Állok a számítógép előtt nézem a netes közvetítést. Platini visszafogott mosollyal, borítékkal a kezében vár, hogy kihúzhassa azt a „mocskos szar cédulát”. A hajára emlékszem. Mint egy abberált fasz, aki ha tehetné, afrikai kisgyerekeken kísérletezné ki a génmanipulációt. Két méteres labdarúgókat minden csapatba! Emlékszem utána mindenki őt hibáztatta. Mert csórók vagyunk. Mert a futballban csak múltunk van. Mert, amikor kelet-Európa felzárkóztatására gondolt, nem mi jártunk a fejében. Megvolt a hely, hol fogunk ünnepelni. Eredményhirdetés után fél órával a kedvenc kocsmánkban. Iszonyat bebaszás lesz gondoltuk, délután négykor pezsgővel a kezünkben fekvőtámaszokat fogunk nyomni az Astorián. „Mindenről lehet viselkedést komponálni”. Elhittük, hogy fellendülhet a focink. Hogy megint tömegek járnak majd a meccsekre. „A büdös úristenit”, akkora munka lenne? Hogy nálunk is ünnep legyen, ami minden más helyen az elnökválasztás utáni második legnagyobb móka. Merci Monsieur Platini? Kösz nektek fiúk, hogy az üzletről, a sportdiplomáciáról nagyjából annyi fogalmatok van, mint egy telepi kiscsajnak a szexuális kizsákmányolás burkolt formáiról.
Komolyan elhittétek, hogy bárki elolvas egy 1700 oldalas szakszöveget? Hogy ez többet ér, mint százezer euró, és pár ukrán escort csaj. „Többet most nem mondok, mert nem akarok holnap bíróság elé állni”.
Infrastruktúránk nincs, repterünk sincs, focink sincs, csak hazug álmaink jobb, ha csendben is maradtok. „Kész lett volna 2012-re, és meg is lesz meg is fogjátok látni.”
Köszönjük Szikla, leülhet.
„Nem kell kinyalni bennünket.”