Miközben a világ futballszerető közvéleménye a Dél-afrikai világbajnokságon legelteti tekintetét és próbál eligazodni a francia anyázások és a portugál gólzápor útvesztőjében, itthon is életjelek kezdenek szivárogni a pályák környékéről. Hétfőn Nyonban megtartották a nemzetközi kupák 2010/11-es idényének első sorsolását, ahol (a magyarfutball egyre növekvő reputációjának eklatáns példájaként) mind a négy magyar induló érdekelt volt, közülük három nem kiemeltként. Az elmúlt években divatossá vált kazah és svéd túrákat egyelőre nélkülözni kényszerülünk (a Győrnek még büntethet a sztyeppeproject, ha sikerül móresre tanítania a szomszédságot), az állandóságot egyelőre a Levadia Tallinn testesíti meg életünkben. Az észtekről tavaly már ódát énekeltünk, így velük nem untatnánk a közösséget. Újjáéledő sorozatunk idei első részében a Zetének rendelt szkipetár rettenetet, a KF Tiranát kínáljuk fogyasztásra.
A klubnak otthont adó város, Tirana területén már a neolitikum korában is lakhattak, az első érdemi tevékenység viszont I. Justiniánus bizánci császár nevéhez fűződik, aki Tirkan néven takaros erődöt rittyentett a város egyik hegyén, zöldmezős beruházás keretében. Nem tudni, hogy a fellegvárnak a panorámája vagy a rezsiköltségei nem passzoltak az előzetes elképzelésekkel, de tény, hogy ezután a környéket újfent magára hagyták, így a további századokban is erősen elmaradott állapotban leledzett. A vadregényes albán táj a XV. században keltette fel a törökök figyelmét, akik 1431-ben a tulajdonjogot is bejegyeztették az akkor falu méretű településre (ez a század későbbi részében sem nagyon változott, a Kasztrióta György néven is ismert Szkander bégnek - az albán területek függetlenségét a század jelentős részében még biztosító - vitézkedései az ország egyéb területein voltak jellemzőek). Tirana a félholdas hódoltság alatt jelentős fejlődésen ment keresztül: a környék XVII. századi nagyura, Szulejmán Mulleti pasa bazárt, mecsetet és fürdőt installált a városkába, amellyel sikeresen bevonta a karavánutak vérkeringésébe, megalapozva ezzel a további virágzást. Félholdasék a későbbi századokban a Justinianus-erőd tatarozásával és egy nagymecsettel is megajándékozták a várost, mielőtt a XX. század elején kiebrudalták őket a környékről.
Az ország először 1912-ben nyerte el függetlenségét, amelyet azonban az első világháború gyorsan annullált. A végleges függetlenséget kimondó 1920-as lushnjai kongresszus Tiranát jelölte ki az ország fővárosának, amely 1939-ig funkcionált ebben a szerepkörben, mikor az olaszok érezték égető szükségét az ország annektálásának, ahol építészeti szenvedélyeiket többek között a kormányzati negyed, a Nemzeti Bank, a városháza és a királyi palota konstruálása formájában élték ki. Utóbbi épület később Brigádok Palotája néven vált ismertté az 1945 és 1990 közötti, 1985-ig Enver Hodzsa (más források szerint Enver Hoxha) nevével fémjelzett rezsimben. Az államférfi az albán nép létezésének legfőbb értelmét a kommunizmus és a bunkerek építésében vélte meglelni és mindkét fronton jelentős eredményeket mutathatott fel: a kommunizmus építésében Belgrád páriává avatása után 1961-ben Moszkvával és a komplett európai béketáborral, 1978-ban pedig az utolsó szövetségesnek maradt Pekinggel is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, így sikerült teljesen magára maradnia a planétán. Bunkerból nagyjából 750.000 darabot telepítettek a 3 milliós lakosú országba, amelyek mindmáig szerves részét képezik az albán vidék sziluettjének. Hasznosításukra vonatkozóan a gombatermesztő helytől a nyilvános vécén át a zöldségtárolóként sokféle elképzelés született, a gyakorlati megvalósítás azonban az esetek többségében nem megoldott. [Jó hír viszont, hogy miniatürizált változatban, (pl. hamutartóként) a mellékelt fotó tanúsága szerint szuvenírként is hozzáférhetők Csank mester számára, ha az idő rövidsége miatt nem sikerül lőni egy szirti sast]. Az infrastruktúra-fejlesztés nem szerepelt a prioritások között, emiatt – bár mostanában már tapasztalható fejlődés – az országutak jelentős része továbbra is a harmincas években épült konstrukció, amely kiválóan alkalmas a vesekő műtét nélküli kezelésére. Alternatívaként kipróbálhatjuk az országosan öt vonalból összetevődő vasúti személyszállítást, a 89 kilométeres Tirana-Shkoder távolságot 3 és fél óra alatt megtehetjük vonattal, amely remek lehetőséget kínál a vadregényes albán vidék beható tanulmányozására. Ha mégis maradnánk az elővárosokkal együtt 800.000 fős lakosságú fővárosban, akkor a busz, az iránytaxi és a hagyományos taxi között választhatunk, de a viszonylag aprócska belváros miatt a szerzetesek lován is végiglátogathatók az alant bemutatott nevezetességek (köztük Hodzsa/Hoxha mester piramis alakú mauzóleuma, melyet kulturális központnak, időnként pedig diszkónak használ a hálátlan utókor).
Az albán labdarúgó-válogatott az egyes világversenyeket tekintve eddig nem bizonyult fékezhetetlennek. Az 1930-ban alapított szövetség a FIFA-nak 1932 óta tagja, az UEFA-nak pedig alapító tagja volt 1954-ben. A pályán kevésbé bizonyultak aktívnak: első nemzetközi meccsüket a szövetség alapítása után 16 évvel, 1946-ban játszották. A válogatott 1950-ben tőlünk szenvedte el legnagyobb vereségét, Puskásék összesen 12 körmöst osztottak ki a sasfiókáknak egy barátságos mérkőzés keretében. Pár nappal később még kaptak egy hatost a románoktól, utána azonban 13 évig veretlen maradt az albán válogatott. Az első hallásra hihetlennek tűnő eredmény elérését jelentősen megkönnyítette, hogy a szóban forgó 13 évben összesen négy mérkőzést játszottak, ezen belül 1953 decembere és 1963 májusa között mindössze egyszer méltóztattak pályára lépni (1958-ban 1-1-es döntetlent értek el egy NDK elleni barátságoson). Világ- vagy kontinenstornára először 1964-ben próbáltak meg kijutni, de a hetvenes években is hanyagoltak három EB- és két VB-selejtező sorozatot. Világeseményen még nem mutathatták meg zsenialitásukat, a 2000-es évek elejéig az utolsó és az utolsó előtti helyek között hullámvasutaztak az aktuális selejtező csoportban. A hullámvasutazásban a 90-es években időnként nélkülözniük kellett a hazai pálya jótékony hatásait, mivel a lelkes tiranai közönség által előadott pirotechnikai bemutatók az UEFA-potentátokból mérsékelten pozitív visszacsatolást váltottak ki, amely pályabetiltás formájában tárgyiasult. Legsikeresebb szériájuknak a 2006-os és 2008-as selejtezők tekinthetők, ahol az aktuális 7 csapatos csoportjukban sikerült kipecázni az 5. helyet, a legnagyobb visszhangot kiváltó sikerüket viszont a 2004-es EB-selejtezőkből datálják, ahol hazai pályán 3-1-re elpáholták Oroszországot. A legutóbbi vb-selejtező sorozatban velünk egy csoportba sodorta őket a szerencséjük, ám a Torghelle-mágia ellen nem találták az ellenszert – ezzel az egyetlen csapat voltunk, amelyen nem találtak fogást, mivel a dán-portugál-svéd-máltai négyes mindegyik tagját lecsattantották legalább egy pontra. Az össztermés 7 pont, amely az 5. hely megszerzésére bizonyult elegendőnek. Érdekesség továbbá, hogy történetük legnagyobb különbségű győzelmét tavaly nyáron aratták, amikor hazai pályán, barátságos mérkőzés keretében 6-1 arányban demoralizálták Ciprust. A magyarokkal az említett 1950-es vendetta óta a mostani selejtező-sorozatban találkoztak először, korábbról még két mérkőzést őriznek a történelemkönyvek (1947-ben 3-0 nyertünk itthon, 1948-ban pedig 0-0-t játszottunk idegenben, mindkétszer barátságoson).
Klubszinten sincsenek sokkal beljebb: a nemzetközi kupákban az első forduló túlélése után máris behúzható a bummedli a siker kategóriába. A legnagyobb vitézkedést a Flamurtari Vlore prezentálta a nyolcvanas évek második felében: az 1986/87-es szezonban az UEFA-kupa első fordulójában rögtön lehalászták maguknak a Barcelonát, amellyel szemben csak idegenben rúgott góllal estek ki. Ideális bemelegítés volt mindez az 1987/88-as idényre, amikor szintén az UEFA-kupában robbantottak és a nyolcaddöntőig masíroztak: a belgrádi Partizant 3-2, a második körben a Wismut Aue gárdáját 2-1 arányban oktatták. A legjobb 16 között végül újfent a Barcelona ölelő karjaiban találták magukat, a szárnyalás pedig 4-2 arányú összesítéssel véget ért. A 2000-es években eddig a KF Tirana bizonyult a legaktívabbnak, a BL-ben háromszor, az akkor még UEFA-kupa néven futó sorozatban pedig egyszer hámozták át magukat az első ellenfélen, míg a városi rivális Dinamonak egyszer sikerült átugrania az első BL-selejtezős akadályon, majd egy sima ötössel búcsúznia a dán Bröndby ellenében. Az első osztályú bajnokság az igen szerény Kategoria superiore néven bonyolódik, őszi-tavaszi rendszerben, 12 csapattal.
A Zete ellenfelét 1920-ban alapították albán hazafiak, Agimi Sports Association néven, melyet hét évvel később cseréltek le a kevésbé hivalkodó SK Tirana elnevezésre. Az 1945 után hivatalba lépő rezsim (amely a város csapatai közül egyébként is a Dinamót és a Partizanit favorizálta) szemében ez az elnevezés is túl burzsoának bizonyult, így egy időre átnevezték 17 Nentorinak, majd Puna Tiranának, de később visszavehette az SK nevet. Jelenlegi nevét, a Klub i Futbollit Tiranát, vagy ismertebben a KF Tiranát 1991 óta használja. A kék-fehér csapat 24 bajnoki címével tarthat igényt a Rekordmeister titulusra, ami főleg annak fényében csinos teljesítmény, hogy a Hodzsa-érában igen ritkán jutottak a húsos fazék közelébe. Az elmaradásokat főleg az utóbbi években pótolták, az utolsó 15 évben 10 aranyérmet kollektiváltak. A dicsőséglistát 13 albán kupa és 8 albán szuperkupa teszi veretesebbé. A klub - az országban egyedüliként - az 1930 óta létező bajnokság és az 1938 óta funkcionáló kupa valamennyi idényében részt vett. A kék-fehérek dicsekedhetnek továbbá azzal, hogy Albániában először foglalkoztattak profi edzőt, 1934-ben, Samo Singer személyében - benne természetesen honfitársunkat tisztelhetjük, a napvilágot ugyanis Singer Sándor néven látta meg. A klubvezetés az ezredfordulón érezte időszerűnek a dicső hagyományok folytatását, kezdésként a pályára igazoltak négy bohócligás celebet a Wukovics-Kenesei Zoli-Sütöri-Lázár kvartett személyében, majd a kispadon a Temesvári Miklós - Dzurják Csöpi tengely megszerzésébe invesztáltak be, de a magyar vonal végül elhalt. (Az örök és megbonthatatlan albán-magyar futballbarátság jegyében egyébként a sasfiókák is feltűntek a bohócligában, Demollari Győrben, Sellimi pedig a Fradiban próbálkozott a kilencvenes években. Később még szó esett Fortuzi ferencvárosi munkavállalásáról is, de ez utóbbi végül nem realizálódott.)
A nemzetközi porondon először 1965-ben mutatták meg magukat, amikor a KEK-ben szoros párharcban 1-0 arányban hasaltak el a Kilmarnock ellenében. Vitézkedés szempontjából kiemelhető a XXI. század első évtizede, amikor háromszor is túljutottak a BL-selejtező első fordulóján. A második kanyar általában vérszegényre sikeredett, a Grazer AK 7-2, a CSZKA Szófia pedig 4-0 arányban pöckölte ki őket a páneurópai porondról. Az igazi nagy kiugráshoz a harmadik (időrendben második) happening alkalmával, 2004 nyarán voltak közel, amikor a klubtörténet egyetlen magyar ellenfél ellen vívott párharcában 3-3-mal, idegenben rúgott kevesebb góllal estek ki a Ferencváros ellen, úgy, hogy a visszavágó 95. percében Lici még pozdorjává rúgta a kapufát 20 méterről. 2006 nyarán az UEFA-kupában is villantottak, 3-1 arányban eltakarították a horvát Vartekset, amit a következő ellenfél, a Kayserispor 5-1-es oktatással díjazott. A tavalyi idényben a BL-selejtezőkben indultak, a sorozat megreformálásának köszönhetően rögtön a második fordulóban. Ennek örömére hazai pályán 1-1-es döntetlent harcoltak ki a norvég Stabaek ellenében, a visszavágón azonban a vikingek egy sima 4-0-val észhez térítették őket.
A csapatnál az ezredfordulós magyar hullám után jelenleg a lokálmatadorok foglalkoztatása jelenti a követendő irányt, a keretben összesen 10 albán válogatottat találunk. Idegenlégiós kettő van, Csank mester nagy örömére egyikük sem szerb származású. A macedón kapus, Pece Korunovszki közepesen sikeres hazai karrier után Bulgária érintésével került a szkipetárok földjére, a bal szélen multifunkciósan bevethető nigériai Abraham Alechenwu viszont már az ötödik klubját fogyasztja hat éves albán munkavállalása során, amely miatt egy Bárányos-érdeméremre jó eséllyel pályázhat. Az előző idény elsősorban a pofára esésről szólt a csapat életében, a 15 győzelemmel, 7 döntetlennel és 11 vereséggel kivívott bronzérmet egyértelműen csalódásként élték meg. Stadionjuk, a képen látható, 1956 óta működő Selman Stërmasi 12.000 férőhelyes, amelyből 6.000 ülőhely. Infrastrukturális hiányosságokból kifolyólag albérlőként itt játszik a Dinamo és a Partizani is, amely néha logisztikai problémákat okoz, ezért a meccsek egy részét átköltöztetik a válogatott arénájába, a 19.600 ülőhellyel felszerelt Qemal Stafa Stadionba - várhatóan a Zete is itt vendégeskedhet majd.
Összeállításunk zárásaként következzék egy hamisítatlan délszaki városi derbi a KF és a Dinamo között. A labdakezelés és a mozgáskoordináció kérdésköre nem mindig idézi a spanyol vagy az olasz bajnokságot, a lelkesedésre és a vérmérsékletre viszont nem lehet panasz.