A téli felkészülés mindenhol minimum jól sikerült, de van, ahol kiválóan. Némelyik játékos nagy valószínűséggel élete formájába lendült.

Kevés visszataszítóbb dolog van, mint amikor egy főbohóc ordas közhelyekkel bizonygatja az albohócok odaadását. Kérdés már csak, ki előtt? Lefordítva (on-line) munkanyelvre: a főnököd (elektronikusan), vagy a targonca rúdjával nálad méterrel magasabbra emelve megdicsér, miszerint az előző éves munkád tökéletesközelisége majdnem 100 százalékos volt. Jövőre persze több kell, hiszünk-e benne?, hiába vagy tökéletes, ezt érdemben nem tudjuk megköszönni, (sőt az elvtársak legyenek hálásak, hogy van hol dolgozni!). A műanyagpohárból elfogyasztott pezsgő után mindenki visszamegy a helyére, ott a cigiszünetet sem megvárva indul a röhögés, hogy ez a Kutasi (REAC) meg a Hevesi (szintúgy) micsoda két pojáca. Azt mondják, hogy álljunk föl, ha nem hiszünk a bentmaradásban, és hagyjuk el az öltözőt. 10 pont hátrányunk van, de én nem vagyok olyan karakán, hogy kidobjam az ablakon a fizut, jaj a csavargyárnak. Aztán eltelik egy nap, megérkezik az értekezletről a memó, ami futballisták esetében a Nemzeti Sport, ahol vezéreink kommunikálják vezetői képességeiket, hogy ők mennyire értenek a dolgozók motiválásához. Hevesi, Forgács klubelnök úr és jómagam Kutasi „elmondtuk a játékosoknak, hogy aki nem hisz a bravúrban, az most még felállhat, és nyugodtan távozhat. A fiúk elszántságát bizonyítja, hogy mindenki a helyén maradt."

Kezdjük a pozitívumokkal, nehogy már kerékkötőnek tűnjünk. Gyorsan végzünk velük úgy is: Juhász Roland, Juhász Roland és Juhász Roland.
Elsősorban is Roli sikerrel klónozta Nemanja Vidics séróját, másodsorban védekezése nagyjából hibátlan volt. (Juhász nélkül Vanczák féllábú törpesnauzer, míg Juhásszal Vanczák: na neeem, azért nem egy Beckenbauer…) Végül pedig Juhász védőmunkája mellett még arra is ügyelt, hogy ő legyen a legveszélyesebb csatárunk is, fejelt egy tisztességes kapufát.

A Sport Plusz egészen csodálatos kis munkaközössége a magyar sportújságírásnak. Ahol olyan nagyságok nosztalgiáznak heti rendszerességgel, mint a mézesmázos Lakat Karcsi bácsi, ott valami nagyon működhet. Egyszer talán oktatni is fogják. Ám akkor mi már nem leszünk az élők sorában. Szerencsére – tegyük hozzá.

A közelmúltban őszinteségi roham söpört végig a bohócligán. Bár még csak mostanában postázzák az APEH csomagokat, némely focistánk úgy érezte eljött a pillanat, amikor be kell vallania valamit. Nem baj, néha az ilyen dolgokhoz kell a legnagyobb erő: szembenézni azzal, amit hosszú éveken át eltitkoltunk.

„Milyen helyzet?” – érdeklődik a bankos fószer.
„Pénzügyileg nehéz” – feleli a taxissá átvedlett Emese.

Nagyjából hasonló párbeszédet tudunk elképzelni Miskolc környékén is. Tóth Misi kérdezett, Dlusztus Imi – ha volt kedve – válaszolt, Sisa Tibi meg a piros lámpánál kiszállt. Egyelőre.

Essünk túl a formaságokon: nem várt fordulat következett be Lisztes Krisztián pályafutásában. Leigazolta a német másodosztályban tengődő Hansa Rostock. A keletnémetek edzője, Dieter Eilts korábban csapattársa volt Lisztesnek Brémában, valószínűtlen, hogy annyira hülye, hogy csak a magyar frizuráját szeretné kicsit megborzolni. Játszatni fogja, afelől kétség senki fejében ne szülessen, akik eddig Lisztes térdén (nem tonzúráján) röhögtek pedig szépen itt maradnak a fantasztikus képességű ifikkel, meg légiósokkal. Nem az a baj, hogy a bohócliga elvesztett egy levitézlett figurát, hanem hogy Lisztesen kívül mindenki marad.

Újra pattog a labda a magyar pályákon, a Debrecen például hóesésben indította a felkészülést, és Hevesi Tamás is levezette már első profi edzését, de figyelő szemünket, mint szezonindító Hubertust a Ferencváros felé irányítjuk. Annyi balzsamozó baromsággal látták el keléseinket a zöldek a téli pihenő alatt, hogy 2009 első posztja nem szólhat másról, csak róluk. Észak-déli pálya?, Robbie Savage?, ahamm, persze…

Dvéri Zsolt szemgolyójának találkozása a fúrófejjel szerencsére nem okozott végzetes tragédiát, de odaterelgetett minket a lehetetlen helyzetben megsérülő magyar játékosok témája mellé. Össze is állítottunk egy kisebb csokrot gödörbelépésről, fürdőszobában elcsúszásról, csípőficamról és egyéb nagyfokú realitásokról. Minden esetre igaz, hogy az elmúlt fél évben történt, és az is, hogy tökéletesen illik rá a Király Gabi vádlisérülése óta klasszikussá váló hansmeyeri fordulat: „így csak öregemberek sérülnek meg”. Kattints, sztorizz, szavazz! A versenyzőknek jobbulást.

Demjén Gabi könnyen viccel. Mese a feltörekvő futballistáról, aki fiatalon rossz társaságba keveredett. Honnan szűrődik a pénz szaga? Hát nem ahonnan az ész, az biztos. Demjén Gábor, aki megtette a magáét a belgrádi 0-8 alkalmával is, újságírói nyomásra véleményt formált a labdarúgók fizetéséről. Pontosabban annak nagyságáról. Arról a minimumról, amekkora összegre egy aranylábúnak szüksége van. Demjén szerint 300 nettó alatt sértés bármilyen ajánlat, őfelé ilyennel ne is közelítsenek, mert az ő életformája nem engedi meg, hogy ilyen piti összegért robotoljon. Mindenkit megkímélnénk a kereséstől, már beütöttem a google-be, hogy „Demjén támogatja beteg édesanyját” – nulla találat. A kis cipőfűző-frizurás nagyon igényes a kasszánál, kár hogy nincs itt egy tűzőgép, szívesen beigazítanám a frufruját.
Beszkennelt interjú a kandúrkával, kéretik a zöld részekre koncentrálni. Tisza Tibitől bocs.

Ajándék sötétedés utánra: a Fekete Vipera.