Vegyes érzelmekkel készülődök az aranylábúak bukaresti és feröeri fellépésére. Oké, az rendben van, hogy egy ideje már nem az a kérdés, hogy mennyivel nyerünk, de az első fordulóban még az a maradék ihlet is odalett, ami egy selejtező-sorozatban máskor a meccsek feléig kitart. Letettem magam elé egy A4-es papírt, egyik felére a mellettünk szóló érvek kerülnek, a másikba az ellenünk. Optimista ember vagyok, így az ellenünk szóló érvek gyűjtését 20 után abbahagytam, míg a lap másik felére rajzoltam egy házat, egy lombos fát, és egy kutyát, (de lehet hogy lovat...borzasztóan rajzolok, az tuti hogy 4 lába van, és az is hogy nem asztal, mert feje van). Ebből kell építkezni. Csoda kellene.
Mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy a bevezető sorok az új szövetségi kapitány naplójából származik, gyorsan szögezzük le : nem. Itt bizony a poszt szerzőjének kesergése van, mert az a nagy helyzet, hogy hiába volt eddig a 9 hónap felkészülés az összetartásokkal, hiába az új stadionok, hiába a megemelt létszám az EB-n, az elkövetkezendő napokban borzasztóan messze kerülhetünk az egésztől. Nem az EB-től. Attól már most messze vagyunk. A focitól. Mi a szurkolók.
Azok akik időt és energiát nem kímélve vonatoznak majd hosszú órákon át Bukarestig.
Azok akik ott a határ túlfelén várják a meccset, hogy másfél órán át ismét előszedhessék a magyar zászlót, és magyarul kiálthassák világgá, hogy "GÓÓÓÓL !".
Azok, akik a fiukkal / apjukkal ülnek le a tévé elé, mert egy-egy ilyen meccs még mindig képes olyan másfél órát teremteni, amikorra senki nem tervez más programot.
Azok akik csak leülnek a tévé elé, megfogadva, hogy csak pár percet néznek, mert úgyis mindegy, de aztán ott ragadnak a hármas sípszóig.
Mert ha itt most lélektelen játékkal vereség lesz, akkor sok embernek lesz más programja majd a meccsek helyett.
Pintér volt, Pintér nincs. Kapitány sincs, legalábbis végleges nincs. Dárdai lett a kapitány 4 meccsre.
Az edzőit még nem végezte el - ez baj lehet, amit ott meg lehet tanulni, az jól jöhetne
Az edzőit még nem végezte el - ez akár jót is jelenthet, bátran vannak saját gondolatai.
Nem dolgozott még felnőtt csapatnál - ez baj lehet, itt az hogy leszid valaki, az édeskevés.
Nem dolgozott még felnőtt csapatnál - ez akár jót is jelenthet, még nem megkeseredett ember.
Alig van légiósunk - ez baj lehet, a kutyának sem kellenek a játékosok, mit várjunk akkor most nemzetközi meccsen?
Alig van légiósunk - ez akár jót is jelenthet, hiszen hétről hétre játszanak, lehet látni ki milyen formában van.
Fogadkozunk. A játékosok is, a nézők is. Az övékét én nem hiszem. Persze "Most megmutatjuk", "Meg fogunk szakadni a pályán", "Most meglephetjük őket". Hallottam ezt tavaly is. Ugyanezt. A kezdőrúgást követően majdnem 1 percig el is hittem. Most nem várok e kezdőrúgásig. "Ha most kikapnak, én többet nem nézek válogatott meccset." Ez is elég hiteltelen, én sem hiszem el magamnak, csak mantrázom, hátha valami presszióvá manifesztálódik a dünnyögés, aminek hatására jobban játszanak. Mert nem csak az eredmény számít. Legyünk őszinték, nem mi vagyunk az esélyesek. Sehol se vagyunk már sajnos esélyesek, de itt meg aztán végképp nem. Ennek ellenére várjuk a csodát, ami lehet 3 pont, lehet 1 pont....vagy lehet 0 pont is, de úgy hogy emelt fővel lehessen veszíteni. Az a baj, hogy lassan már az utóbbi is csoda.
Pedig van új stadion - csak nézők nincsenek benne. Vannak licenszek és előírások - amiket úgy írtak meg, hogy mindenki aki beáll a sorba, az megfeleljen neki. Van fegyelem, sok százezres büntetések - lassan már a szurkolás is büntetendő. Vannak szakértők és megmondóemberek a tévében, de ha az eredményeik alapján kapnának szót, akkor némán ülhetnének egész műsor alatt. De a foci, az nem játék. Az termék. Felcimkézik nekem, megmondják ki a szakértő, ki lehet néző, kinek kell bajnoknak lennie. Külföldi edző nem kell. Nem értem mit káromkodik torkaszakadtából az üres stadionban. Jöjjön csak a mi kutyánk kölyke, olyan akiben benne van a magyaros virtus, a csibészség. Olyan, aki ha kell, akkor köpköd, ha kell akkor beleveri, ha kell, akkor összehugyozza magát a győzelemért. Mert van ám itt (futball)kultúra.
Dárdai csak 4 meccsre vállalta. Nincs veszíteni valója, így az első meccsen lehet meglepetés. '93-ban Puskás Öcsi is csak 4 meccsre vállalta, és akkor megvertük az íreket. Hátha most is lesz csoda. Azt mondta, nem csak a képesség számít, olyan emberek kellenek, akik győzni akarnak. Akkor akik kikerültek, azok eddig nem akartak? Nem számít. Nem számít ez sem, csak akkor aki most ott lesz a pályán, az valóban nyerni akarjon. Végig, az utolsó hármas sípszóig. Mit lehet még mondani? Tipp 1-2. Mert várom a csodát.
