..valahol az Alföld közepén, egy valaha fűvel benőtt pályán. A sárgás, néhol kisült fűcsomók mutatják a küzdelem helyszínét, amit mészcsíkkal szegélyeztek körbe valamikor.  A két kisöreg komótosan ballag a lelátónak kinevezett betonlépcsőn, hogy a felelző-vonalhoz érkezve elfoglalják a helyüket. Nincs fenntartott helyük, de tömeg sincs. Ugyanazok az arcok minden hazai meccsen, ugyanazok a szokások, ugyanazok a helyek. Feri bácsi akkurátusan elhelyezi a kispárnáját a betonon, előkeresi kopott kabátjának belső zsebéből a szemüveget. Távolra látó, de sosem hordja. Lát ő mindent amit kell, de ma meccs van. Ünnepnap. Állandó szomszédja Pista csíkos, lehetetlen színű füles szatyorral a kezében jön. Marika a felesége folyton felhánytorgatja, hogy minek megy meccsre minden áldott hétvégén, mire megmagyarázza neki, hogy nincs minden hétvégén hazai meccs. A vége persze mindig az, hogy az asszony csomagol neki egy szelet zsíroskenyeret összeborítva, közéje meg lilahagyma. Hóna alá csapja a Sport-ot, és kiballag. 

- Régen minden jobb volt.

- Az.

- Kocsis,Puskás,Bozsik.Czibor,Hidegkuti…

- Göröcs,Bene,Zámbó,Fazekas,Dunai II…

- Dalnoki,Mártai,Novák,Fenyvesi,Albert…

- Hej, a kis Flóri.. Emlékszel Pista , ’58-ban pont november elején debütált a Népstadionban a Diósgyőr ellen.

- Hogyne emlékeznék. Jó kis meccs volt,a túloldalon Solymosival. Jó kis Diósgyőr volt.

- A maiak se rosszak. 1-0-ra verték a Haladást a hét végén. Valami spanyol srác rúgta a gólt.

- Luque?

- Az. Azt hiszem –bizonytalanodott el Feri bácsi. - Szép gól volt, de ennyi külföldi nevet nem tudok megjegyezni már. 

- Pedig ott a sok akadémia. Onnan aztán termelődni kellene kifelé a magyar palántáknak.

- Még azt mondják, kell 2-3 év, mert későn indultak.

- Na de akkor 6 évig nem volt sehol ificsapat? Azok a fiatalok hol vannak?

- Nem tudom. Talán ezért van annyi külföldi a Vidiben is.

- Pedig a Szabó Jóska is a grundról lett király, és Májer Lajcsi se akadémián tanulta góllövést, mégis akkora gólt rúgott a Madridnak, hogy a másnapi újság csak dupla oldalon tudta megmutatni.

- Így volt, én is láttam. Tán meg is van még az újság, ha az asszony ki nem dobta. A Vidi meg így is nyer, külföldiek ide vagy oda.

- Hát..ezek szerint inkább oda. Mennyi lett?

- 3-2 Pápán. Kétszer is egyenlítettek, aztán harmadszorra már ők vezettek.

   A pályán csendben csordogál a játék. A vendég Bányahalász csapata jól láthatóan a kontrákra épít, de a hazaiak nem támadnak, így nincs mit megkontrázni. Pista Marikája éppen azt ecseteli a szomszédasszonynak odahaza, hogy a lecsóba ő bizony nem rak fokhagymát, ellenben feltétlen igényli az étel a 2 darab macskapöcse paprikát, mert ha nem csíp, akkor az nem lecsó. Ez a tény a  későbbiek során semmilyen kihatással nem lesza  végeredményre.

- Ki most a Pápa edzője?

- A kis Bene.

- Sok sikert neki. Emlékszel mikor az öreg beszúrta az a gólt a Benficának?

- Még szép. Betyár egy gól volt, benne volt a somogyi virtus.

- Újpest meccs volt az te!

- Az.  Bene meg somogyi. Kaposváron kezdte a Kinizsiben. Onnan vitte fel a Dózsa.

- A Dózsa se a régi már.

- Már nem is Dózsa.

- Na. Hát mondom én neked, hogy nem a régi. A Kecskemét ellen is olyan nyögve-nyelősen nyertek. A végén rúgtak 2-t, azután úgy lett 3-1. 

- Láttad a meccset?

- Nem. A Sport-ban olvastam a tudósítást – bökött a fejével az újság felé Pista.

- Régen én is vettem. Néha ma is megveszem, de már csak az eredményeket olvasom el benne.

- Kérsz egy fél zsíroskenyeret? Van lilahagyma is.

- Mindig megkérded. Én meg mindig mondom, hogy nem eszek hagymát. Pálinkát hoztál?

- Nem.

- Pedig inkább azzal kínálgatnál.

  Rövid ideig csöndben voltak mindketten, Pista birkózott a zsíroskenyérrel, Feri bácsi meg sokadszorra is a szemüvegét törölgette. Nem hitte el, hogy tényleg csak ilyen iram van pályán. A feljutásért játszó hazaiak olyan kényelmesen passzolgattak, mintha csak a Barcelona lett volna az ellenfél, és nem az örök rivális Bányahalász. Fiatal korában már rég kifütyülte volna őket, de most már úgy van vele, hogy kár a levegőért. 

- Szóval kaposvári?

- Ki?

- Bene.

- Az. Még az akadémiát is róla nevezték el.

- Aztán jött már ki onnan valami ügyesebb féle gyerek?

- Nem követem én ezeket az akadémiákat ennyire. De ha jött is, a Vasas ellen az is kevés volt.

- Kikaptak tán?

- Nem, de nyerni se nyertek. Még gól sem volt.

- Ennyi erővel ezek is játszhatnának az NB1-ben – bökött a fejével a pálya felé Pista. – Gólt ezek se rúgnak, meg nyerni se nyernek.

- Ne jajveszékelj már! Még a fele hátra van. Majd most az edző kitalálja, hogyan nyerjenek.

- Az kitalálja?

- Ki hát. Már látott egy félidőt a meccsből, táncsak rájött, hogy lehetne gólt rúgni. Esetleg beküldi a Varga gyereket.

- Na attól nem félek. Ezekből ma még a Verebes se tudna kihozni egy gólt, akárhogy is cserélgetne.

- A Verebes. Emlékszel mekkorákat meccselt a Mágus? Olyan cseréi voltak, hogy ha a cseretáblát felmutatták, a tábla kezelője már írta is be a gólt.

- Hogyne emlékeznék. Az a Győr is jó kis csapat volt. Szentes, Hajszán, Hannich,Póczik.. A maiak meg lemennek Pécsre, aztán hiába van most is egy Szabó Ottó a csapatban, kapnak egy olyan hármast, mint a huzat. 

- De legalább egyet ők is rúgtak.

- Rúgtak. Be lehet írni az évkönyvbe.

- De mérges lettél. Tán benn volt a totóban?

- Benne, hogy a fene enné meg.

- Az ’egerszeg is?

- Az nem. Pedig azt tudtam volna.

- Azoknak semmi se sikerül mostanában. Feljöttek Pakson kettő hátrányból egálig, erre megint kaptak kettőt.

- Idegenben nem hozzák ki 4 alatt. Tudhatja, aki nézi. Manchesterben se úszták meg olcsóbban. Emlékszel?

- Ja. De inkább az itthoni meccsre. Népstadion, meg az utolsó perc. Felejthetetlen volt.

- Az. Most meg, már egykutya, hogy angliába kell menni, vagy csak Paksig, megkapják a négy gólt.

- Kiesnek így.

- Ki. De legalább lesz ki helyett feljutnunk.

   Újabb ígéretes hazai próbálkozás, de Kodelka megint lesen ragad. Ezen a meccsen, immár 25. alkalommal, így jár neki a baráti vállveregetés a többiektől. Az edző maga is szeretne pár szót váltani az ünnepelttel, így a hátralévő időre felmenti a labdarúgás alól,- illetve az alól amit Kodelka ilyen címszó alatt végzett – és engedve a közönség nyomásának beáll Varga. Első néhány labdaérintése bíztató, de még a tegnap éjjeli disco-t még nem tudta kiheverni, így egy forintos labdával keresztbe indul meg a pályán. Varga anyuka hirtelen csuklani kezd odahaza.

- Ha feljutunk, elverjük a Honvédot.

- El. Meg a Debrecent is – hagyta jóvá Feri bácsi a tervet.

- Azt is?

- Még szép. Ugyan olyan erős, mint a Honvéd. Ha egyiket elverjük,akkor elverjük a másikat is.

- Miből gondolod, hogy egyforma erősek?

- 1-1 lett a hétvégén. Ha bármelyik erősebb lenne, az nyert volna.

- A Cucuék bezzeg nyertek volna.

- Azok bárki ellen. Emlékszel mikor végighaknizták a nyugatot? Mindenkit megvertek.

- Azok tudtak.

   Büntető a hazai csapat javára. Kovács a csapat legrutinosabb játékosa megy oda elvégezni. Kovácsnak nem újdonság az ilyen kiélezett helyzet, anno mikor még az NB3-as Szikláspusztai Építők csapatában játszott, akkor is ő rúgta a sorsdöntő büntetőt az osztályozón. A kiesés után az Építők játékosai szétszéledtek, így került Kovács is ide. A büntetőnek nem is fut neki, csak odalép, és hanyag eleganciával, alányes a labdának, mint Anton Panyenka. Míg a serdülő csapat játékosai nagy erőkkel keresik a kapu mögötti kukoricásban a labdát, addig Kovács anyuka is döbbenten konstatálja, hogy mulaszthatatlan csuklás-roham lett rajta úrrá.

- Hallottad, hogy nyert a Fradi Siófokon?

- Hallottam – legyint Feri bácsi. – Most mondd meg! Tudod mikor volt Siófokon rendes NB1-es focista? Mikor valamelyik válogatott játékos ott nyaralt a családjával. Most meg nemhogy ott vannak az első osztályban, de rangadót játszanak.

- Nem az ő bűnük – csitította Pista. – Ami a Fradinál történik, az kutyakomédia. Ettől szakadt meg a szíve szegény Flórinak.

- Utoljára még legalább győztes meccset látott.

   Csendben hallgattak. A Császár mégiscsak a Császár volt. Az egyetlen magyar focista, aki aranylabdás volt. A következő magyar aranylabdás talán ott futkossa a köröket a Fekvőcsatári Labdarúgó Akadémia salakpályája körül, talán már valamelyik csapat kispadján ül, talán még meg sem született. Talán itt futkos valahol az Alföld közepén egy ehhez hasonló kopott pályán, arra várva, hogy felfedezzék, mielőtt eltűnik. Lehet pont Tóth lesz az, akinek egy szöglet után a hátára pattan a labda, majd onnan becsorog a gólvonalon túlra. A két kisöreget ez sem hozza lázba. Az egyikük szemüveg nélkül is jól látja, amint Albert egy csellel kétfelé küld három védőt, az átívelést Varga Zoli a levegőben eldőlve ollózza Bene elé, ő leveszi, beíveli és Farkas Jancsi védhetetlen gólt lő belőle.

- Apa ! De jó hogy kijöttünk! – örvendezik 3 lépcsővel arrébb Karcsika. – Tök jó meccs volt, nyertünk !

- Örülök neki fiam, hogy tetszett.

- Ha megnövök, én is focista leszek.