Kedves Naplóm! Bert van Maarwijk vagyok, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de neked – mint mindig – most is csak Bert. Hosszú és nehéz napon vagyok túl, a csapattal ma Ausztria ellen játszottunk. Délelőtt séta szerepelt a játékosok programjában, kivéve Mark van Bommelt, aki a napi kick-box edzését végezte. Délután a csendespihenőt követően megtartottam a taktikai értekezletet, majd lejátszottuk a meccset, amelyen 3-1-re nyertünk. A szállásra visszatérve nem tudtam elaludni, ezért elkértem a recepción az Azerbajdzsán – Magyarország meccs DVD-jét. Felmentem a szobámba és töltöttem magamnak egy pohárral az oude jeneverből, majd elhelyezkedtem a fotelban és megtekintettem márciusi ellenfelünket.

A magyarokkal különleges viszonyt ápolok, főleg, amióta a sorsoláson egy csoportba kerültünk. Pár perccel később odajött hozzám egy újságírójuk és megkérdezte, mi tudok napjaink magyar labdarúgásáról. Nem akartam elárulni, hogy kémeink a sorsolás előtt már Potemkin Karcsi feröeri szakácsművészetét is tesztelték, így ártatlan képpel jeleztem, hogy semmit, a zsurnaliszta meg bekajálta, mint a kollégája a pogácsákat a VIP-páholyban. Pedig a valóságban a magyarok rémálmaink állandó szereplői, Frank de Boer például mindig kesereg, hogy 112 válogatottság után visszavonult, mert így a Vanczák simán le fogja őt körözni. Tavalyig honfitársunk, Erwin irányította őket, csak aztán vele is az történt, mint a magyar légiósok többségével, azaz a főnökét lecserélték, ő meg nem fért bele az új góré elképzeléseibe. Leginkább a masszőrünk, Dirk van elragadtatva a magyaroktól, ő valamelyik tévécsatornát is nézi. Dirk ugyanis vérbeli VVV Venlo szurkoló és talált egy VV nevű műsort ezen az adón, amiről azt hitte, hogy a csapatáról forgattak egy sorozatot. Utána kiderült, hogy a nevezett műsor egy valóságshow, de Dirk azóta is mindennap nézi, hátha egyszer mégiscsak felbukkan benne a Venlo.

Rátérve a mérkőzésre, a derbit a festői Dubaiban rendezték, mérsékelt érdeklődés mellett. Dirk is átjött megnézni a felvételt, valami miatt ő sem tudott aludni, így együtt hallgattuk végig a himnuszt és konstatáltuk, hogy Vanczák már 52-nél jár, nem véletlenül rágja Frank a kefét ezerrel. Az emírek a jelek szerint a hazai csapat mellett az operatőrt is a Kaszpi-tenger partjáról importálták, mert a közvetítés ugyanúgy nem követte a labda útját, mint tíz évvel ezelőtt a Bahramov-stadionban megrendezett azeri-magyaron. Helyette inkább a játékvezetőt követte a kamera, aki a jelek szerint egyfajta emírségekbeli ideált jeleníthet meg, mert Dirk szerint 45 perc alatt többször bukkant fel a képen, mint az Alekosz nevű VV-szereplő két hét alatt.  Szerintem Bede Feri jóképűbb nála, de nem vagyok szakértője a témának. A játékosok mindenesetre szolidárisak voltak a tévéstábbal és a játék sebességét próbálták az operatőrhöz igazítani, de néha így is túl gyorsnak bizonyultak. Az első negyedóra végén Király próbálta egy lehetetlen szögből kapott góllal bővíteni lepkegyűjteményét, de a gravitáció és a kapufa kibabráltak vele.  Ez után, bevallom, elbóbiskoltam, mint a magyar kék-fehérek legendás mesteredzője, de hozzá hasonlóan én is felriadtam akkor, amikor jó negyedórával később megélénkültek a szurkolók (Dirk megnyugatott, hogy nem sok mindenről maradtam le.) A drukkerekkel együtt a meccs is felpörgött egy kicsit, és egy szép Gera-Rudolf összjáték révén gólt is láthattunk. Ez után az azeriek is próbálkoztak, ezúttal egy fölé lövéssel, amit a magyar kapusnak a Hattyúk tavából kölcsönzött balettmozdulata tett látványosabbá.

A szünetben elégedetten konstatáltam, hogy márciusban a taktikai értekezleteken nem kell majd a felvételek lassítgatásával meg kikockázásával bíbelődnöm, mivel a játék sebessége miatt nem lesz szükség ezekre a segédeszközökre. Dirknek sajnos kevésbé tetszettek a látottakat és sajnálkozva közölte, hogy magamra fog hagyni, mivel két füves cigi elszívásával sem lenne képes felvenni a meccs iramát.

Sajnálhatta a dolgot, mivel a második félidő elején az edzők cserékkel tették emelkedetté a mérkőzés hangulatát. Magyar részről kapuscsere is volt, bár arról nincsenek információim, hogy ez előre eltervezett váltás volt, vagy csak kollégám unt rá a Michael Flatley-koreográfiára. Beküldésre került továbbá Tököli, akinek zsenialitását jellemzi, hogy a kapitány mindkét első félidei csatáráról hajlandó volt lemondani miatta. Őt az aktuális magyar kapitányok évek óta titkos fegyverként jegelték, hogy amikor tényleg szükség lesz rá, akkor a meglepetés erejével csaphasson le az ellenfelekre. Szerencsére nem tudják, hogy Attila személye legfeljebb a svéd kapitánynak lehet ismeretlen, mi már annak is utánanéztünk a levéltárban, hogy rokoni kapcsolatban áll-e a néhai kuruc vezérrel, Thököly Imre gróffal. Hadvezéri kvalitásait rögtön a pályára lépése után igazolta is, mikor a labda megszerzése érdekében nagyobbat lökött az azeri védőn, mint a turizmus az amszterdami coffeeshop-ok forgalmán. Alighanem van Bommel-t fogom ráállítani emberfogással, jól ellesznek ők egymással, csak emberéletben ne essék kár.

A mérkőzés második felében csoportellenfelünk bizonyította, hogy példás csapatszellemmel rendelkezik. Ennek jegyében szellemes sorfalkombinációk kreálásával segítették kapusukat abban, hogy élesben is bemelegedhessen a mérkőzésbe. Az olajbárók ezt kihasználva tüzelni is kezdtek becsülettel, de Fülöp ezúttal ihletett formájában volt, így a Csank János-emlékplakettek nem kerültek kiosztásra. Ezt bevallom, már félálomban láttam, mint ahogy azt is, hogy Tököli ha a labdát nem is, de legalább saját magát a hálóba juttatja. Nem tudom megmondani, hogy miért aludtam el másodszor is, talán Dirknek volt igaza és a mérkőzés iramával lehettek bajok, de az is lehet, hogy a jenever hatása volt. Az utolsó percekre mindenesetre felriadtam, így még épp láttam, hogy valószínűleg ártatlan szemmel nézett az azeri védőkre és a kapusra a Hajnal, így nem is vették komolyan egészen addig, amíg jó húszról ki nem lőtte a bal alsót. Ez is szép gól volt, bár nem hiszem, hogy az enyéim hagyják majd így ficánkolni a stuttgarti géniuszt. Összességében a valamivel egységesebb csapat rúgott két gólt, az eget nem verdeső színvonalú találkozón.

A mérkőzés alapján egyértelmű, hogy Robbenéket rá kell hangolnom a magyarok félelmetes tempójára, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanakkor a pontszerzés szempontjából létfontosságú lehet. Még nem álmodtam meg a taktikát, de muszáj lesz valamit kitalálnom. A lemondás még nem fordult meg a fejemben.

Kedves naplóm, most abbahagyom az írást, mert reggel fittnek kell lennem. Bejelentkezett ugyanis interjúra egy újabb magyar orgánum – ha jól emlékszem, a világszínvonalú közvetítéseiről közismert Story TV – és még nem találtam ki, hogy nekik milyen mesét adok majd be. Ha nem jut eszembe semmi, akkor majd elsütöm, hogy a 7-1 és a 6-1 után az 5-1 következik a számtani sorban. Elviszem Dirket is, legalább lesz lehetősége kibeszélni valakivel a VV-vel kapcsolatos élményeit. Sneijder mindig bambán bámul, ha Szandikára terelődik a szó az edzőtáborban.