kellene mindössze, hogy a mi Imink megint vigye valamire. Nem bánnánk.