Nehéz, krva nehéz beharangozót írni, mikor már csütörtök van és a kell szó, mint megvadult Véber Gyuri liheg a tarkódon. Ráadásul mikor az európai klubfutball schön, sőt már-már wunderbar, mikor a Fradi az igazi bohóckodásnak kikiáltott Ligakupa döntőjében lemosta a Vidit és mikor már remegve reszketek, ha a Kuvait elleni barátságos meccset megelőző napokra gondolok. Mikor a bajnokaspiráns Pinyőéket úgy pofozza haza a humormorzsákat maga mögött hagyó Horváth Feri vezette bács-kiskuni alakulat, hogy már koccint rájuk az egyszeri, szóval olyan időket élünk, hogy végre kocsmák asztalait körbe ülve, a tavaszi levegő alatt csettintve mesélhetünk kevesebbet látott barátainknak, hogy láttad? És akkor még meg sem említettük a szülinaposunkat, akit az ég áldjon meg és tartsa meg nekünk, minimum addig, amíg vébét nem nyerünk. Szóval jön a huszonötödik forduló, és mivel a tavasz lassan véget ér és izzadós nyárra vált, úgy gondoltam az utolsó tavaszi szellőkre hámot kerítek, elé kötöm a Véber Gyuriba ojtott Petőfi Sándort (persze az illusztráción a szülinapost kereszteztük a nép költőjével) és minden találkozóról egy limerick-et ragrímekben végződő sorokat költök. Valahol sikerült, de valahol nem, oda pályaműveket várunk kommentben. Nem feltétlen muszáj tele közhelyekkel, ahogy jómagam is tettem, csak érződjék, hogy Windecker nevétől neked is borsózik a hátad, hogy Goran Maric-csal nem költenél el egy gyertyafényes vacsorát, mert nem lenne hozzá Dlusztusod. Elöljáróban álljon a lapozás után Kemény István, magyar költő pár sora, aztán megbizonyosodhattok róla, hogy mennyire szar lennék költőnek...