Még mindig csak ízlelgetjük, jövő nyáron olyan EB-t rendeznek, ami előtt nem kell gondolkoznunk, kinek is drukkoljunk. Több mint fél évig elemezhetjük, mi lenne az ideális csoport, és hogyan jutunk majd tovább, hogy görög módra elhozzuk az aranyat. A kontinens kissrácai végre magyar játékosokat is találnak majd a gyűjtőalbumban, így nem csoda,három CR7-et adnak egy Guzmicsért. Párizs Michelin csillagos éttermeiben szürke mackónadrágos pincérek szolgálják fel a Böde-féle lefelé fordított zsíros kenyeret. Addig is az NB1 újabb fordulója ránt vissza bennünket a valóság talajára.

1. Örülök, mert mégiscsak 30 év után jutottunk ki felnőtt szinten jegyzett világversenyre és már nem mi vagyunk az a nagy hagyományokkal bíró futballnemzet, amelyről senki nem tudja megmondani, mikor volt utoljára világversenyen (hanem Skócia, de ez amúgy részletkérdés).
2. Örülök, mert pár nap leforgása alatt oda-vissza sikerült nagy téttel járó mérkőzésen legyőzni egy olyan válogatottat, amelyet legutóbb 34 éve tudtunk megverni és amely játékerejét tekintve nem San Marino és a Tonga-Bonga szigetek között félúton helyezkedik el.
3. Örülök, mert azért a csapatért, amelyet a pótselejtezőkön láttunk lehet lelkesedni és azért is, mert a küzdeni akarás nem csak a meccs előtti és utáni szájfutballban és Bödének a magára valamit is adó cselgáncsbírók által minimum waza-arira értékelhető válldobásában merült ki.

Focit nézni mindig jó, magyarfocit perszehogy, és sokféle társasággal persze, de a legjobb az ultrapikírt Honvédos maggal a korzókorlátnál a Bozsikban, egy másik fronton pedig Öccsel és Dokival, aki meg csak vér szerint nem tesóm, de lélekben az, és amúgy egy czukk. Viszont persze ma már ki családos, ki a munkában merül el, egyre ritkábbak a régi nagy közös TV-s meccsnézések, ezért is volt unikális a tegnap este, már egy hete lebeszéltük, aztán persze kútba esni látszott, no de mégse, mert hiába fenyegetett esti őrülthatáridős pluszmunka, az lemondódott, és a még meghívott 1-2 bónuszarc is, de a Doki nem, Öccs sem, így amikor beestem este a Gurigába a Templom téren, először megijedtem, hogy hol vannak a többiek, de fél perc és ott voltak, és lett egy spontán retro-este ebből, csodás, csodás, köszönöm.

Oszlóban a magyar válogatott! Tegnap értek Norvégia fővárosába, az új formaruhában ( Vik - öltöny , vik-ing és norvég-mintás pulóver), hogy a reptérről egy F(j)ord kisbusz vigye őket a szállásukra. Annyira sorsdöntő mérkőzés lesz, amilyenre még nem volt példa a héten, de talán a hónapban sem. A fiúk elszántak, teljes mértékben tisztában vannak a mérkőzés fontosságával, és hogy mennyire sorsdöntő meccs is ez. A felkészülés napjaiban a kapitány elégedett volt a látottakkal. "Nem érdekel, milyen viking-sapkás 'kici ócó' játékot játszanak, de Európa a mi területünk, úgyhogy bármit gondoltak ki, gondolják újra, mert idejövünk, és a földbe döngöljük őket, és hiába hívják az UEFA-t, mert bedaráljuk őket haleleségnek.Sóval fogjuk behinteni az egészet, végük lesz, és norvégük is." Azt hiszem minden kötelező rossz szóviccet letudtam, megvolt a filmes utalás is, tehát jöhet a kapufa után a poszt.

Az origo szerint valami ilyesmit mondott Bernd Storck a norvég tévéseknek. A mondat már elsőre is megnyugtató, rövid alátámasztást is csináltunk hozzá.

Sorsdöntő mérkőzés előtt áll a magyar válogatott. Ismét. Számtalanszor hallhattuk már ezt, és ezáltal klisészerűvé vált a magyar futballt követők számára a jelző – csakúgy, mint a szerethető válogatott szókapcsolat. Valahogy mi magyarok hajlamosak vagyunk magunkról azt hinni, hogy amikor kiélezett helyzetbe kerülünk, rendre elvéreznek klubcsapataink, válogatottjaink. Mert magyarok vagyunk. Nekünk nem sikerülhet, nem csoda, hogy nem sikerült, hisz magyarok vagyunk - szól önmagunk nyugtatása, pátyolgatása. Sokszor megjelenik előttünk a 2003-as zágrábi női kézilabda világbajnoki döntő. Sokak dörzsölték a szemüket, amikor visszaértek a televízióhoz a konyhából – pezsgővel a kezükben. Radulovicsék egy megnyert meccset buktak el a hosszabbításban, egy ország bánatára. Ez a decemberi este beleégett a hazai sportrajongók lelkébe, mondhatni szimbóluma lett a magyar sportnak. Ilyenek vagyunk – mi magyarok - írja nekünk küldött tanulmányában vendégszerzőnk, Paul10. Köszönjük a megküldött helyzetelemzést, amelynek további része hajtás után olvasható.

Rövid "elemzés" egy lehetséges okról, avagy kép szöveg nélkül.

- Hello Wien ! - köszönt anno Mátyás király, mikor a fekete sereg élén Bécs városához ért, és ez akkora beszólás volt, hogy amerikában egész üzletág épült rá. De most nem Bécsben vagyunk - mert akkor ez bizony egy Rapid poszt lenne - és Bécsnek nincs is NB1-es csapata, így hagyjuk is békében a sógorokat, és forduljunk saját kis bajnokságunk irányába, és harangozzuk be a norvég-minta előtti utolsó bajnoki fordulót.

Három héttel a pótselejtező előtt a válogatottat 18 év után újra a nemzetközi futballtérképre felhelyező Pintér Attila szövetségi kapitánnyal készítettünk interjút.
- Gondolta volna tavaly szeptemberben az Észak-Írország elleni vereséget követően, hogy bő egy évvel később a csoportban harmadik helyezettként esélyesként készülhetünk a norvégok elleni pótselejtezőre - és Ön lesz a kapitány?
- Először is köszönöm a bizalmat a szövetségnek és Csányi Sándor elnök úrnak. Bár sokan ellenem, ellenünk fordultak az első vereség után, mi folytattuk a megkezdett utat és ők bíztak bennünk. Fel sem merült bennem, hogy váltani fognak, végig tudtam, hogy a feladatot végig kell vinnem.
-  Érzett bármilyen elégtételt, amikor lefújták a bukaresti meccset?
- Nem. Nézze, engem a pályafutásom alatt rengeteg kritika ért. Hozzászoktam.
- Mit szól ahhoz, hogy a sajtó egy része példátlan szerencsesorozatként értékelte a bukaresti győzelmet?
- Azt gondolom, hogy mindkét kiállítás jogos volt és a büntető jogosságához sem férhet kétség. A sajtó fanyalgását már megszoktam.
- Nem zavarja, hogy minden idők legkevesebb rúgott góljával zártuk a csoportot? Hat rúgott góllal még egyetlen csapat sem jutott tovább.
- Mind az öt 1-0-ás győzelmünk remek csapatteljesítmények eredménye. Ha 16 gólt rúgtunk volna, az lenne a baj...
- Az sem zavarja, hogy a szerzett góljaink fele büntetőből, másik fele pontrúgásból született?
- Mindegyik gólért meg kellett dolgozni. Az egész stáb, az egész válogatott munkája benne van. Nincs különbség gól és gól között.
- A románok sima győzelme után sem merült fel önben, hogy fel kell állnia? Gyakorlatilag 20 ezer néző fütyülte Önt ki, beleértve a páholyt is.
- Mindenkit magát minősíti, Nekem csak Csányi úr szava számít ebben a kérdésben. Egy ideális világban az eredmény alapján ítélik meg az edzőt. 

Fiola Attila szavaival élve „az elmúlt évek legnagyobb sikerét értük el azzal, hogy végül megszereztük a pótselejtezős helyet.” A siker ugyan elsősorban egy bizonyos Michel Platini sikere, de ne legyünk kicsinyesek. Ünnepeljük a magyar futball feltámadását, töltsük meg a stadionokat, mutassuk meg Európának, milyen topbajnokságban edződnek fiaink!