Képzeljenek maguk elé egy ötvenes, joviális figurát, kis pocakkal, őszülő hajjal, hóna alatt dossziéval. Koptatott farmerját alulról fekete félcipő, felülről kötött pulóver határolja. Szemüveges. Különös ismertetőjegye, hogy a Honvéd hazai mérkőzésein az ő kezében összpontosul a kommunikáció. Marosi úr ugyanis profi kommunikátor. Hangosbeszélőjén át ő közli a közönséggel, ha valaki gólt szerzett, sárga lapot kapott, kvázi hangulatfelelős. Azonban, mint mindenkit ebben a szegény kicsi országban, őt is elérte ez a csúnya gazdasági válság, ezért kénytelen volt több helyen is munkát vállalni. Az egyikről biztosan tudunk: egy rádiónál helyezkedett el. A meló abszolút passzol a képességeihez: Marosi úr ugyanis a hangjából él. Nem tudom, hogy hősünk agyában végigfutott-e a lehetőség, a szerdai Honvéd-Fradi előtt, hogy egyszerre kell majd két helyen lennie, de mindenesetre megtörtént. Szegényhez pont akkor érkezett el a körkapcsolás, amikor Hercegfalvi az egyenlítő gólt szerezte. Marosi úr éppen élő adásban jelent a rádióban, amikor ez a Zoli betalál. Mi tesz ilyenkor egy igaz ember, egy futballőrült, egy kispesti csibész? Közli a rádió hallgatóival, hogy uno momento kedveseim, de nekem most be kell mondanom Hercegfalvi gólját. Tíz másodperc az egész, annyit bírjanak ki, utána folytatom. Elmegy, hangosbeszélőjén át közli a meccsre kilátogató 423 nézővel, hogy egyenlített a Kispest, majd visszatér a körkapcsoláshoz.
Azoknak, akik szerint csak szórakozunk szabadszombaton.
Délután háromkor a Honvéd televíziós meccsen fogadja hazai pályán a Haladást. Marosi úr fogja köszönteni a csapatokat.
Marosi úr, a kispesti csibész
2008.10.18. 09:53 mészöly sámán
4 komment
Címkék: honvéd ahülye marosiúr
A bejegyzés trackback címe:
https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr1719749
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fisk 2008.10.18. 10:09:12
Helyén van a szíve.
Takika 2008.10.18. 10:15:46
Ha jol tippelek, akkor a pontfm nevu, egyebkent meglepoen jo radioadorol van szo.
cikoria · http://cikoria.tumblr.com 2008.10.18. 10:50:55
Az utolsó ember a földön akinél a bíró még sípmester! Nem bántani kérem.
Még a régi Bozsikban, amikor a pléhfalú közvetítőállások a korzó közepén éktelenkedtek, akkor a keverőjéből kijövő kábelek a lelátó lépcsője mentén futottak a pálya felé, minden vezetősín nélkül. A kábelek mentén ülők telefonjai ha megcsörrentek, akkor a bekapcsolva hagyott hangosítás, sercegett, mint a pécéhangfal Call of Duty közben, ha bejövő hívás érkezik.
De, hogy a kollegiális összetartásról is essék szó. Másodosztályú idényünk során a hazai Honvéd-REAC-on, a két országos barát sztárszpíker egymást ölelgetve hangosbemondta végig a mérkőzést.
Egy intézmény.

tmt 2008.11.18. 11:21:42
Hortitól is hallottam már sokszor a klasszik "sípmester" ill. "sípszájú" kifejezéseket :)