Az ukrán vereséggel ismét közelebb Párizs, de a tegnapi meccs alatt hülyén éreztem magam.

Kezdődött az NSO levelével, melyben spanyolul mentek le a nevünkben kutyába. Elképzelem, ahogy a spanyol öltözőben olvassák, Puskás, Kubala népe könyörög, nehogy egy nokedli csoport után még pótselejtezni kelljen. Ennyi erővel vb-re is pályázhatnánk, így; Adjátok már ide a rendezést, mert az életben nem jutunk k, az Aranycsapat meg forog a sírjábani!

Aztán jött a meccs. Tök jó, hogy nyertek a hispánok, de kb. 5 perc után kezdtem kicsit szégyellni magam. Azok ellen az ukránok ellen kellett drukkolnom, akik;

1.a belüket kihajtották

2.egy, az észak-írnél még tartalékosan is "kicsit" erősebb csoportelsővel játszottak

3.fogtak egy büntetőt

4. a 88.percben is mentek a szükséges két gólért

5.a meccsen 19 lövésük volt (itthon nekünk Feröer ellen volt ennyi, a finn-görög-román trió ellen a hazai sorsdöntőkön össz. 23)

6.semleges szemmel, a látottak alapján megérdemelnék az egyenes kijutást, mi meg, hogy még egy pótvizsgán bizonyítsunk.

Remélem, senki sem érti félre, persze Irány az EB! (a vb eleve reménytelenebb), de van abban valami magyaros, hogy 30 év után úgy juthatunk ki, hogy ünnepelni sincs alkalom.Egyrészt csak hoztuk a mostanában szokott 3.helyet, ami után korábban eret vágtunk magunkon, de Platininek hála, most ez is elég a boldogságunkhoz. Másrészt mert esetleges sima továbbjutásunk két nappal a mi zárásunk után dől el, és azon izgulunk, másoknak ne jöjjön össze, az, amiért mindent megtesznek.

Mindegy, ma még persze szorítsunk a legjobb 3. helyért, mert ha pl. az ukránokkal kéne pótselejtezni...