A hideget harapni lehet, a koszos, taszító latyakká változott hómaradvány porzik a kocsik kerekei alól, miközben a szűk utcán csapatok nagy hévvel az enyhet adó söröző felé. A bárpulthoz érve már kérem is ki a morvaföldi pincesöröm - hiába a név puhl-i mélységekbe zuhanó modorossága, maga az ital csodásan magasztos. A srácok pedig már hőzöngve várnak a pult előtt sorakozó négy bárszéken. Péntek van.

...ezt a szakaszt utálom a legjobban a télben. A december még oké, ott a karácsonyi készülődés hangulata még ennyi idővel a gyerekkor elhagyása után is haloványan azért feledteti az időjárási diszkomfortot és a Bohóc hiányát. A januárról meg valahogy elfogadja az ember, hogy oké, évkezdés, tél közepe, ezt valahogy át kell vészelni. No meg elindulnak az edzőmeccsek, amik ideig-óráig lekötik az egyszeri bohócligert. Ideig-óráig. 2-3 hétig. Utána már nem elég, nem az igazi. Persze jó összefutni az ismerősökkel a műfüves korlátjánál, elmormolunk néhány fáradt kiskároly- vagy vébergyuri- poénkísérletet, Hanta megállapítja az új bosnyák légiósról, hogy iszonyat buta, nem olvassa a passzjátékot, de Dajiccal tudná szeretni őket tavasszal, hát én ezen már meg sem lepődök...(főként mióta elhagyta a száját ősszel a "Danilo. Nem futballista- Imádom" illogikai alapvetés). Szóval január, az még elmegy... na de a február...

Lassan fél öt, mindjárt jönnek a haverok, olyan szép ez a tél és ez a rakás hó, így legalább elmarad a Pécs elleni edzőmeccs! Sapka, sál, gondolja az egyszeri kozármislenyi. Király ez az év, király ez a nap, szevasz Feri, Feri tölti a pálinkát, hoztam neked gumicsizmát. A két kozármislenyi megissza a pálinkát, közben dudálnak kintről. Feri kinéz az ablakon, hubazmegmekkoradisznó…

Lassan magához tér a világ az évkezdet okozta sokkból, és visszaáll minden a normális kerékvágásba. Addig is amíg ez megtörténik, következzen egy poszt, aminek kb annyi értelme van, mint Váczi Zoli fejjátékára építeni a támadójátékot a norvég válogatott ellen. A kapufa utáni írás tényleg csak annyira jó, hogy elüssön 5 percet egy unalmas délutánból, és mintegy beharangozza a hétfői posztot, ami az átigazolási mátrixot lesz hivatva monitorozni egy bögre forralt bor mellett.  

Nagyjából egy hete, hogy megjelent a hír, mégsem hagy nyugodni azóta sem: a 2011 tavaszán a Honvéd fazonszabászává előrukkoló Lukas Zelenka egy cseh negyedosztályú egylet szerződésajánlatával kacérkodik. Rendben, hogy egyrészről klubszimpátia miatt nem vagyok elfogulatlan, másrészről tisztában vagyok vele, hogy a jó Lukas 100 méteres síkfutásban alig 20 méterrel kapna ki egy élete alkonyán lévő teknősbékától, mégis úgy vélem: azzal a passzjátékkal, amire képes, aligha lógna ki országa valamely másodosztályú együtteséből. Elgondolkodtató Hanta múltkori légiósválogatottja is, amelyben sorjáznak a kilencvenes évek, illetve a kettőezresek első esztendőinek nevei, a közelmúltból viszont a McCabe-éra Ferencvárosának néhány koronaékszerén és az egy szem Tarmo Kinken kívül senkit nem találni. Ennyire sivár lenne a közelmúlt vagy csak a 10-20 éves távlat szépíti meg az emlékeket? Fenti apropók alapján született meg az elképzelés, hogy ideje utánajárni az elmúlt években a magyar bajnokságból távozó légiósok egyikének-másikának, illetve annak: mi is történt velük azóta, hogy kikerültek látószögünkből? Mint a hajtás után előbukkanó összeállításból kitűnik: van élet a Bohócliga után is, bár elhivatottság mellett némi (esetenként jókora) szerencsére is szükség van. Néha nüanszokon múlik, hogy pár évvel a magyar élvonal mámora után valaki Szaúd-Arábia sivatagos tájain tölti magába a napelemet vagy Lionel Messi ellen játszik BL-csoportmérkőzést. Ennyit elöljáróban, kezdődjön körsétánk a közelmúlt híres vagy éppen hírhedt légiósainak virtuális panoptikumában!

A válogatás elveiről: olyan légiósokat próbáltam válogatni, akik az utolsó öt évben játszottak az NB I-ben (tehát 2007 tavaszán vagy utána), továbbá azóta (legjobb tudomásom szerint) nem vonultak vissza. A válogatás klubonkénti bontásban történt - mivel némely honi élcsapatnál számolatlanul igazolják a légiósokat, másutt viszont inkább a helyi erőkre építenek, így mindenhonnan 1-2, maximum 3 játékos került kiválasztásra. Fentiek miatt a lista távolról sem teljes - ez úton kérem a tisztelt olvasót, hogy az általa ismert és tanulságosnak tartott, de a posztban nem szereplő sorsokat kommentben ossza meg velünk. A játékosok jellemzően utolsó magyarországi klubjuknál szerepelnek, aki később mégis felbukkant újra a honi élvonalban, annál a későbbi csapat neve is feltüntetésre került. Az első részben nyolc csapat exei között nézünk szét.

Miközben idehaza gőzerővel folyik az alapozás, egyes európai államokban inkább a tétmérkőzésekre esküsznek, így nagyköveteink egy része is elfoglalta már rezidenciáját a játéktéren, a kispadon, netán a lelátón. Az átigazolási vérzivatar kellős közepén Futács mellett a két fősre karcsúsított bresciai különítmény is hallatott magáról, akik ugyanazon mérkőzésen öregbítették hazánk hírnevét. A hét katonatisztje különdíjat Gyepes érdemelte ki, akinek a magyar sajtóban előadott magánszámát az anyagi javak reallokálásával díjazta a klubvezetés.  Rovatunk könnyes szívvel, de búcsút vesz Fehéroroszországtól (Sándor István nem hosszabbított szerződést), viszont interkontinentális jellegét bizonyítandó megvetjük a lábunkat Ázsiában, ahol Tímár rögtön alapemberré vált a méregerős vietnámi pontvadászatban. Kell ennél jobb hír így péntekre?

„Az agility egy szédületesen magával ragadó kutyás sport, ahol a gazdának, és a kutyának is ugyanúgy teljesíteni kell, mind a kettőjüknek egyformán meg kell dolgozni a sikerért.  A sportot leginkább a lovas díjugratáshoz tudnám hasonlítani, a gyökerei a lovaglásból erednek. A hetvenes években egy angol lovastiszt egy díjugrató verseny színesítésére találta ki, hogy a kutyák is csináljanak valami hasonlót. Annyira megtetszett mindenkinek, hogy rá nemsokkal megszületett az agility szabályzata, és komoly versenyeket rendeztek.”

Bevallom, életemben először kerestem rá erre a szép sportágra. Az apropóját Kósa polgármester szolgáltatta, aki az országban már-már presztízsberuházásként kezelt debreceni stadion (melynek átadási időpontjával kapcsolatosan  már legalább annyi dátumot hallottunk, mint a magyarországi euróról: jelenleg 2014 márciusánál tart  a licit) leendő multifunkciós jellegét kívánta kihangsúlyozni azzal, hogy bejelentette: az új stadiont nem csak holmi labdarúgásra használják majd, komoly eseményeket lehet idehozni, mint pl. a kutya agility világbajnokság.

Levelet hozott az elektronikus posta, rögtön Oroszországból. Kivételesen nem arról van benne szó, hogy Huszti megint méltatlanul a kispadra szorult a Zenitnél vagy hogy hogyan telnek a dagesztáni Dzsudzsák moszkvai mindennapjai. Oroszföldön az új év talán a legnagyobb ünnepnek számít és ebből az alkalomból blogunk egyik undisputed kedvence, Oleg Sirinbekov - akivel a róla szóló cikk megírása óta is tartjuk a kapcsolatot - a tavalyi évhez hasonlóan idén is gondolt jelen sorok szerzőjére és rajta keresztül a Labdabiztos közösségére. Tavalyi üzenetének közzétételét addig-addig halogattuk, amíg végül túl sok idő telt el január eleje óta - idén nem követjük el ezt a hibát. Következzék Oleg üzenete, amellyel mi magunk is kívánunk potyagólokban gazdag, boldog új évet mindenkinek!

A magyar futball egyik legismertebb mecénása, a képzelet szülte békeidőkbeli Stadlerjózsi, a Csabagyöngye lelke, a játék igazi szerelmese. Elhunyt Garas Dezső, akiről merjük állítani, hogy a valaha volt legjobb, legeredetibb, legszórakoztatóbb focifilmet köszönhetjük neki (is). A Régi idők focija rövidített verziójával búcsúznánk tőle, és mit is mondhatnánk mást útravalóul, mint: Villamosjegy?

Kedves Naplóm! Walter vagyok, a duisburgi fociklub elnöke. Megkezdődött a 2011-12-es bajnokság, eddig, szeptember elejéig sajnos nem a legjobb teljesítményt nyújtottuk. Az eredmények sem jönnek igazán, de ami igazán elkeserít, hogy teljesen sablonos a játékunk, a szurkolók egy része már menetrendszerűen elalszik a lelátón még az első félidőben. Ma bejött Ivica, a sportigazgató és arra jutottunk, hogy mindenképpen kellene valami pengés megoldás, hogy tűzbe hozzuk a szurkolótábort. Több ötletünk is volt, először marketing vonalon gondolkodtunk, talán lecserélhetnénk a klub kabalafiguráját vagy felkérhetnénk George F. Hemingwayt, hogy komponáljon nekünk egy új indulót. Végül arra jutottunk, hogy ez sajnos csak tüneti kezelés lenne, amely ideig-óráig talán vonzóbbá tenné a csapatot, de hosszú távra nem oldja meg a gondjainkat. Ezért úgy döntöttünk, hogy igazán drasztikus eszközhöz nyúlunk: egy ismert magyar labdarúgót igazolunk!

- Tudod mit szeretnék karácsonyra szivem?
- Nem.
- Egy gyönyörű bundát.
- Mi sem egyszerűbb drágám. Itt a 2008-as ZTE-Siófok, most írtam ki DVD-re. Boldog Karácsonyt !