A 2000-es évek elejétől létező tradícióhoz igazodva hazánktól DK-i irányban kezdi az évet válogatottunk – különbség csak a távolságban mutatkozik, Ciprus, majd Izrael után ezúttal Dubai lesz az esemény helyszíne. Ha a röppályát nézzük, pár éven belül Seychelle-, esetleg a Maldív-szigetek is elérhetővé válnak, utóbbi környéken már úgyis öregbítettük labdarúgásunk nimbuszát mind játékosok, mind szakvezetők terén. Egyszeri futballszurkolóként ülünk a gép előtt, tanulmányozzuk vitézeink tavaszi hadjáratait – és bevallottan kicsit ambivalens érzésekkel küzdünk. Apa, kezdődiiiik!!! – kiáltja énünk lelkesebbik fele, miközben lelkünk mélyén tudjuk: a tavasz helyett inkább majd ősszel fog az egekbe szökni a vérnyomáscsökkentők forgalmazása a Kárpát-medencében.
Azon honfitársaink, akik a páratlan naptári években szeretnek a körmüket lerágva izgulni az aktuális selejtező-sorozatokon, alighanem páratlanul ingerszegény tavasz elé néznek. Három tétmérkőzés szerepel a menüsoron (márciusban Hollandiával mérkőzünk kétszer, júniusban pedig San Marino következik majd idegenben) - és annak ellenére, hogy az eleve elrendelésben nem hiszünk, váltig merjük állítani: az ezeken szerzett pontok számát tekintve a hármas számhoz képest bármilyen (akár pozitív, akár negatív előjelű) eltérés egy minimálisan bochumi vádiratot sejtető vaskos meglepetés kategóriájába tartozna (még azzal együtt is, hogy labdarúgásunkban az az igazi meglepetés, ha semmilyen váratlan dolog nem történik). San Marinot az összes létező turáni átok (különösen a mieink esetében mindig baljós júniusi pályára lépés) ellenére is illik verni – mint ahogy reálisan nézve arra is fel kell készülni: bár a mérkőzések előtt a Himnusz szebben fog hangzani, mint a Wilhelmus van Nassouwe, a pályán alighanem a tulipánok fogják a mi nótánkat elhúzni.
A három selejtezőt jelen állás szerint két barátságos mérkőzés egészíti ki. Az ellenfelek kiválasztása tekintetében annyi kontinuitás figyelhető meg, hogy a saját súlycsoportunkba tartozó riválisokat továbbra is kerüljük, egyebekben viszont a súlypont átkerült a tapasztalatszerzésről (pl. Hollandia, Németország, Anglia) az önbizalom-növelés irányába. Nem tűnik különösebben szofisztikált feladatnak Litvánia után Azerbajdzsánt, majd a június elején becserkészett Luxemburgot is a verhető ellenfelek közé beskatulyázni. Aki izgulni szeretne, annak tehát úgy érdemes feltenni a kérdést: vajon melyik lesz az a mérkőzés, amelyen borulni fog a papírforma?
A tavaszi hadjárat során az első ellenfél Azerbajdzsán. A világranglistán a 99. helyen feszítő azeriek az 1996-os EB selejtezői óta képezik az európai futballvérkeringés részét, átütő siker nélkül. A csoportküzdelmek során rendszeresen kibérelik az utolsó helyet, de néha az utolsó előtti pozíciót is képesek elérni, ha valami csoda történik és/vagy (de inkább és) Liechtensteint is ellenfeleik között tudhatják. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a Berti Vogts által trenírozott gárda erejéből majdnem minden sorozatban futja hazai pályán egy-egy meglepőnek tekinthető eredmény kivívására: a vb-selejtezőkön Oroszország ellen szereztek pontot, a most futó EB-szériában pedig Törökországot igázták le október közepén. A keret a hazai bajnokságban pallérozódik, olyan rettegett egyesületekben, mint a Neftcsi Baki, a Kazar Lankaran, netán a Gabala, amelyet utolsó információink szerint nem a korábbi kispesti fenoménról neveztek el. A két válogatott korábbi négy csatájának mindegyikét a mieink nyerték, összesen 13-1-es gólaránnyal.
Azerbajdzsán – Magyarország (2011.02.09. szerda, 18:00)
A második félidő végén duplázó Tököli divatba hozza a fancy borostát a Kaszpi-tenger partján. Tipp: 0-2.
