Itt van. Elérkezett, mint Bognár Gyurinak a Nemzeti Dohánybolt koncessziója. Két nap múlva kezdetét veszi a Csányi Liga 2013/2014-es szezonja. Az uborkaszezonban csapataink 50%-a már elhalálozott, jó eséllyel négy hadosztályunkból csak egy marad állva a júliusi hadjárat után. Eközben szeretett bohócligánk népszerűsége a fiatalok körében jelentősen megnőtt, köszönhetően a Trollfoci oldalának már a Gödör környékén üldögélő értelmiségnek is beszédtémát szolgáltat Air Xanyi és Büdösúristenit Kálmánunk. Ezzel párhuzamosan a nemzet targoncavezetőjét jóformán a FIFA összes tagállamába eladták már, kérőinek listája hosszabb már, mint az MTK bérleteseinek listája. Ha valóban megfordult ennyi helyen, lassan gyakorlatban jön és már repülőt is vezethet majd. Bemelegítő posztunkban átszaladunk a bohócliga nyári játékoskerengőjén, hiszen esélyt latolgatni az első forduló előtt maximum Kovács Kálmán tud, aki szerint az idei bajnok a Zalaegerszeg lesz, számára a zalai együttes a titkos favorit. Hajtás után a titkos favorit és a kiesés fő várományosa.
Pápa - Puskás Akadémia
A Bakony lábánál a tavasz folyamán sikeresen abszolvált "Bennmaradás Projekt I. ütem" után logikusan benyújtották a "Kereterősítés I. ütem" projektet is, amit az Európai Unió támogatott, így sikerült a támadójátékon segítő játékosokat igazolni. Orosz Márk érkezett a Fradiból, Kenő Szombathelyről, Ivancsics Gellért Kispestről. Mindhárman stabil kezdők lehetnek, ami valljuk meg őszintén, nem nagy kunszt Pápán. Igazán nagyot azonban egy 22 éves fiatalember dobhat, aki Eszlátyi Istvánnak hívják és a BKV Előréből érkezett. Tavaly csapatai góljainak harmadát szerezte, kerek egy tucatot hintett a Nyugati csoportban, tízzel első elsőosztályú szezonjában is elégedett lehet majd. A felcsútiak legnagyobb erőssége, hogy együtt maradt a keret magja, a kispadon pedig az egyik legaczélosabb magyar edző, Benczés Miklós ül. Hajdúch személyében megbízható és rutinos kapust igazoltak. Tipp: 2-2.
Újpest - Paks
A IV. kerületben Balajcza portás sporttárs már megkongatta a vészharangot a sportnapilapban. E sorok írója személyesen látta a lilák utolsó edzőmeccsét szombaton a botrányos gyenge Vasas ellen és valóban, ettől a játékoskerettől óriási bravúr lenne a mezőny első felében végezni. A meghatározó spílerek közül elment Iandoli, Remili, Szélesi és Christ, helyükre pedig egyetlen piacképes labdarúgó érkezett a visszatérő Ahjupera személyében. A kiesés egyik titkos esélyese az Újpest. Pakson a legnagyobb erősítés Horváth Feri, egyébként továbbra is a kis költségvetésben magyar játékosokban bíznak. Nagy név nem érkezett, nem távozott. Ezúttal nem lesz 0-6, helyette inkább egy lélekölő...Tipp: 0-0.
MTK - Mezőkövesd
A Hungária körúton is gyengült a hadihajó legénysége, a fontosabb matrózok közül elment Vadnai, Zsidai, Wolfe, Hídvégi és Balajti. Az érkezők nem nagy nevek, de a fehérvári Fejes András és a Fradiból érkező Batik Bence ígéretes játékosok. Ezzel együtt az MTK-tól az Újpesthez hasonlóan nagy bravúr lenne a mezőny első felében végezni. Mezőkövesden nem volt nagy mozgás, de Véber mester gyaníthatóan üde színfolt lesz a Trollfoci bajnokság térképén. Mezőkövesden a bentmaradás megfelelő eredmény, ezen felül minden pont ajándék. Tipp: 1-0.
Pécs - Ferencváros
A Mecsekalján kitakarították a külföldieket az öltözőből, gyengült a délszláv és afrikai vonal, a semmit nem mutató Okoronkwot felfelé buktatták a Bundesliga 2-be. Az érkezők között stabil kezdő lesz Mohl Dávid, Frőhlich és Deutsch Bence is képes lehet kiharcolni a tagságot a veretes pécsi brigádba. Igen, Bence annak a Deutschnak a fia. Pécsett a legnagyobb ellensége az eredményességnek az izgága tulajdonos. A pécsiekhez hasonlóan a Népligetben is kilapátolták a külföldieket, kár lehet Kleinért és Hakoláért, nem kár a zéróspíl fogalmát újradefiniáló Junior Fellért. Hídvégi, Valpoort, Tuijp és Diallo is sok lehetőséget kaphat majd, ahogy Busai is. A legnagyobb baj a zöldeknél a védelem vékonysága, ennek ellenére a szurkolói számára szép évet ígér a támadófocit játszó Fradi, valamilyen éremmel a végén. Tipp: 1-2.
Győri ETO - Diósgyőr
Az ETO akármi is történik ebben a bajnokságban, nem fogja tudni lemosni magáról a váratlanul sima kiesést a BL-selejtezőben. Kérdés, hogy a várható dac meddig tart majd ki a Rába partján, illetve mikor jönnek rá, hogy kell egy középcsatár. Leandro Martinez a csapat erőssége lehet. A DVTK végre eljuthat oda, ahol legutoljára Benczés Miklós idején járt:a szép focihoz. Sivic mester végre megmutathatja, hogy nemcsak erős középcsapatokat tud faragni, hanem a bajnoki címre esélyes brigádokat is. Rudolf magához tér, a bajnokság titkos esélyese nálam. Tudom, álljak le a cuccal. Tipp 2-2.
Videoton - Szombathelyi Haladás
A dackorszak itt is szóba kell kerüljön, hiszen a Videoton talán még nagyobbat égett, mint a Győr, csak kisebbet szólt. Bozsovics és Mitrovics érzékeny veszteség, Calatayud, Vítor Gomes és Sándor György erősítés, de ez a keret nem elég az újabb Európa Liga-bravúrhoz, főleg, ha támadó focit akarnak vele játszatni. Ettől függetlenül a Videoton (arany)éremesélyes. Szombathelyen együtt tartották a keretet, csupán Kenőt ciánozta ki Artner mester. A középmezőnyben vegetálás egyetemes sportértéke kicsi, de ha a vidék MTK-ját akarják létrehozni az Illés Akadémia növendékeit piacra dobva, akkor a helyi szurkolók jó eséllyel elfordulnak a Rohonci úttól. Tipp: 3-1.
Kecskemét - Budapest Honvéd
A Kecsó gyengült Horváth mester távozásával. Sajnos komoly anyagi gondjai is lehetnek a csapatnak, ha igazak a zuhanyhíradó pletykái. Távozott Yannick, Salami, Bertus és Mohl a nagyobb nevek közül, érkezett sok szerb és más semmi. A Honvéd a kettes számú MTK lehet a fővárosban, fiataljait csatába dobva. A szezon (reméljük nem hulló)csillaga Holender Filip lehet. Testardi lehet a házi gólkirály. Rossi mester a mintapélda arra, miért kellenek külföldi edzők az élvonalba. Egyszerű oka van: mert ők felkészülnek az ellenfél játékából, lásd még Sousa, Moniz. Tipp: 0-1.
Debrecen - Kaposvári Rákóczi
A Loki erősödött a nyáron - volt honnan. Bud és Damahou hasznos lehet, Varga Józsiért kár, de naívak, ha nem számítottak a hajdúsági Gravesen távozására. A Loki éremesélyes. Somogyországban a "kevésből sokat" elv érvényesül évek óta, amiért maximális tisztelet, de egyetemes sportértéke a veretes bohócligában való megragadásnak igazából közelít a nullához. Adrian Markus nagyot robbanhat, hogy aztán jövő nyáron az első fizetőképes kérő elvigye majd pont annyiért, amennyi az éves költségvetésből hiányzik. Tipp: 3-1.
Tipposzlop:
Pápa - PFLA
Újpest - Paks
MTK - Mezőkövesd
Pécs - FTC
Győri ETO - DVTK
Videoton - Haladás
KTE - Honvéd
DVSC - Kaposvár