A Sport Plusz egészen csodálatos kis munkaközössége a magyar sportújságírásnak. Ahol olyan nagyságok nosztalgiáznak heti rendszerességgel, mint a mézesmázos Lakat Karcsi bácsi, ott valami nagyon működhet. Egyszer talán oktatni is fogják. Ám akkor mi már nem leszünk az élők sorában. Szerencsére – tegyük hozzá.
Azt tudjuk már régóta, hogy a nyomda ördöge gyakorlatilag a szerkesztőség teljes jogú tagja, a helyesírási hibák tömkelege meg úgy tartozik a laphoz, mint beázás a panellakáshoz. Meg se kottyan már nekünk, hogy Megyesi G. nagyon összekeveri Tisza Tibort Demjén Gáborral, amennyiben rendszeresen az újpestinek tulajdonítja a hírhedt háromszázezres nyilatkozatot. Hogy egyazon cikkben Jordan Robinsonból Robertson válik – vagy fordítva – szintén csak egy kedves, és a laptól elvárható baklövés. Az pedig, hogy a nemzetközi fociban túl sok a Ronaldo, egy olyan taposóakna, amire magára valamit is adó Sport Pluszos képszerkesztő kötelező jelleggel rálép. Mindez realitás, nem újdonság.
A február 7-i szám óta már az is nyilvánvaló, hogy az újság saját alkotói számára is vállalhatatlan. Bár olvasó szerkesztői fizetésre soha nem áldoztak, azért az még nekünk is meglepi, hogy a tulajdonos (felelős kiadó) is csak a standokra kerülés után veszi kézbe a lapot. Megyesi publicista meg még akkor sem.
Gyárfás főgórénak van millió teendője, így kevésbé csodáljuk, ha nem nyálaz át minden megjelent sort előzetesen. Így fordulhatott elő, hogy a legfrissebb számban kér elnézést Mészöly Kálmántól egy múlt héten megjelent írás miatt.
Az egyébként jelentéktelen cikkben Deák újságíró azt állította, hogy Kálmi bácsi segítsége a Vasasnál nagyjából annyit érhet, mint az Eb-pályázatnál, amikor is kapcsolatai révén elintézte, hogy nem csak a török, de még a ciprusi illetékes is a magyar kandidálásra szavazzon. (A „végeredmény” ismert.) Gyárfás szerint ez lapjához méltatlan inszinuáció, ami bűnbánatért kiált. A járatlan olvasó elcsodálkozik, mire ez a pálfordulás, hisz az újság báját a nyomdahibákon és ténybeli tévedéseken túl mindig is az otromba sértések adták, és elnézést ezekért a legritkább esetben kért bárki is. Persze Gy. T. nem is lenne az, aki, ha itt Mészöly lelki üdvéért aggódna. Ebben a cikkben a sérelem, burkoltan ugyan, de őt érte. Őt, aki a pályázati bizottság vezetője volt, és aki jó szívvel talicskázott többtonnányi anyagot a döntnökök elé, abban bízva, hogy azt élő UEFA-tisztviselő elolvassa. Vagyis Deák randán belemasírozott Gyárfás főszervező még mindig háborgó lelkébe egójába, s ezért a főnök nyilvánosan volt kénytelen elnézést kérni – saját magától.
Nem kell már sok, és nyakunkon (pontosabban a kollektíva nyakán) az első állva tapsolós, „Gyár-fás Ta-más, Gyár-fás Ta-más” skandálós szerkesztőségi ülés. Búzakalász, munkavédelmi sisak, önkritika.
Megyesi esete némileg más. Az ÉS publicistája egészen sajátságos szemlélettel közelít a futball világához, és remek humora miatt még mi is hajlamosak vagyunk túllépni folytatólagosan elkövetett bakijain. Ősrégi Fradista. Nincs is nála illetékesebb, hogy a szeretett klub ügyeit pellengérre állítsa. Az „Út a BL-döntőig” fedőnevű cikksorozat kiváló terep mániáinak öncélú mantrázására, mint például rasszista és irredenta szurkolók, füllentős angolok, atavisztikus múltba révedés (vajon Lakat T.-vel egyeztettek-e már erről?), szemfényvesztő klubvezetés, miegymás. Rendben is volna ez, Gusztáv baja, ha neki már csak ennyit jelent kedvenc klubja.
Az igazi gond inkább az, hogy Megyesi humorista hosszasan elmélkedik arról, hogy a ferencvárosi szurkolókat eltiltották az edzések látogatásától. Miközben következtetéseket von le, és ítéleteket fogalmaz meg, elfelejti tudomásul venni a saját lapjában kettő héttel korábban megjelent írást. Vagy csak a vécén elbódulva véletlenül átlapozott rajta? Ch. Gáll András riportja szerint ugyanis Davison mester engedélyezte a felkészülési időszak összes edzésére a szurkolói bejárást, sőt a későbbiekben is csak a taktikai jellegű tréningekről (hetente egy ilyen lesz) kell majd a drukkereknek távol maradniuk.
S hogy mit érdemel az a bűnös, aki saját kollégáinak munkájára tojik ekkora ívben?
Esetleg kérjen elnézést a következő számban! Gyárfás majd eldönti, hogy Davisontól vagy Ch. Gáll Andrástól.
Bár a legjobb volna talán az olvasóktól.
