A hétközi forduló miatt egy hét alatt három bajnokit játszottak matadoraink a bohócligában. Amint az várható volt, mindez meg is jelent az edzői nyilatkozatokban. Érdemes megnézni, valóban egyedülálló-e ez az erőltetett menet Európában, hol hány meccset játszottak tavasszal, illetve a szezon kezdete óta.
A zsinórban három bajnoki terhe több csapatra is nyomasztó terhet rótt, főleg, ahol ez kupameccsekkel is párosul.
Mezey György:” Kétnaponta játsszuk a meccseinket, most már hetek óta, a kulcsemberek kicsit elfáradtak.”
Csank János: „Sokat játsszunk, vannak ezek a kupák, amiket lehet díjazni, de zsinórban jönnek a meccsek szerda-szombat ritmusban, persze jó, ha egy futballista sokat játszik, de nem vagyunk ahhoz elég jók, hogy megfelelő teljesítményt nyújtsunk folyamatosan.”
Simon Antal: „A csapatom elfáradt fizikailag és pszichésen is, megtörtünk a szerda-szombat ritmusban.”
Lássuk először, hogy a tavasz első magyar bajnokija (február 19.) óta hány meccset játszott a Videoton és néhány (hazájában ugyancsak kupaelődöntős) európai sorstársa. Nos, ha ezt a 2,5 hónapot nézzük, a Vidi terhelése valóban európainak mondható, úgy is, hogy nemzetközi tétmeccset nem játszott. Ez főleg a Magyar Kupának köszönhető, máshol vagy egy meccsen dől el a továbbjutás, vagy ősszel tovább jutnak a lebonyolításban. Persze a 16 meccs 71 nap alatt nem két, inkább 4 napos sűrűséget jelent.
bajnoki | kupa ligakupa | BL EL | összesen | |
Real Madrid | 11 | 1 | 5 | 17 |
Manchester United | 9 | 3 | 5 | 17 |
Debrecen | 10 | 7 | 0 | 17 |
Paks | 10 | 7 | 0 | 17 |
Porto | 8 | 2 | 6 | 16 |
Twente | 10 | 1 | 5 | 16 |
Videoton | 10 | 6 | 0 | 16 |
Kecskemét | 10 | 6 | 0 | 16 |
Schalke 04 | 10 | 1 | 4 | 15 |
PSG | 10 | 2 | 3 | 15 |
Reading | 13 | 2 | 0 | 15 |
AC Milan | 10 | 1 | 1 | 12 |
Rapid Wien | 11 | 1 | 0 | 12 |
Celtic | 9 | 3 | 0 | 12 |
Lényeges különbség persze, hogy előtte hosszú téli szünet szakította meg a honi pontvadászatot. Ha a magyar bajnokság kezdete (augusztus 1.) óta nézzük, a hazai bajnokság résztvevőinek sokkal kevesebb tétmeccs van a lábában. Még szerencse, hogy a nemzetközi meccsek nem terhelik a fiúkat.
bajnoki | kupa, ligakupa | BL, EL | összesen | |
Manchester United | 35 | 8 | 11 | 54 |
Real Madrid | 34 | 9 | 11 | 54 |
PSG | 33 | 8 | 12 | 53 |
Reading | 45 | 6 | 0 | 51 |
Twente | 33 | 5 | 11 | 49 |
Schalke 04 | 32 | 6 | 11 | 49 |
Porto | 28 | 6 | 15 | 49 |
AC Milan | 35 | 3 | 8 | 46 |
Celtic | 35 | 8 | 3 | 46 |
Debrecen | 26 | 9 | 9 | 44 |
Rapid Wien | 29 | 4 | 9 | 42 |
Paks | 26 | 13 | 0 | 39 |
Kecskemét | 26 | 12 | 0 | 38 |
Videoton | 26 | 8 | 0 | 34 |