"A jó ló a derby napján fut a legjobban" - szól a közmondás, és mivel a hétvégén derbi ( vagy derby) lesz, így aztán aktuálissá válik szétnézni, hogy ki lehet a befutó. ( Aki rögtön rávágta,hogy Lipcsei, az kérem írjon be magának egy fekete pontot.) A zöld-fehér kabalaállat szemére kiülő lila köd mellett, a tabella végére is érdemes lesz figyelni, ott pedig elkezdődött a hosszú hajrá, és jöhetnek a meglepetés-eredmények is. Beharangozónk a kipattanó után, időrendi sorrendben.
2015.04.10. 19:00 KECSKEMÉTI TE - DVSC-TEVA
A KTE ebben a naptári évben horzsol mint a 70-es smirgli, míg a vendégek többet botladoznak, mint anno Dombi Tibi a 16-os mész-csíkjában. A Loki ráadásul Sidibe nélkül próbálkozhat a gólszerzéssel, ami nem sok jót jelent az utóbbi meccsek statisztikái alapján. Persze mivel hazai bajnoki, így ez az égvilágon semmit nem számít. A "levegöü" nehéz ilyenkor estefelé, így hiába lesz a Lokinak mezőnyfölénye, és hiába lesznek meg a helyzetei - amik jórészt csak a kispadról látszanak - az eleinte megilletődött hazaiak pontot tudnak szerezni. Tipp : 1-1
2015.04.11. 14:00 DUNAÚJVÁROS - MTK BUDAPEST
Pár éve egy Eppel - Nikházi-Hidvégi-Horváth Adrián névsort a vendégek simán fel tudtak volna vonultatni, most viszont ennyivel is szűkösebb a névsor. Szerencsére a Kanta-Pölöskei-Torghelle se hangzik kevésbé gyengének, és a hazaiaknál Nikházi ráadásul pont kipontozódott a múlt héten. Ez a meccs első ránézésre "országos kettes", és az Artner-mágia is kevésnek tűnik a nemzetközi kupára hajtó vendégekkel szemben. Persze mivel hazai bajnoki, így ez az égvilágon semmit nem számít. Ebéd utáni meccs, így Józsi bácsi simán be tud dőlni szundizni egy kicsit, sem az MTK sem az újvárosi B-közép nem olyan zajos, hogy felébressze, így felbomolhat a hadrend,és a hazaiak suttyomban bekaristolhatnak egy pontot (ezzel együtt is kiesnek majd, de ez már egy másik összeesküvés-elmélet). Tipp : 1-1
2015.04.11. 16:00 BUDAPEST HONVÉD - DVTK
A Honvéd kicsit fellélegezhet a múlt heti győzelem után. Nem mondanám, hogy meglódultak, mert volt ösz-visz 1 jó félidejük, de a jelek szerint az is elég lehet. A diók ezzel szemben esnek-kelnek, az őszi vitézkedés után most városnéző sebességen krúzolnak, mert kiesni már nem tudnak, és a bajnoki cím sem fenyegeti őket. A kispesti lelkesedés kitart-e, vagy a Kosznics-Elez páros megoldja a DVTK gondjait? Esetleg Meza nem ér majd rá, mert egy Tarantino filmben kapott szerepet , mint mexikói bérgyilkos? Mivel hazai bajnokság, így ezek az égvilágon semmit nem számítanak. Puno egyet berajzol a hosszú alsóba, de a DVTK rossz formája törvényszerűen itt törik meg. ( A Honvéd ezzel együtt sem esik ki, szintén a másik összeesküvés-elmélet szerint.) Tipp 1-2
2015.04.11. 18:30 PAKSI FC-PMFC-MATIAS
Két jó csapat, így egy jó meccs is kisülhet belőle. A Pécs 1 tuti pontért megy fel a pályára, és kontrázni fog ameddig csak teheti. A Paks sem fog feleslegesen kockáztatni, így ez egy dögunalmas meccs is lehet. Mivel hazai bajnokság, így ezek az égvilágon semmit nem számítanak, arra viszont lehet alapozni, hogy 18:30-kor kezd, és a tv az ETO meccset adja. Így ez egy remek meccsnek ígérkezik, ahol a Pécs vezetést szerez, a Paks fordít, aztán megint a Pécs jön. Márkvárt a forduló gólját lövi, Bartha sarkazós gólpasszt ad, Haraszti ollózva szerez kapufát. Muszáj lesz kimenni, mert ennyi minden a Harmadik félidőbe se fér bele. Tipp : 2-2
2015.04.11. 18:30 LOMBARD PÁPA TERMINÁL FC - PUSKÁS AKADÉMIA FC
A kezdő bohócliga-néző a kezdési időpont láttán itt örömmel sóhajtana fel, hogy "de hisz akkor ezt sem adja tv", és gondolja, hogy a fentebb leírtak alapján ez a meccs pedig maga lesz a joga-bonito. A rutinos bohócliga-néző szintén örömmel sóhajt fel, hogy "de hisz akkor ezt sem adja tv", bár lássuk be, egészen más megfontolásból. Az előzmények alapján ez egy teljesen esetleges meccs lesz, mindkét csapatnak remek kapusa van, és akkor a többi posztot ne említsük. Pápára is megérkezett a csődvonat, ott is fogy az eldőzsölhető keret, ez rányomhatja a bélyegét a hazaiak játékára.A vendégek közül ha a kis Sallai nem kotor be egy gólt, akkor egy öngóllal nyer a PAFC. Végül mindkét csapatról egy-egy zárómondat, mint a Szomszédok végén, mikor összefoglalják a lényeget : Ceterum censeo esse delendam....a Pápa meg a szezon végén kiesik... Tipp : 0-1
2015.04.11. 18:30 GYŐRI ETO FC - NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
Győrben már a foodball korszak köszöntött be, a játékosok kosztért és kvártélyért cserébe bűvölik a labdát. Nem vidám a helyzet. Questor helyett NAV, Audi helyett Kisalföld Volán. NB1 helyett NB2 lehetne a felsorolás folytatása, de ez csak akkor következik be, ha a Vasas nem tud egyenes ágon feljutni ( én kérek elnézést, ez a mondat az összeesküvés-elméletes posztba való). Az ETO játékerőt tekintve előrébb van a Szparinál, de a vendégek a múlt heti kisiklástól eltekintve egész tisztességes eredménysort produkálnak idén. A NB1-es tagságuk mindenképp megmarad, meg is érdemlik, de ide mondjuk elég sokat kell buszozniuk, ami kiegyenlíti az esélyeket. Rudolfnak bele kellene húzni, mert az idei teljesítményből még nem jön össze egy 5 perces montázs se a youtube-ra, márpedig ő a nyáron lehet hogy klubot váltana. Tévés meccs, adott minden egy jó kis szalonremihez. Tipp: 1-1
2015.04.12. 16:30 FERENCVÁROSI TC - ÚJPEST FC
Nincs rá jobb kifejezésem : A hócipőm tele van azzal, hogy egy ilyen párosítást ha beírok a google keresőjébe, akkor az első 30 találatban a fociról van a legkevesebb dolog. Kubatov, vénaszkenner, Wintermantel, ultrák-bojkottja, "Fradi sas". (Tessék észrevenni, hogy a "Fradi sas" kifejezés idézőjelek között szerepel. Idézőjelek nélkül az eddigi kabala-figura lenne, így viszont arra a jegybankelnök.tekintetű mutáns brojler-csirkére vonatkozik, amit jelenleg sasnak neveznek. "Szakemberek" tervezték, és kivitelezték. Ezekről a "szakemberekről" nekem mindig a Krétakör Szinház Fekete országa ugrik be, a villanyszerelős szakikkal.)
NA! A meccsel foglalkozzunk inkább, ne azzal, hogy ki hogy celebkedik, és hány fórumon jelenti be, hogy miért nem megy meccsre. Lássuk az esélyeket:
A Fradi nyerhet, mert:
- Jobb formában van, hazai pályán veretlen
- Az ellenfélnél nincs Kabát, Simon, Vasziljevics
- Előbb volt a kupameccse, többet pihent
- Nyugodtan játszhat, 95% hogy megvan az EL indulás (Fél lábbal a kupadöntőben van, ott ha nyer akkor alanyi jogon indul, ha nem akkor a Vidi bajnoki címe, vagy az UTE EL licenszének hiánya miatt)
Az Újpest nyerhet mert:
- Derbin a forma nem számít
- Van Bardhi, Suljic és Andrics
- Később volt akupameccse, még nem ült le a csapat
- Nyugodtan játszhat, mert ki sem eshet, meg EL-ben sem indulhat.
Tisztán látszik, hogy ami előny, az simán lehet hátrány is, nem lehet okosat mondani előre. ( Kivéve BGY-t, ő bármikor tud. pl: Szemközt köpése ez a klasszikus derbiknek, mindkét kispadon külföldi edző, mindkét csapat tele külföldiekkel...stb.)
A meccs eredményétől függetlenül mindkét csapatot megbüntetik jövő kedden a Fradi most kb 200 eFt-nál jár, az UTE a félmilliós fokozatnál várakozik....úgy hogy az ultrák egyik oldalon sem lesznek a stadionban...Remélem foci azért lesz. Tipp : 2-2
2015.04.12. 18:30 VIDEOTON - HALADÁS
Amikor már mindenki játszott, a Vidi lezárja a sort, pontosan fogják tudni, hogy hány pontot kell szerezniük. A Hali ellen azért nem gondolnám, hogy pontokat veszítenek. A Hali marad a legfelsőbb osztályban, hiszen Király Gábor nyilatkozta, hogy nyáron hazajön, és még két szezont lehúz az NB1-ben. Nem tudni, hogy Lézer mester küzd-e még motivációs problémákkal, de itt bőven belefér nekik a zakó, sőt Mancinit akár a kezdőbe is jelölheti, nagy kárt nem tud okozni. A Vidi ha gólt szerez, akkor vége is a meccsnek, nem fogják széthajtani magukat. Tipp : 1-0
Egyszerűsített tippszelvény:
Kecskeméti TE - DVSC-TEVA
Dunaújváros PASE - MTK BUDAPEST
Budapest Honvéd - DVTK
Paksi FC - PMFC-Matias
Lombard Pápa Terminál FC - Puskás Akadémia FC
Gyõri ETO FC - Nyíregyháza Spartacus FC
Ferencvárosi TC - Újpest FC
Videoton FC - Szombathelyi Haladás