Már régóta terveztünk egy a Ligakupában pályára lépő játékosmasszát a bohócligában futballozókkal összehasonlító posztot, de nem tudtuk eldönteni, hogy mikorra időzítsük. Mert nem mindegy, hogy a Ligakupa meccs előtti bajnokiról vadásszuk le az anyagot, vagy az utána lévőről. A dilemmát végül a Láthatatlan Kéz oldotta meg, amely eltüntette a régebbi népsportokat, így a ligakupa első fordulóját, a bohócliga tizedik játéknapjával hasonlítottuk össze. A prekoncepciónk, amely egyezik az egész ország prekoncepciójával, beigazolódott. A Ligakupa tényleg egy tartalékbajnokság csak a „tartalék” egy kevésbé trendi szó, mint a „liga”, ezért átnevezték. A 16 első osztályú csapatot vizsgáltuk, ha lenne valamilyen szoció vénánk, akkor bámulatos eszmefuttatásokat tudnak kerekíteni a köré a téma köré, hogy a pályára lépő közel háromszáz játékos közül miért csupán öt olyan volt, aki végigjátszotta mindkét mérkőzést. Ezekben a vészterhes időkben, amikor már Csányi Sándor is eladta az összes OTP részvényét, megértjük, hogy nem mindenki alkalmas heti 180 perc futballra, de az már mégis sok, hogy ebből az öt spílerből kettő kapus, egy pedig külföldi. Innentől a Honvéd-Fradiig a Ligakupa komolyságáról több szó ne is essék.
A bohócligások alapvetően három csoportba oszthatók, az egyik egyedül az Újpest. A lilák olyan parádés játékos anyaggal bírnak, hogy a Ligakupa csapatukban egyetlen olyan játékos sem játszott szerdán, aki akár egyetlen percre is a pályára avászkodott volna szombaton. Lézer fiai egyébként mindkét meccsen négyet rúgtak.
A kettes számú csoportban vannak azok, akik a tartalékban is foglalkoztatják az első csapat játékosait, de túlzásba azért nem viszik. Értsd: egyiküknél sincs háromnál több olyan játékos. Ilyenek például a Győr, a Haladás, a Nyíregyháza, a Fehérvár, a Kecskemét, a Debrecen, a Siófok, a Kaposvár és a Honvéd. A Kecskemétben találjuk az egyik 180 perces aranylábút, Szavicsot. A többiek jellemzően összesen 90-120 percet töltöttek a pályán. A fehérvári Kulcsár összesen fél órát, igaz ő legalább betalált a bajnokságban, akárcsak a győri Bicak.
A harmadik csoportba kerülnek azok a csapatok, amelyeknél a tartalék és az „egy” között gyakorlatilag láthatatlan a határvonal. A háttérben állhat pénztelenség, sok sérülés vagy valami megfoghatatlan, amit speciel Zalaegerszegen Supka-faktorként, vagy Supka-tényezőként ismernek. A ZTE-ben, olyan nevek kaptak szerelést mindkét meccsen, mint Alomerovic, Trnavac, Pekic és Tóth Z., ráadásul Kovács G.-ben akkora a bizalom, hogy neki is kijárt 180 perc. Akárcsak a diósgyőri Kötelesnek és Gohérnak. A DVTK még öt másik játékost is kitett a túlfoglalkoztatottság veszélyének, a nevektől ismeretlenségük folytán tekintsünk el.
A Paksnál Gellei mester pedagógia okokból négy játékost, az MTK-nál Garami Józsi bácsi nevelési szándékkal szintén négy játékost kétszer is bedobott a mélyvízbe. A Vasas nyolc játékost, köztük Sowunmit és Paripovicsot is játszatta mindkét találkozón, de a Ligakupa-Bohócliga összehasonlítás hősét a REAC-ban találjuk.
A fiatal kapus, Esterházy kapott 180 percet és 10 gólt. A 18 percenként bekövetkező átokról nem tehet. Esterházy egyébként olyan Esterházy, akinek az Esterházy kastélyban nem kell vendégcipőt húznia, mert ő otthon van.
Félünk, hogy a kommentet is ő írta.