Nehezen tudnánk vitatkozni azzal az állítással, hogy Debrecenben a futball az első, a papírmunka jócskán mögötte kullog a fontossági sorrendben. Először Rudolf Gergely szerződését sikerült úgy megszövegezni, hogy annak láttán még Tornyi Barna munkajogásza is a szívéhez kapott, de a klubnál nem elégedtek meg ennyivel és a naptári év második felében is gondoskodtak a szurkolók adrenalin-szintjéről. Bohócliga-függők ezrei tépelődnek azon, hogy érdemes-e tanulmányozni a Harkovba való eljutás lehetséges módozatait, miután Máté Péter nagyjából három perc erejéig nyomokban sportolásra emlékeztető tevékenységet fejtett ki egy bolgár futballpályán, kellő adminisztrációs alátámasztottság nélkül. Miután megrendülten érzékeltük, hogy a JHN tervezett további fordulóinak száma nyolc környékéről hirtelen kettő környékére olvadhat, jóslásra csábítjuk az olvasókat abban a témakörben, hogy Herczeg mesternek lesznek-e álmatlan éjszakái a rotáció alkalmazása miatt vagy mostantól minden gondolatát a Bohócligára összpontosíthatja. A helyesen tippelők között Varga Józsi kedvenc hajnövesztő készítményét sorsoljuk ki.

A héten újabb veretes nevekben bővelkedő kontingenssel gyarapodott az állás nélküli pro-licences edzők amúgy is népesnek mondható tábora. Átvehette jól megérdemelt képesítését Herczeg András és Véber György a Bohócligából, valamint többen a különböző szintű és korosztályú egyéb csapatok kispadjairól. Ha csak az UEFA által is lepecsételt papírokon múlna, felnőttől egészen U3-ig Magyarország lenne mind a világbajnoki, mind az eb-címvédő, annyi jól képzett mesterünk van. Ízlelgessük a neveket (nem teljes lista):
- Tuboly Frigyes, aki tavasszal formailag még a Ferencváros beosztott vezetőedzője volt,
- Borgulya István, a kispesti lelátók Burgonyája,
- Csábi József, a válogatott pályaedzője,
- Kondás Elemér, a kisLoki edzője,
- Gabala Krisztián, a Honvéd B edzője,
- Bekő Balázs, a Videoton valamije,
- ifj. Albert Flórián, a Puskás Akadémia újdonsült edzője,
- dr. Genzwein Ferenc az állandó majdnem MLSZ elnök és sörgyáros,
- Pisont István, akiről most hirtelen nem is tudjuk mi.

Reméljük mindössze ennyit múlik a felemelkedés, és előre siratjuk a Siófokot, mivel egyedül náluk kell már csak helyet szorítani a kispadon plusz egy főnek, aki majd nyilatkozni hivatott a mérkőzések után.

Nyaralás közben megorganizált gyorsbeharang, mert lassan mennék csobbanni. (A legutóbbi forduló összefoglalója ugyanezen ok miatt maradt el, remélhetőleg csak ideiglenesen.)

Nem csillapodnak a kedélyek a pénteki Pápa-Haladás meccs után. Az alábbiakban a szemtanúk visszaemlékezései alapján próbáljuk rekonstruálni a történteket.

Ritka ihletett állapotba került kedvenc Bohócligánk. Estván király ünnepén és a hozzá kapcsolódó hosszú hétvégén szotyihéjjal beborítandó nyolc stadionból hatban is rangadót rendeznek, vagy legalább valamilyen okból pikáns mérkőzést. Fogalommagyarázat következik.

Rangadó (fn.): 1. Két csapat mérkőzését akkor nevezzük rangadónak, ha azok korábban többször egymás között döntötték el a bajnoki cím sorsát. 2. Egymáshoz közeli nagyvárosok mérkőzése. 3. Nem összekeverendő a minden év augusztus 20-án megtarott tisztavatásokkal. Ilyen esetekben a rangadót külön, rang(ot) adóként írjuk. (l. még: örök~, ~ kocsma (tul.név), szomszédvárak ~ja)

Pikáns mérkőzés (fogalom): 1. Pikáns mérkőzésnek nevezzük azokat a mérkőzéseket, ahol a résztvevő csapatok közös múltjában valami olyan eseményt találni, amely döntően befolyásolta az egyik csapat eredményességét. 2. Pikáns egy mérkőzés akkor is, ha a mérkőző felek közelmúltjában találunk egy, a két fél által ellentétesen megítélt személyt. (l. még: vacsoracsata)

Egyéb, lejátszandó találkozó (alkalmi szóösszetétel): Minden más, az előbbi kategóriákba nem sorolható, általában a televízió által előszeretettel közvetített mérkőzés. (l. még: Paks-Pápa, Zalaegerszeg-Szolnok)

Vegyük tehát sorra, a hétvégi menüettben hogyan követi egymást a walzer és a csűrdöngölő. Beharangozó.

Estván király, alkotmány előtt egy nappal megkezdődik az Európa Liga selejtezőinek utolsó fordulója. Két állva maradt reprezentánsunk esetében immáron így tehető fel a kérdés: győzelem és egész őszt átfogó mennybe menetel vagy kiesés és szeptembertől csak bohócliga? Mindkét reménységünk itthon kezd – minden adott ahhoz, hogy hosszú hétvégés jókedvünket megalapozzuk egy tippeléssel.

Vegyünk egy olyan alapvetést, hogy a néző azért megy ki a stadionba, mert futballt szeretne látni, valami esztétikai gyönyörűséget keres. Ha pedig ez a célja, akkor őt, az egyszeri műértőt több dolog is mozgásban tarthatja/ná.

Védekezés vs. támadás. A maga nemében mindkét megoldás lehet szép, és lehet eredményes. A kettő egyensúlya alatt értjük általában a nagybetűs futballt, de olyan, mint tudjuk, nincs, illetve esetleg olvastunk róla, hogy állítólag volt. Egy káprázatos keresztlabdát kapásból zúdítani a pipába legalább akkora orgazmus a látványosság barátainak, mint egy lépéshátrányból induló centerhalf mintaszerű becsúszása a lövésre lendülő láb előtt guruló labdára, valahol a tizenhatoson bőven belül. Ezt hivjuk pillanatnyi gyönyörnek, de létezik egy elhúzottabb verziója is, amikor magát a játékot élvezzük. Ilyenkor az egész csapattest mozog, izzad, munkálkodik azon, hogy eljöjjön az a bizonyos pillanat, ami után még egy-két puszi belefér a jelen lévő társaktól.

A Bohócliga berkein belül egyértelműen szétválaszthatók a csapatok támadó- védekező- illetve egyéb felfogásúra. Az első kategóriába tartozik egyértelműen a Kecskemét, a Pápa, a Videoton, az MTK és hellyel-közzel a Debrecen, a második sorait olyanok erősítik, mint a Honvéd, a Győr vagy a Siófok, míg a többiek az ún. egyebek, azaz nem dobálhatók be fenntartások nélkül egyik kalapba sem. Érdekesség, hogy az elmúlt bajnokság tapasztalatai alapján, az egyértelmű támadófoci végez a mezőny elején, és végén; a védekező felfogás (kevés kivételtől eltekintve) a közepén, a többiek pedig ezek között. Valahogy tabellára vetítetten így: támadó-egyéb-védekező-egyéb-támadó.

Játék vs. célfutball. Nem összekeverendő a támadás és védekezés dualitásával, bár létezhetnek átfedések. A célfutball, e modern csökevény, nem más, mint a minden mindegy, csak hozzuk egy góllal (általában 1-0-ra) a meccseket. A játékpárti csapatok ezzel szemben próbálnak valamit mutatni, amiről rájuk lehet ismerni, amivel azonosíthatók. A védekezés is játék, mert felépített, van mögötte tudatosság; miközben nem viseli magán a célfutball sokszor pejoratíve használt bélyegét. A szurkoló győzni szeret (mert ő is győz, nem csak a csapata), a néző viszont játékot akar látni. Minden típusnak megvan a maga közönsége.

Magyar példán. Célfutballt kénytelen játszani minden olyan csapat, ahol a tulajdonos szól: idén nem lehet kiesés, viszont középcsapatnak csak erős jóindulattal nevezhet minket még a legközelebbi barátságban lévő sajtóorgánum munkatársa is; illetve az eredménykényszer bűvölete. Ide tartozik a Paks, a Siófok, a Szolnok, a Honvéd, és némileg az egyszerűbb játékelemekkel operáló Zalaegerszeg. Játszani próbál a befektetőre vadászó, és így előre menekülő Vasas, a Kecskemét, a Győr, a Pápa és az MTK. A többiek, valahol a kettő között, vagy jó csapattal rendelkeznek és erőből akarják letudni a meccseket; vagy pedig minden mindegy, kiesni nem fognak, és éremért sem harcolnak; vagy csak bemondták: a jövő csapatát építjük.

Láthatjuk, a Bohócligában nem feltétlenül csak az élcsapatok játszhatnak jó, semleges néző által is élvezhető mérkőzést, sőt. Ezen a hétvégén, a televízó jóvoltából volt szerencsénk majdnem két olyan találkozóba is belefutni, amelyik igen kellemes, végig lüktető, élvezetes játékot hozott. Sajnos azért nem jön ki pont kettőre a mutató, mert a Zalaegerszeg-Pápát idő előtt berekesztették. Ha már felsorolás, illendő megemlíteni, hogy a másik a Vasas-Győr volt. Mellékesen az MTK-Videoton csak azért marad ki ezúttal, mert a második félidőre szinte felborult a pálya, távol került egymástól a két csapat játéka.

Összefoglaló.

A héten megkezdődik a rájátszás az eurókupák selejtezőiben, augusztus végére választ kapunk arra, hogy sikerül-e valamelyik reprezentánsunknak a tűz közelébe férkőznie. A Debrecen a tavalyi BL-performansz után idén az Európa Ligát célozhatja meg, igaz, ehhez minimálisan fel kellene mutatni egy Roland Praj színvonalát meghaladó kapusteljesítményt és egy olyan pontrúgót, aki első szándékból is képes a kapuba bikázni egy tizenegyest. A nirvánába a tavalyi évhez hasonlóan idén is Bulgárián keresztül vezet az út, a kérdés tehát az, hogy a Levszki után még inkább szívünkbe zárjuk a balkáni országot vagy ellenkezőleg: addig visszük a korsót DK-Európába, amíg szilánkokra törik. A kupacsapataink útjába sodort ellenfeleket mantrázó sorozatunk aktuális epizódjában  - Zigi óhajának eleget téve - az elmúlt 15 évben a bolgár klubfutballba üstökösként berobbant egyesületet mutatjuk be, ahol végleg egyenesbe került egy későbbi debreceni közönségkedvenc karrierje, egyik válogatott titánunkból pedig kupagyőztest faragtak.

Általában úgy szoktuk kezdeni a hetente esedékes beharangozókat, hogy értetlenkedünk egy kicsit. Most sem lesz másként. Mondom is.

Kisteleki István távoztával egy dolog egész biztos nem változott meg emeleszéknél, a versenynaptár hektikussága. Nem akarjuk állandóan az angol példát idézgetni, de elismerjük, szép dolog, hogy nem hónapokra, hanem szinte évekre előre fixáltak a meccsnapok. Ahogy haladunk keletre, ez a mutató úgy romilik fokozatosan. Egész pontosan egy fokozatban. Vagyis Hegyeshalomig minden rendben, majd romlik, utána meg nem tudjuk mi van.

Hétfőn még szó sem volt róla, aztán később mégis kiderült, hogy a Debrecen, aki játékosok tömegét adta a válogatottba, képtelen lenne kiállni pénteken a Kecskemét ellen, mert játékosok tömkelegét adta a válogatottba. Megértjük, hogy a korábbi szövetségi kapitányok válogatási gyakorlatát figyelembe véve, bármelyik magyar rangadót simán meg lehetne tartani a válogatott meccsek ideje alatt, nem lenne semmi átfedés játékosilag. Mégis egy szerdai, ráadásul külföldre utazós kötelezettség után péntekre pakolni a magyar bajnoki címvédő mérkőzését, legalább kimeríti a hülyeség kategóriáját. (Megfigyelés: a szövetségi kapitányok első meccsükön lelkesen válogatnak a Bohócligából, jelezve, bárkinek van esélye a kerettagságra. Később ezt nagyvonalúan elfelejtik, és ettől a szurkolók is megnyugodnak kicsit.)

Ez volt az egyik oldal, és ahogy nálunk és az érméken általában, van egy másik, átellenes is. A Debrecennek nem édesminegy, hogy Komlósi és Laczkó kapott együtt hetven percet Angliában? Ha két nemzetközi kötelezettségük közé eső hétvégén Herczeg András szemrebbenés nélkül kiküldi a fakót a pályára, akkor nem tud eltekinteni e két nélkülözhetetlen (válogatott szintű!) spíler játékától?

És akkor jöjjön a magyaros wircsaft (az iménti érmés példánál ez úgy nézne ki, mint abban a Bud Spencer filmben, ahol a feldobott tallért megeszi egy levegőben arra szálló sirály): néhány nappal a forduló előtt megcseréltek két mérkőzést. Vagyis a Debrecen-Kecskemét csúszik, a Zalaegerszeg-Pápa pedig előrejön. (Csak én emlékszem úgy, hogy tavaly is volt egy ilyen, és akkor is épp a ZTE-Pápa szopta meg?) Stimmt, a Dunán adni kell valamit, mert szerződés van, mégis valahogy minden alkalommal kétkedve állunk az ilyen esetek előtt. Egész biztos nincs rá más megoldás? - kérdezzük, még úgy is, hogy tudjuk, a mérkőzések időpontjait a szabályzat szerint meg lehet cserélni, és vélhetően ez a változtatás megfelelt a kőbe vésett elveknek. Csak ettől az egész válik olyan hiteltelenné.

Inkább beherangozunk.

Európa éled, újra éled – válogatott szinten is. Fenoménjaink barátságos, fiataljaink tétmérkőzés keretében igyekeztek megmutatni, mennyire állnak készen az ősszel esedékes feladatok abszolválására. Mind a magyarok, mind az ellenfelek tekintettel voltak azon sportbarátokra, akik a nyári andalító séták, vagy a vízparti sörfogyasztás miatt csak a második félidő egy részét voltak képesek meccsnézéssel tölteni – ennek megfelelően a gólokat is meglehetősen sűrített időtartamban tolták a képünkbe. Mi a magunk részéről a tévét választottuk és mindkét derbit derekasan végigültük - sok új információval nem gazdagodtunk, viszont a nyáron kellő mennyiségű közhelyet raktároztunk el, így legalább ezeket tudjuk puffogtatni.