Az elmúlt napok a blogon a szerkesztőség útkeresésének jegyében teltek, miközben méltatlanul elfelejtettünk megemlékezni a kedd esti mérkőzésről. Szükségét érezzük annak, hogy jókora fáziskéséssel, de pótoljuk a hiányt, ha már az Elek-Dzsudzsák páros a jól bejáratott 94. percben lerendezte, hogy a magyar válogatott továbbra is az armageddon szinonímájaként funkcionáljon a finn lelátói szlengben. Dübörög az imázsépítés, meglepően közel kerültünk ahhoz, hogy behúzzuk a szövetségi pr-gépezet álmainak netovábbjaként aposztrofált harmadik helyet a végelszámolásnál, az optimizmussal túlságosan megfertőzött honfitársak pedig akár ennél is szebb álmokat dédelgethetnek – csak nehogy márciusban a hollandok elleni páros mérkőzés térítse észhez őket.A találkozó első félideje elsősorban Garami Józsi bácsi tetszését nyerhette el, akinek csak Gera lövésénél és Väyrynen kapufájánál kellett felriadnia a szunyókálásból – a mérkőző felek a játékrész jelentős részét impotens támadójátékkal lelkes mezőnymunkával hasznosították. Szerencsére a szünetben eSándor stratéga úgy találta, hogy Rudolf visszavezénylésével olyan hadrendet álmodott meg, amelynek zsenialitását még saját csapata sem bírta felismerni, ezért jobbnak látta Koman Vologya pályára vezénylésével stimulálni a társaságot. Voli nem teketóriázott sokat, záros határidőn belül forintos labdával kínálta meg Szalait, aki (kihasználva, hogy a szabadidejét Király Gabi-videók tanulmányozásával múlató Jääskeläinen lepkegyűjtés céljából éppen a tizenhatoson kívül kolbászolt) üzembiztosan gyógyította a jobb sarokba a labdát. A találat határozottan jót tett a meccsnek, az életkort tekintve az előző idény Paksára emlékeztető finnek is életjeleket kezdtek sugározni, a túloldalon pedig reménységeink tettek tisztelgő látogatásokat a finn kapunál. Az utolsó negyedórára a világszínvonalúnak nehezen nevezhető finn támadógépezet nehezen, de maga alá gyömöszölte a világszínvonallal szintén nem vádolható magyar védvonalat és amíg játékosaink a 84. perctől a sípmesternek a lesállások megítélése kapcsán bemutatott rugalmasságán túráztatták magukat, addig a kék-fehérek az alkalmat kihasználva behúzták az egyenlítést. A hátralévő időben először a magyar hátvéd- és a finn csatársor koprodukcióban élénkítette a honi nyugtatófogyasztási mutatókat, a hosszabbításban azonban már a mieinknek osztották az adukat: Szalai még megkegyelmezett (talán túl korainak tartotta már a 93. percben eldönteni a meccset), egy perccel később azonban Elek vágtája után Dzsudzsák akkurátus mozdulattal illesztette bele a cumit a nyelvrokonság orcázatába.
Év elején az őszi hadjárattal kapcsolatban rossz esetben 6, jó esetben 8-10 pont bezsákolásával számoltunk, így az eredménnyel elégedettek lehetünk. Helyzetünket javítja, hogy a finnek Moldovában is eltaknyoltak, így – ha jövő ősszel nem teli gatyával látogatjuk meg a festői Kisinyovot – önerőből is behúzhatjuk a harmadik helyet. Ennél többet ettől a sorozattól továbbra sem várok, mert bár támadásban (a hozzánk hasonló erősségű vagy gyengébb ellenfelek ellenében) a Koman-Szalai tengely hadrendbe illesztésével mutatkozik fejlődés, európai szinten komolyan vehető védelmünk továbbra sincs, különösen akkor, amikor Juhász nem játszik topformában.
Keresztvíz-lehúzás, tömjénezés:
Király Gábor: 7 Gabi a meccsre készüléskor ezúttal a bravúrmackóját kapta elő a gardróbból. A gólban most nem volt benne, viszont volt több védése ziccerben, amit mégsem fogott meg, ott (a gól kivételével) szemmel veréssel bűvölte ki a kapufára vagy az alapvonalon túlra a labdát.
Vermes Krisztián: 5 Nyelvrokonaink az első terminusban főleg az ő oldalában láttak spirituszt. Később feljavult, összességében nem maradt el a csapatrészben szolgálatot teljesítő többi héroszunktól.
Lipták Zoltán: 5 Kritikus hibát nem vétett, de a hajrában ő sem tudta megfékezni a finn rohamokat. Talán még ő a legjobb választás Juhász mellé – az, hogy ez az ő dicsérete vagy a többiek kritikája, azt mindenki döntse el maga.
Juhász Roland: 5 Talán az első etap végén beszedett újabb sérülés is tette, de a második félidei finn rohamok idején nem tudta úgy dirigálni a védelmet, mint azt reméltük. A vendéggólnál (bár az nem elsősorban neki róható fel) ő is elbambult, mint Mari néni az útkereszteződésben.
Laczkó Zsolt: 5 A pénteki erőfitogtatáshoz hasonlóan ezúttal is ő volt a védelemből a legtöbbször előre kóválygó játékos. A gólban ő is benne volt, de két középhátvéd mellett talán nem neki lenne a feladat a kapuval szemközt álló ellenfél hatástalanítása.
Elek Ákos: 7 A posztjához tartozó feladatokat jelentős részben ellátta, de a hajrában a finn rohamok idején az ő szerepe is degradálódni látszott. A 93. percig stabil hatost hozott, akkor viszont gondolt egy merészelt és egy hatvan méteres előre rongyolással sokkolta a lelátó népét, mielőbb rábízta volna a piszkos munkát Dzsudzsákra.
Vadócz Krisztián: 6 Kielégítő hatékonysággal porszívózta össze a labdákat és játszotta azokat tovább. Az előre játékban kevesebbet vállalt a spanyol bajnokságban előadott produktumainál.
Rudolf Gergely: 5 Hamar kiderült: nagyjából annyira sikeres húzás ebben a szerepkörben játszatni, mint egy 200 kilós izomkolosszusra egy plázacica XS-es méretű topját ráerőszakolni. Nem találta magát a ráerőszakolt poszton, cseréje jogos volt.
Gera Zoltán: 5 Aktivabbá vált erre a mérkőzésre, amely helyzetekben is megmutatkozott, de játéka változatlanul inkább az erőlködésről, semmint a tőle vártak teljesítéséről szól. Kilóg a csapatrészből és sajnos nem felfelé – bár mindenáron való játszatásában ez után sem prognosztizálható változás.
Dzsudzsák Balázs: 8 Villanásai korábban is voltak a válogatottban, de az igazán látványos produkcióval adós maradt. Kezdtünk lassan belenyugodni, hogy az elmúlt két évtized számos héroszához hasonlóan ő is halovány lenyomata marad a klubcsapatbeli önmagának – de a jelek szerint a San Marino elleni találat jót tett neki és ezúttal valóban emlékezeteset produkált.
Szalai Ádám: 7 A mainzi muzsikus az elmúlt két hónapban jobban beindult, mint Balaskó Iván egy videotéka vonzáskörzetében. A finn-magyar kooperációban összehozott ziccert higgadtan értékesítette, sokszor megjátszható volt. Teljesítményéből levon, hogy több helyzetet elpuskázott, amelyek közül a 93. perc eseménye után borba készültünk fojtani bánatunkat, csak Dzsudzsákék nem hagytak időt rá.
A cserék közül kiemelendő a szünetben beállt Koman Vladimir (7). Voli a reméltnél is gyorsabban beilleszkedett a felnőttek közé, ráadásul Németh- mellett Szalai-kompatilibitással is rendelkezik. A rendelkezésre álló időben ügyesebben szőtte a támadásokat, mint Furulyás papa a Fradi-klubház ajtaján dörömbölő befektetői hadakról szóló legendáit. A játék szervezése mellett időnként lövésekre is maradt ereje. A másik két csere idő hiányában nem osztályozható, közülük Pintér Ádi debütálása alkalmából nem bizonyult fékezhetetlennek, a nálánál kereken 50 bevetéssel többet számláló Vanczák Vili pedig minimális időtartamban menetelt tovább a legendává válás útján.
