Fekszenek a magyar fiúk a nyugágyon, agyukban kérlelhetetlen munkát végeznek a koktélok, az ellenfél mintha a televízióban kicsit lassabb lenne, ők egyre jobban kezelik a labdát, és egyre jobban kikristályosodik, hogy az „igazi nagyok ellen is fel tudjuk venni a versenyt”. A napsütésnek köszönhető boldogsághormonok, olyan dolgokat mondatnak velük, hogy már megint elhiszem, van esélyünk Stockholmban. Elképesztő hihetően tudnak érvelni, reméljük, ők is elhiszik, mert különben, nagy baj van. Dzsudzsi például a holland válogatottban is el tudná képzelni magát.
Bocs, hogy egy 4 napos megfejtéssel zsibbasztjuk az agyakat, de csak a tegnapi lapszemle közben került a kezünkbe a Sport Plusz hétvégi száma, de legalább megérte. Az újságírás doktora címre pályázó Vámos Tamás pikírt, de életerős nyelvcsapásokkal fűzte tovább élete fonalát. Három kérdést tett fel öt válogatott labdarúgónak: Husztinak, Buzsákynak, Juhásznak, Dzsudzsáknak és Vadócznak, és talán ő sem remélte, hogy azok a rohadt koktélok ennyire hatásosak.
Egyedül Vadócz nem gondolta, hogy lenne esélyünk bárki ellen is az Eb-n, ez dicséretes, ám ne feledjük, a Hollandiába szakadt üdvöskénket szerénynek, de inkább gyávának szokták bélyegezni idehaza. Vagy csak Virgin volt az a Cuba Libre.
Juhász és Huszti szerint Ausztria mindenképp verhető, ez bájos, főleg, ha arra gondolok, schultzék mennyire beszorították a végül kilenc ponttal végzett horvátokat. Monarchia Garics miatt egyébként is antipatikus népség. Állítólag a Napoli hátvédje éveken át várta a behívót a magyar utánpótlás-válogatottba, aztán győztek az anyagiak. Nekünk drága volt a srácot utaztatni, az osztrákoknak nem. Ez még akkor is luxus lenne, ha az elmúlt tizenöt évben lett volna akár egyetlen Serie A játékosunk.
Kicsit elkanyarodtunk, de valójában altatni akartunk, hogy üssön miszerint a világ legjobbjaival is partiban tudunk lenni by Dzsudzsák & Buzsáky. Remélem még visszafordítható az agykárosodás. Előbb ne szakadjunk össze Moldovában tétmeccsen, aztán próbáljunk a portugálok ellen elérni egy döntetlent.
Dzsudzsák egyébként folytatta a visszafogott magabiztosság politikáját. Véleménye szerint nem lógna ki a holland válogatottból. Arra nem tért ki, hogy első körben Robbent, Van Persie-t, vagy Sneijdert szeretné-e kiszorítani, de őt nem bántjuk. Egyszer mertük, azóta is rémálmaink vannak.
Ellenben a Huszti-Vámos kombót.
A kérdés prózai: Kik lesznek ott az Eb elődöntőjében, Szabikám?
Szabikám: Franciaország, Románia, Hollandia és Portugália; mert ennyire jók.
...mert különben, nagy baj van
2008.06.17. 12:08 mészöly sámán
11 komment
Címkék: feltámadás válogatott eb
A bejegyzés trackback címe:
https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr9525231
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dottore 2008.06.17. 13:17:40
Került a kezünkbe, nem? bele a kezünkbe vagy benne találtuk a kezünkben.
Pedig olyan jó a bolg....
Pedig olyan jó a bolg....
vagye · http://www.popeyelesko.hu 2008.06.17. 13:29:10
Dzsudzsák hétről hétre a holland bajnokcsapat meghatározó embere. Miért is ne tudná magát elképzelni a válogatottjukban. Husztinál rosszabb évet zárók játszanak a német válogatottban. Juhászt két országból keresik élő szerződése dacára, és nem kis bajnokságokból. Ez azért jelenthet valamit. Buzsákynak is nagyon jó szezonja volt. Miért ne lenne önbizalmuk. ha mind Vadócz mődra nyilatkozott volna, akkor az lenne a baj, hiszen önbizalom nélkül ugyan mit akarunk. A szöv kapitányunk is hasonlókat mondott. Akkor ő is hüje? Egyébként is megvertük az aktuális Európa bajnokot, korábban a világbajnokot, ikszeltünk az EB meglepetés csapatával. A focink úgy szar, ahogy van, de néhány játékosunk ért el eredményekt, én igenis elvárom, hogy legyen önbizalmuk.
mészöly sámán · www.labdabiztos.blog.hu 2008.06.17. 13:32:20
Mindig úgy voltam vele, hogy inkább jó bolgon legyen sok elírás, mint szaron kevés.
Azért kijavítottam.
Azért kijavítottam.
dottore 2008.06.17. 14:22:19
Igazad is van, a cikkekkel sosincs semmi baj, nem véletlenül tévedek erre napjában többször.
lali 2008.06.17. 15:38:39
szabolcsnak szóljatok, hogy még olasziország is esélyes... :P
ger · http://gery-g.atw.hu 2008.06.17. 20:33:16
Ahaa megvertük a Európa bajnokot meg a Világbajnokot..
Mostmár végülis csak tétmeccsen kéne nyerni, nem kikapni holmi Máltától.
És ami ezekben a játékosokban van, az már nem önbizalom hanem nagyképűség.
Mostmár végülis csak tétmeccsen kéne nyerni, nem kikapni holmi Máltától.
És ami ezekben a játékosokban van, az már nem önbizalom hanem nagyképűség.
rizla 2008.06.18. 09:59:09
"Juhász és Huszti szerint Ausztria mindenképp verhető, ez bájos, főleg, ha arra gondolok, schultzék mennyire beszorították a végül kilenc ponttal végzett horvátokat."
főleg, ha arra gondolok, hogy két éve minden idők egyik leggyengébb magyar váogatottjával otthon vertük őket 2-1re. nyilván egy EB-n, hazai környezetben nehéz lenne ellenük, de azért ne vicceljetek már, pont ebbe belekötni..
ha pedig 11 buzsákyból állna a cspat, tényleg akárkivel felvennénk a versenyt. nem mintha az nem lenne igaz, hogy "partiban tudunk lenni", végülis miért ne, partiban lenni akárkivel lehet, ettől még lazán guríthatnak nekünk hármat. de még ha nem is igaz, még mindig hasznosabb ez a mentalitás, mint a bozsik-féle "a cél a harmadik hely, de a realitás a negyedik" kibaszott gyáva hozzáállás.
főleg, ha arra gondolok, hogy két éve minden idők egyik leggyengébb magyar váogatottjával otthon vertük őket 2-1re. nyilván egy EB-n, hazai környezetben nehéz lenne ellenük, de azért ne vicceljetek már, pont ebbe belekötni..
ha pedig 11 buzsákyból állna a cspat, tényleg akárkivel felvennénk a versenyt. nem mintha az nem lenne igaz, hogy "partiban tudunk lenni", végülis miért ne, partiban lenni akárkivel lehet, ettől még lazán guríthatnak nekünk hármat. de még ha nem is igaz, még mindig hasznosabb ez a mentalitás, mint a bozsik-féle "a cél a harmadik hely, de a realitás a negyedik" kibaszott gyáva hozzáállás.
rizla 2008.06.18. 10:00:22
ger: "És ami ezekben a játékosokban van, az már nem önbizalom hanem nagyképűség." hol mondta akármelyik, hogy simán megverjük mondjuk a hollandokat? az miért nagyképűség, hogy KÉPESEK vagyunk arra, hogy felvegyük a versenyt? adott körülmények között ez igaz. nem mindig. ezért fogalmaztak így buzsákyék.
vagye · http://www.popeyelesko.hu 2008.06.18. 12:00:57
Kösz rizla, én is ere céloztam , illetve ugyanúgy gondolom mint te.
rosseb · http://www.ultraskaposvar.com 2008.06.18. 15:29:25
szerintem sámán sem venné zokon, ha úgy hülyebunkózná le mindenki viasszamenőleg, hogy dzsudzsak bombájával jutnánk dél afrikába a négy közé, hollandia ellen.
én örülök az önbizalomnak, ha eredmények is lesznek mellette. addig is jogos a poszt.
én örülök az önbizalomnak, ha eredmények is lesznek mellette. addig is jogos a poszt.