Hát kérem, eljutottunk oda, hogy blogunk a magyar futball korifeusainak szemében is jelentőségre tett szert. Megszereztük (esetleg megvettük, netán megkaptuk?) Várhidi “0-8” Péter ominózus írásbeli beszámolóját. Sajnos egy lenyesett lófejet is találtunk kedd reggel a szerkesztőségi sezlonon, egy kézzel írt fenyegetés társaságában.
A cetlin arra figyelmeztet az ismeretlen lónyiszáló, hogy a komplett jelentés leközlése esetén Tőzsér és a hideg gyanta kapcsolatáról leszünk kénytelenek bizonyító erejű mpeg filmeket nézni. Ugye megértitek?
De, hogy ne tűnjünk teljesen gyökérnek, a katt után azért szemezgetünk, idézgetünk!
Gyorsan leszögezzük, hogy a műben újdonságot nem észleltünk, sőt Várhidi még annyi fáradságot sem vett a jelentés elkészítésére, mint két éve Bozsik. Vagy ha mégis, akkor a csávó egy bajuszban járó tökkelütött.
Sajnos a dolgozat így nem volt képes olyan aranyigazságok fölvonultatására, mint a „rosszul lehet játszani, de a futást nehéz elrontani” örökbecsű. (Mivel Bozsik lőtávolságon belülről nézve is ugyanolyan jellegtelen figurája a magyar edzői karnak, mint Várhidi, sejtjük, hogy a máltai jelentésbe Döme borgőzös humora is bepárolgott anno.)
A beszámoló eleje olyan unalmas elemeket tartalmaz, mint az indulás és érkezés lényegtelen apróságai. A mester már a belgrádi edzésen szembesült a „hihetetlen nagy meleggel”, amely már akkor fáradtságot okozott a fiúknak, annak ellenére, hogy „az egyórás edzés gond nélkül és fegyelmezetten zajlott”. Kis színes hír, hogy a szervezők állítólag kérték a magyar küldöttséget, ne hagyják el a szállót, mert a körülmények nem biztonságosak. Csak ismétlésként: a meccs idején 2008-at írtunk, és nem pl. 1996-ot…
A mérkőzésről szólva V.P. kifejti, hogy a jogtalan kiállítást követően csapatát átszervezte a 4:1:4:1-es rendszerről a 4:4:1-re, így a félidő végéig viszonylag eredményesen álltuk a rohamokat. A szünetben „a játékosok kaptak kellő folyadékot és az átlagosnál nem volt tapasztalható sem pánik, sem pedig nagyobb fáradság”. Az idézet pontos, az értelmét lehet vitatni… Mi valami olyanra gyanakszunk, hogy a fiúk ekkor még harcos és erőtől duzzadó állapotban voltak.
Hanem a játékoskijáróban valaminek történnie kellett, mert „a második félidő megkezdésekor megdöbbentő volt látni, hogy egyetlen játékosunk sem a megfelelőképpen mozog”, továbbá a „csapat minden egyes tagja szinte egyszerre bénul meg”. (Lehet, hogy az említett folyadékban volt valami anti-stimuláns?) Szegény Várhidi, mintha egy zombi-horrorba csöppent volna: „akármelyik játékosomra néztem, csak kóválygást és üveges szemeket láttam”. Zsidai, aki a kapitány szerint a magyar mezőny egyik legjobb fizikális állapotban lévő játékosa, egy akción belül kétszer esett térdre és nem tudott felállni.
A mű legtalányosabb része a SZAKMAI TAPASZTALATOK című, amelyben V.P. olyanokkal kényezteti az elnökséget, mint pl. „a mai napig nem értem”, meg „ezt a csapatot annyira nem ismerem”, valamint „erre azért nem tudok válaszolni”…
És persze az is kérdés, hogy a „négy játékosért (Vass, Filkor, Zsidai és Feczesin) tűzbe merném tenni a kezem, akik biztos, hogy nem akarati problémákkal küzdöttek” megállapítás mennyiben tekinthető szakmainak. Várhidi munkásságát elnézve, végül is tekinthető…
Az ilyen jelentésekben a legzaftosabb rész mindig a játékosok egyéni jellemzése szokott lenni. Hát, Várhidi ettől is megóvta az elnökséget, meg sajnos minket is. Pedig annyira vártuk! A személyes értékelések elhagyását, azaz az MLSZ-re magasról történő szarást a létszámhátrányos helyzettel indokolja, ami nem adott lehetőséget a tiszta képre. Hogy az ő fejében tiszta-e a kép egyáltalán és általánosságban véve, az – a pályaművét megismerve – erősen véleményes.
Igazi konklúzió ugyan nem kerül elő a jelentés végére sem, a kapitány megjegyzi, hogy „a Szerb csapat mindenképpen két góllal jobb a mi csapatunknál, és valószínűleg ez is lett volna a vége, ha nincs a kiállítás és a második félidei megmagyarázhatatlan történés”. Parajelenség.
Nem vagyunk helyesírás fetisiszták, alapvetően tojunk rá, hogy Várhidi végestelen végig nagy kezdőbetűvel írja a ’Szerb’ és ’Szerbek’ szavakat. Csak éppen ez jól szemlélteti azt a sikertelenséget megalapozó, eltúlzott tiszteletet, amit a szerbek iránt érezhet(ett).
És bár az elején azt írtuk, hogy a bukott tréner még arra se méltatta az utókort, hogy valami bozsikos (dömés?) aranyköpéssel előálljon, azért ez nincs teljesen így. Koncentráljunk csak, és figyelmezzünk a mesterre!
„Az egész csapat érthetetlen fáradságára bízom benne, hogy megkapjuk a választ.”
Mi is.