HTML

Címkék

abszurd (12) ahülye (48) átigazolás (26) beharangozó (272) bohócliga (358) championship (12) debrecen (33) détáridöme (14) diósgyőr (16) dzsudzsák (28) eb (37) egervári (22) fc fehérvár (15) feltámadás (57) fradi (54) gera (21) győr (17) haladás (13) hemi bácsi (11) hercegfalvi (10) hét magyarja (22) hónap magyarja (10) honvéd (49) hülyebíró (12) huszti (14) jhn (32) kaposvár (11) keleti csoport (19) kisteleki (12) koman (10) kommentverseny (44) kupaellenfél (20) kupatipp (15) loki (13) magyar (141) mezey (11) mlsz (38) mtk (19) nb2 (87) németh krisztián (16) nemzetisport (13) nyugaticsoport (59) önérzetes (33) összefoglaló (110) reac (12) sör (11) statisztika (14) szavazás (11) szurker (32) tippjáték (229) tippmix peti (11) torghelle (15) tőzsér (12) u20 (15) utánpótlás (15) ute (19) válogatott (168) várhidi (15) vasas (21) vendégszerző (21) videó (87) videoton (15) visszatekintő (10) Címkefelhő

Friss topikok

  • Stefan Derrick: Nagyrészt egyetértek a fentiekkel. Szerintem akkor lett volna időszerű ennek a bevezetése, ha max.... (2022.03.11. 15:03) VBK
  • kétballáb: Imádtam a tippjátékot, néha még most is olvasgatom a régi bejegyzéseket. Szép volt, jó volt, szíve... (2021.11.20. 13:34) Sarokba állítva
  • LaFire: Csatlakozom Brute-hoz :) (2020.11.11. 22:35) Nemzetközi edzőmeccs ( BL főtábla 1. forduló)

Licenc

Creative Commons Licenc

Űrodüsszeia (2010, Dél-Afrika) II. rész

2010.08.01. 07:00 csunderlik.péter

Az előző rész tartalmából

A Jupiter-expedíció

Maradona Isten ajándéka volt az argentin népnek, a valaha élt legnagyob játékos, de a futballpályán kívül eddig minden lehetséges fronton megbukott, kódolva volt, hogy most a kispadon is, pedig az csak néhány méterre van az oldalvonaltól.

Szeretem, ha egy edzőnek van filozófiája, de mióta a futballt nézem, az argentin szövetségi kapitányok rendre valami belső kényszertől hajtva annyira rápörögnek a fixa ideájukra, hogy beleőrülnek, és úgy rántanak mindent magukkal a szakadékba, mint a csillagháború és peresztrojka a történelem süllyesztőjébe a Szovjetuniót. '98-ban a diktátor és individuum-gyilkos Passarella, aki már csak azért sem vitt ki magával hosszúhajú játékost, mert köztudott, hogy Argentínában a hajviselet az identitás elsődleges terepe, ezért a Passarella-éra alatt világklasszisok vonultak inkább önkéntes száműzetésbe, mintsem hogy elhagyják argentin típusú hajpántjukat, aminek meg is lett az eredménye. 2002-ben ott volt a paranoiás és monomániás Bielsa, akinél a téboly uralkodó létforma, mert már a szemgödréből viperaként harapott az őrület, megállás nélkül tikkelt, és annyira szent meggyőződése volt, hogy meg akarják ölni, minthogy elvből nem játszatta együtt Batistutát és Crespót. Végül 2006-ban már azt hittem, hogy Argentína bajnok lehet, hiszen a kartonja szerint a déli félteke egyik legnagyobb taktikusa, José Pekerman ült a kispadon, egy jezsuita egzisztenciába oltott Werner von Braun, kezében Petra cigarettával, röppálya-grafikonokkal és négyjegyű függvénytáblázattal, és tökéletesen is működött az egyhetvenes gépezet, egészen addig, amíg Pekerman túl nem taktikázta és el nem cserélte magát a németek ellen.

Most meg az isteni Diego. Akit ugyan hazájában majd úgy fürdetnek élete végéig tetőtől-talpig Lucullus gyorspácba, ahogy az inkák aranyporba az istenembert, annyira imádják a lótuszevők, de akire mégse kellett volna rábízni a világ legjobb támadószekcióját. Egy olyan figurára, akit nem régen csak két év szanatórium, gyomorgyűrű és egy fogyókúrás szájspray mentett meg a biztos kipukkadásos haláltól, és hát köztudott, hogy még egy Windows-üzemeltető tanfolyamot se tudna abszolválni, a félidei taktikai utasításai pedig kimerülnek abban, hogy menjetek ki és tegyétek ki a szívetek Argentínáért. Szóval annyi doktriner ideológus után ezúttal egy minden hitelét és tartalékát felélő futballsámánra akartak építeni, a vállán egy ücsörgő kanárival, pedig idén szinte minden adott lehetett volna [vö. az argentinokban felülreprezentált Inter BL-győzelme], a háromszög a legerősebb geometriai forma, és egy olyan sugárzó hajtóművel, mint Lionel Messi,  a hangtalan Higuaín, vagy éppen a szabadgyök Carlos Tévez, akiről ugyan utoljára jutna eszembe az 'androgün szexualitás' szintagma, inkább egy hímnős iszapszörny, de őstehetség, annyi szent. Velük és még egy jó ritmusgépezettel szinte garantált [lett volna] a siker, ha egy olyan perfekcionista irányítja őket, mint az 'acélszívű' tökéletességmániás Stanley Kubrick, mégha a futballpályán nem is lehet minden jelenetet minden szögből hatvanszor újravenni, hogy megcsinálja a tökéletes filmet.

Ráadásul az isteni Diego azzal is súlyosbította, és ez nagyjából tévedéseinek eredője és esszenciája, hogy be akarta bizonyítani, hiába röhögik manapság világszinten körbe, ő igenis nagy edző, egy forradalmár, innentől pedig már törvényszerű volt, mert a démonok bennünk vannak, hogy stratégai impotenciája elől inkább őrültségekbe menekül, mint egy fojtogató szexgyilkos, ezért a kokaintól és a kétharmadtól elborult lyukacsos agyával otthonhagyta Esteban Cambiassót, akit a világ bármely edzője kivitt volna, mert az emberi test legfontosabb pillére a medencecsont. Helyette Maradona becsomagolta a kofferba lábtengós druszáját, Martín Palermót, meg persze az Orbit helyett is Codeine-t rágó veterán Verónt a fáslis bokájával meg a térdfixével, csak mert ugyanarra a pártra szavaznak, meg mert együtt focizott az apjával is, meg vele is. Verónnál még az a félbemaradt, fáradt Riquelme is tízszer pengébb lett volna, aki nyilvánvalóan gyűlöl futballozni, és minden köpésnél, minden szabadrúgásnál és tizenegyesnél az arcára van írva, hogy utálja az Istent, amiért ezt a tehetséget kapta és nem mondjuk a csipkeverést.

Még ezeknél is meredekebb és érthetetlenebb volt, akár első blikkre az Űrodüsszeia fényfolyosós befejezése, hogy Maradona telepakolta a védelmet copfosokkal, mikor köztudott, hogy a copfos férfiak megbízhatatlanok. Hovatovább minden igazolhatatlan edzői döntése csimborasszójaként a genetikailag balszélső Jonás Gutierezzel játszatott jobbhátvédet, aki csúcsformában sem üti át az ózonpajzsot, de így az idegen poszton végképp maga volt a csapatra aggatott ballaszt, űrszemét, kozmikus hulladék, igaz, argentin-drukkerként remélhettem, hogy ezekkel a váratlan húzásokkal Maradona nemcsak a védelmét zavarta össze, hanem az ellenfelek edzőit is. Ha valaki ennyire bizonyítani akarja a géniuszát, akkor azt még a szuperszámítógépek sem tudják a számításaikba belekalkulálni.

Nem kell nekem széteffektezni a mérkőzést biciklicselekkel, de látni akarom a támadásoknál a kompozíció poétikáját, amikor a 'csapatom' mozgása már-már egy nagyszerű zeneműre emlékeztet a tudatos keresztmozgásokkal, előre begyakorolt figurákkal, játékkal, változó hangszínnel és hangerősséggel operálással, halk-hangos [chorus-verse] váltásokkal, vagyis tili-toli kényszerítőkkel, visszagurítással és leütéssel. Amikor látszik, hogy van edzője a játékosoknak, aki mindezt beléjük égette, mint egykor Valerij Lobanovszkij tábornok, aki olimpiai bajnok jégkorongfigurákat adaptált a futballra a Dinamo Kijevnél, vagy a tolódásos védekezést évek munkájával tökélyre fejlesztő Arrigo Sacchi, vagy a zseniális és nárcisztikus Johann Cruyff, aki megtanította futballozni a katalánokat.

Ezzel szemben Maradona csak abban brillírozott, hogy a gyanúsan mániás energiájával új magasságokba röpítse a sajtótájékoztatókat, ami tényleg szórakoztató volt, ugyanakkor a csapatjátékból a csoportmeccsek után fehér köpenyben, gumikesztyűvel és küretkanállal lehetett volna csak kikaparni a tudatosságot, ami viszont leginkább fájdalmas és a  komponista kritikája. Hiába győzték le egyéni villanásokkal az összehasonlíthatatlanul tehetségtelenebb ellenfeleket (pl. Dél-Korea, Görögország), a normatív összhang hiánya miatt már ekkor lehetett látni a meghibásodásra utaló jeleket, nem is kellett hozzá levenni a fekete napszemüveget és bevenni egy szemerőt, például, hogy a szaruhártyasértő argentin védelmi egység hetvenkét órán belül egy újgenerációs vírustörzzsel, kivált később egy spanyolnátha mutációval szemben teljesen használhatatlanná válik, mert az újhullámos filmezésből csak a kihagyásos technika ment nekik. Márpedig ha fogmosáskor vérezni szokott az íny, akkor valamit tenni kell, tudjuk. És ezen nem segített az, hogy Demichelis a harmadik meccsre már kibontotta a haját.

Persze, a Barbarossa-terv is megbukott, pedig azon tíz hónapot dolgoztak a legprecízebb német koponyák, a fizika törvényei szerint meg előbb-utóbb úgyis átveszi az uralmat az entrópia, úgyhogy elméletileg még be is jöhetett volna, hogy Maradona taktikai értekezletek helyett inkább újra és újra belemártja a válogatottat a tudatalatti és az ösztönösség irracionális szférájába, de amikor a negyeddöntőben a németek ellen már felgyorsult a tetris, kiderült, hogy ilyen szinten, határhelyzetben már annyit sem ér a ráolvasás, mint a számok nélküli közgazdaság.

Olyan lendülettel és olyan fegyelmezetten száguldottak át villámháborús gépezetként törpe argentinjaimon, mintha maga Herbert von Karajan vezényelte volna a walkürök vágtatását az árja filharmonikusoknak. [0-4] Ez zene volt.

Az isteni Diego meg egy fasz. Aki ahogy korábban a kispadon egy-egy harsány gólörömnél felhergelte magát mindenkinek bemutató vörös óriássá, úgy lett az első és utolsó hátrányba kerüléskor egy teljesen tanácstalan, rózsafüzért morzsoló falfehér törpe.

Így hunynak ki a csillagok.

To be continued... Holnap.

2 komment

Címkék: vb visszatekintő eposz

A bejegyzés trackback címe:

https://labdabiztos.blog.hu/api/trackback/id/tr962187039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

slowmotion 2010.08.02. 00:06:25

baszki, ezt az nst-ről kopipésztelted?
még egyszer nem olvasom végig, nem én, ha addig élek is. vagy dögöljek meg.
:)
süti beállítások módosítása