Szerethető válogatottunk a négy nap alatt két meccset húzott be, és a remélt négy pont helyett úgy szerzett hatot, hogy az nemcsak minket, hanem talán saját magukat is meglepte, élén Szerethető Sándorbával, de ez most mind nem lényeg, mert egyfelől a másodikról Lotus írt közben egy szösszenetet ide is, másrészt mert hétvégén forduló, amihez kapcsolódóan, vagy ahhoz képest messzemenőkig távolesően, de két teljesen más témáról szeretnék beszélni gyorsbeharangunkban.

Egyrészt az akár a nonpíszí határait is feszegető dologról, hogy engem, mint kispestest nem nagyon vág földhöz, ha valaki azt mondja nekem, hogy a fradisták száma eggyel csökkent. Na bumm. A fradizmus egy olyan dolog - az én szememben - mint az extremofil élőlények léte a világban. Ha valami meg tud élni egy atomreaktor hűtővizében is, akkor képes vagyok elhinni, jöjjön bármilyen formájú apokalipszis, legyen bármilyen kegyetlen világvége, az utolsó ember a földön valahogy mégis fradista lesz. Tuti.

De most mégis dühös vagyok, mert mindig a legnagyobbak mennek el, és azért is a legnagyobbak, mert sok más mellett elmenni is nagyon váratlanul tudnak. Komár Laci például úgy volt isten, ahogy George Best vagy Tesla, esetleg Jim Morrison a maga műfajában. Egyszeri és megismételhetetlen. És fradista, de neki valahogy jól állt az egész, mert hiteles volt. Komár Laci ugyanaz volt a rákendrollnak/ban, mint nekünk (mondjuk) Urbán Floresz a magyarfociban. A tökéletesség; a hangulat, amit keresünk; a velünk egyívású, jó értelemben vett és általunk is (meg)érthető ember. A Halvány kék szemek, a Táncoló fekete lakkcipők (háttérben a bajai Fórum zenekarral, akik mellékállásban először játszottak itthon hallgatható skát), az Élni tudni kell és még kismillió bármi, amiért büszkék vagyunk arra, hogy magyarok, de a Soproni Sörgyár mégsem veszi a reklámjai szájára. Komár Laci mi voltunk, és rajta keresztül mi is fradisták voltunk kicsit. Most rossz, hiszen tényleg úgy tűnik, alig egy perc az élet.

Hogy mennyire népmesei hős volt az öreg, álljon itt egy történetecske róla, és a Zombie Girlfriend nevű magyar popformáció alwayscryononsundays néven blogolgató frontemberétől (amely történet pedig nagyon helyesen kiváltotta az én és kis családom jelentéktelen kalandját Komár Lacival 1986-ban, vagy 87-ben a balatonlellei Honvéd-kultúrház mellett-mögött): 

Életem egyik legemlékezetesebb élménye volt, amikor a bajai Halfőzőn két számban kísérhettem ZG Bélával együtt. Egy nappal előtte elmentünk próbálni, eljátszottuk egyszer a monddkiskócost, egyszer a feketelakkcipőket, aztán valaki a Fórumból megkérdezte, hogy nézzük-e át újra, mire a Komár csak annyit mondott, hogy “hülye vagy, a próbáért nem kapunk pénzt.” Ennyiben maradtunk, aztán ettünk egy pacalt.

A másik, és a huszárvágás, ami visszaköt kissé eSándorhoz és a Szerethetőség Kritériumaihoz az maga az Alkohol, ami nemkicsit közös halmaz előző bekezdéses hősünk élettörténetével. Bár mi nem fejeltük le jómultkorjában első nejünket, és különösen nem Zalatnai Cinit, de az is biztos, hogy a mi most én, és az én nagyon, de nagyon régen volt úgy utoljára a magyar válogatott meccsén, hogy oda már eleve nem picsarészegen érkezett.

És milyen mázlim volt, épp sikerült kiböknöm azt a pillanatot, amikor a Szerethetőek valóban futballoztak, vagy valami olyat csináltak, amiért a csokigyárak is ráírják a papírokra, nyomokban mogyorót tartalmazhat. Egy régebbi elméletem szerint, a szurkolt csapat játéka és az elfogyasztott sör mennyiségének bódító hatása egyenesen arányos, vagyis a szurkoló nem hülye, hanem tud, és egyenértéken kezelve, fenntartja magának az érdeklődés egy minimálisan elvárható szintjét. Grafikonon ez nagyjából így néz ki:

És hogy mennyire igaznak véljük a mélyen didaktikusan oszlopokban és vonallal jelölt állításunkat, példaként hoznám fel állandó jellegű, de valahogy mégis alkalmi meccsnéző társaságaim (fontos: válogatott!) néhány emlékképét.

A legutóbbi hollandok elleni hazai előtt az alapozás olyan jól sikerült, hogy eljutottam harminc éves szurkolói pályaívem lokális minimumára, amikor egy üveges sört kortyolgatva akartam belépni a Népstadionba. (Emlékszem, és talán már itt is volt szó róla, hogy egykor Kispestre járt egy öreg, aki biciklivel érkezett a lelátóra, leült a korzó padjára, majd az egész meccset végigette, de úgy, ahogy azt a parasztok szokták a Jancsó-filmekben a fa árnyékából nézni a legelésző birkanyájat. Magához ölelte a kilósnál valamivel nagyobb fehérkenyeret, böllérkéssel maga felé rángatva vágni kezdett belőle egy méretesebb szeletet, hozzá kolbászt evett és lilahagymát. És ezzel a szettel hétről-hétre beengedték.) Üveges sörrel ugyebár nem megyünk be, mert egyrészt bent nincs alkohol, másrészt mert üvegben van, és azzal a Népstadion területén belül komoly károkat okozhatnék másoknak. Az most mindegy, hogy a stadion környéke egy kisebb kősivatagnyi olyan kaviccsal van felszórva, amivel a MÁV végigszórhatná a talpfaközeit Budapesttől Vlagyivosztokig, az nem veszélyes, de a sörösüveg és a műanyagpalack az pont igen.

Mindegy, a rutin az rutin (oder az alkohol okoz talmi magabiztosságot), az első sor biztonságin még valahogy átverekedtem magam, csak a második kapta ki a kezemből az addig teljesen természetesnek vett és ott lóbált üveget. El lehet képzelni, hogy ezek után a holland-meccs nem is volt olyan rossz. Úgy hatvan percig, mert addigra sikerült annyira összeszednünk magunkat, hogy már nem csak láttuk, hanem fel is fogtuk a történteket.

Aztán ott egy korábbi példa, ami lehet nem is válogatott volt, hanem a Loki egy BL, vagy EL-meccse, a fene se emlékszik már pontosan, mert úgysem az a lényeg. Hanem, hogy mi a Hungária sarkán lévő Félidő presszóból indultunk volna még időben, úgy negyvenöt perccel a kezdés előtt a bejárathoz, hogy még beleférjen egy gyors rundó a köztes benzinkútnál. A köztes benzinkútnál sör nem volt, de mivel jó részidőt mentünk addig, gondoltuk belefér, ha visszafordulunk a Tízes mez büféig a Stadion szállónál, és akkor majd ott. A vége persze az lett, hogy két órával később a stadionból érkezőktől kérdezgettük az eredményt, miközben a jegy végig ott lapult a zsebünkben.

Mégmielőtt. Fontos megjegyezni, hogy itt a lényeg egyáltalán nem az alkohol, hanem az a közösségi élmény, amit egy mérkőzés jelent nekünk. Az ilyen napok délelőttje, kora délutánja úgy telik, hogy mindenki telefonál mindenkivel, akit valamiért fontosnak tart, és szeretne vele találkozni, mert tudja, a másik fél is ugyanígy gondolkodik, és szintén. Vannak ugyebár fix pontok. A metrókijárat mögötti konténernél, a Tízes mez, a Félidő, a Stadion presszó, a Verseny utca és még egypár ahol ilyenkor összegyűlünk, és ismerjük egymást. Ez pedig jó. (Az pedig már legyen a mindenféle hálózatkutatók, pszichizék kutatási terepe, hogy ha ennyire várjuk, hogy nagyritkán találkozzunk, akkor miért kezdünk el azonnal inni, hogy ezek a találkozások tartalmukat tekintve erősen lerövidüljenek?)

Kábé ennyi lenne a gyorsbeharang felvezetője, mert történt, hogy a Komáros történethez hasonlóan bajai Bastille vitte volna ezt a kört, de neki közbejött valami, és mondta, hogy akkor vagy más, vagy ő csak este tud, ráadásul a bajaisága teljesen érdektelen az események szempontjából. Ezen ne múljék, legfeljebb ezúttal kissé személyesebb lesz - felkészültség hiányában.

Akkor tehát a 11. forduló.

MTK - VIdeoton Erre mindenképp kimegyek, már csak azért is, mert érdekel, és mert úgy alakult, hogy egy ilyen imént felvázolt baráti összeröffenésre fog sor kerülni a keretében. Amúgy pedig legyen legalább olyan jó, mint a tavalyi kupaodavágó, ahol Fábián sporttárs aranybetűkkel iratkozott fel a NENYI tagjai közé. Tipp: 1-2, mert bármennyire is legyen innen emtékás, a Vidi csak otthon képtelen nyerni.

FTC - Paks Remek kis péntek lesz ez, két jónak ígérkező meccsel. Muniz alatt alakul valami, amit már nagyjából lehet úgy Fradinak nevezni, hogy arra ellenfélre tekinthessenek az ellenérdekelt drukkerek. Pakson viszont ott van Szivics, ami mindent elmond. Tipp: 2-1

Pápa - Honvéd, vagyis egy olyan képződmény, amit helyiértékén kezel a sporttévézés, és hanyagolja a közvetítését, (aminek én persze nem örülök, mert jelen állás szerint nincs fuvar Pápára), hiába ad heti hat meccset, némely 0-0-t háromszor is megismételve különböző hideg hajnalokon. Tipp: 0-2

Kecskemét - Haladás Az van, hogy kint voltam a Kecsó MTK ellen Ligakupa-derbijén a Hungárián, és amit ott láttam, az alapján én nem akarok szurkolni egyik csapatnak sem, de a Kecsónak meg amúgy sem. Így aztán Tipp: 1-2

Kaposvár - Siófok Mit jelent az, ha a somogyi derbi a másik nem közvetített meccs egy hétvégén? Értjük, ugye? Jelen körülmények között nem vagyok benne biztos, hogy a szerintem fix kiesőnek tűnő Siófok mellett a másik helyre (feltéve ha valaki kérdezné, akkor) nem a Rákóczit írnám be. Tudnak annyira nem meggyőzőek lenni, mint az Eger, vagy a Pápa, és ilyen nagyon régen nem volt arrafelé. Tipp: 1-1

Pécs - Eger, vagyis tavalyihonvéd vs. tavalyelőttivasas, de persze ez túlzás. A Pécs rossz, de jó a kerete, az Eger rosszabb, és még a kerete se jó, viszont nagyon kapar a bennmaradásért. (Fontos, Egerben nem épül továbbra sem a villanyvilágítás, vagyis Jámbor úr, aki a faluvillamosítási program máig harcoló utolsó mohikánja, nem hajlandó egy újabb létesítménybe bevezetni az áramot, vagy pedig egész másról szól a történet, de etől még Egerben nem lesz NB I. egy ideig, az tutifix.) Tipp: 1-1

Debrecen - Diósgyőr, kellemes vasárnap délutáni ejtőzéshez a hosszúhétvégén. Valószínűleg behúzza a Loki, mi meg látunk egy jó meccset. Tipp: 3-1

Győr - Újpest Azért az meglepő lenne, ha az Újpest épp Győrött támadna fel. Talán még a saját drukkerei is annyira kétkedve fogadnák, mint a hardcore Dallas-rajongó nyuggerek Bobby visszatérését egy felébredés által. Pinyőnek amúgy nagyon tudunk szurkolni, mert benne van a perspektíva, hogy ő legyen Győr Szuribája, csak nem egy-egy meccsekre, hanem eredményesebb szezonokra. Tipp: 3-1

Egyszerűsített tippszelvény:

MTK - Videoton
FTC - Paks
Pápa - Honvéd
Kecskemét - Haladás
Rákóczi - Siófok
Pécs - Eger
Debrecen - Diósgyőr
Győr - Újpest