Sajátos Grand Slam-sorozatra tehet pontot a magyar labdarúgás: az idei évben az összes elérhető európai miniállamot sikerült becserkészni. Andorra sajnos csak klubcsapat szinten sikerült, pici pipa, Liechtenstein péntek délutántól pipa, Luxemburg pipa. Monacoban még csak klubszinten űzik a sportágat, ráadásul a Paks európai térhódítását megérezve idejében alámerültek a francia másodosztályba, némi hiányérzetet okozva. San Marino pipa. A Vatikánban még nem annyira elterjedt a sportág (bár a magam részéről biztos vagyok benne, hogy minden valamirevaló apácazárda falán találni legalább egy Lázok János-posztert), helyettük csak az AS Roma érkezett. Zárul tehát a kör, körítésnek pedig még hátra marad egy U21-es selejtező és egy lengyelországi vajaskenyér-túra keddre. Zárul a nemzetközi eseményeket monitorozó játékunk idei kiírása is, három mérkőzéssel.

Ez sem az már, semmi sem a régi, ki kéne mindent, mindent cserélni, dúdolja K. Dezső a veszprémi Kossuth utcán egy hideg, novemberi délutánon. Nincs meccs ma, ahova ki lehetne menni, nincs egy barát sehol egy baráti sörre, Puskás meg Felcsúton. A gitáros fiú már most a kiskarácsonynagykarácsonyt pengeti, amire a félkegyelmű cigánygyerek gyönyörűen kontrázik mesteri füttyszóval, majd a végén hármat fütyül és tovább osztogatja a szórólapokat. K. Dezső kezében Nemzeti Sport, Némó az MTK-ban meg a válogatottban, Tőzsérről nem is beszélve. Fordul ki a világ magából, valami változik, K. Dezső felé mormonok közelednek, de hiába mondaná nekik, hogy Albert Flórián, maximum Karl Malone nevére helyeselnek jézusi mosollyal. Elkerüli őket, lehunyja a szemét és arra gondol, hogyan nyeli félre Szöllősi György a fornettis pogácsát Máté János 82. percben szerzett győztes góljánál, cigarettát ránt elő belső zsebéből és megy lefele az utcán. Még nyitott kabátban.

.. aki azt mondja, hogy a bohócligában nincs történés és fordulat, az nem érti a szakmát. Ha Dan Brown egyszer csak egy hétig követi majd a történéseket, akkor lehet, hogy a következő művében Langdon professzor a klub-logók bűvöletében a tökéletes tippmix-sort keresi, és állít össze egy Fibonacci-számsort a Kecskemét eddigi eredményei alapján. Nem Da Vinci festményét vizslatja majd árulkodó jelek után, hanem Egervári mester rajz-vázlatait, és nem a kereszt lesz a meghatározó a műben, hanem az x. Mindezek után Bohócliga félidő előtti hajrája…

Ilyenkor, amikor az órákat már visszaállítottuk a normális téli időszámításra, amikor a sálakat már nem csak a szurkolói önazonosság, hanem a réteges öltözködés miatt is a nyakunkba csavarjuk, amikor a stadion büféjében a vizezett sör helyett már inkább egy forralt bort kérnénk, ha volna... Nos, ilyenkor izgulhatunk, hogy közeleg az őszi szezonzáró! Persze ez csupán egy kvázi őszi szezonzáró csak, amelynek még annyi köze sincs a valódi félidőhöz, mint a csillagászati vagy naptári tavasz beálltának a madárcsicsergés megérkezéséhez és a fák rügybe borulásához. Ugyanis nálunk valamikor a 17-19. fordulók között mennek játékosaink végtelennek tűnő téli álmukra, és a sportújságírás ilyenkor kezdi el feltölteni a tücsök és bogár rovatot uborkával. Viszont a statisztikusféle, az igazi futballimádó tudja, hogy a kalendárium az őszi idényt tizenöt fordulóban méri, és évtizedek múltán csak az számít, hogy ott kinek a neve mellett hány pont áll! Föl hát az őszi szezonzáróra, sebaj ha egy hét múlva jön is már a tavaszi szezonnyitó! 

Hölgyeim és Uraim, ellenek a nyulaim, de még mielőtt megellenek, gyors konstatáljuk, hogy nyolc pontosra duzzadt az MTK előnye, legtöbb gólt rúgták, míg a legkevesebbet kapták, miközben a nyolc találkozóból öt darab békés döntetlennel ért véget. Kicsit érzelem és ötletszegény összefoglaló és beharang következik, de legalább nyert a Dunaújváros-Pálhalma és, ha már a feljutásért folytatott harctól nem izzad a tenyerünk, legalább alul legyen valami versenyhelyzet. Ezentúl szurkoljuk a kis Paksnak és a pálhalmai zsiványoknak!

..valahol az Alföld közepén, egy valaha fűvel benőtt pályán. A sárgás, néhol kisült fűcsomók mutatják a küzdelem helyszínét, amit mészcsíkkal szegélyeztek körbe valamikor.  A két kisöreg komótosan ballag a lelátónak kinevezett betonlépcsőn, hogy a felelző-vonalhoz érkezve elfoglalják a helyüket. Nincs fenntartott helyük, de tömeg sincs. Ugyanazok az arcok minden hazai meccsen, ugyanazok a szokások, ugyanazok a helyek. Feri bácsi akkurátusan elhelyezi a kispárnáját a betonon, előkeresi kopott kabátjának belső zsebéből a szemüveget. Távolra látó, de sosem hordja. Lát ő mindent amit kell, de ma meccs van. Ünnepnap. Állandó szomszédja Pista csíkos, lehetetlen színű füles szatyorral a kezében jön. Marika a felesége folyton felhánytorgatja, hogy minek megy meccsre minden áldott hétvégén, mire megmagyarázza neki, hogy nincs minden hétvégén hazai meccs. A vége persze mindig az, hogy az asszony csomagol neki egy szelet zsíroskenyeret összeborítva, közéje meg lilahagyma. Hóna alá csapja a Sport-ot, és kiballag. 

"Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem"

Tippjátékunk és kommentversenyünk is szépen halad a maga útján, mint Torghelle Sanyi régi formája megtalálásának ösvényén. A tippversenyben kezd kétszereplőssé válni a buli, és lassan kijelenthetjük, hogy a fődíj, elnézve a két élen álló harcost, szóval a győztes díja egy eredeti, aláírt, Prazdroj 12-es (gy.k. Pilsner Urquell) foltokkal tarkított Lukas Zelenka mez lesz. Mindkét arc megveszne érte... A vezető duóval még spinyokirály tartja a lépést, budo pedig névrokonához hasonlóan gyengusz hétvégét produkálva a 4. helyen téblábol. No és akkor térjünk át a komment-játékra, melynek múlt heti terméséből ezúttal az juthat eszünkbe jelszóként: csak röviden!

Mikor egy kocsmai asztalnál azt mertem mondani, én bizony teszek a lecsóba fokhagymát, nem is keveset, akkor nem gondoltam volna, hogy egy kibírhatatlan barátommal lecsóügyben még hajnalban is a sötét utcán folytatunk heves vitát, miszerint ő nem tágít az őrölt pirospaprika ideáljától. A Gesztenyés Söröző előtt, zárás után azt mertem mondani, hogy a lecsó olyan, mint a magyar foci. Az elmúlt száz, százhúsz év egyik legszimbolikusabb és sorsdöntőbb kérdése. K. Dezső éppen lecsót készített néhány barátjával az ősz végi fonnyadt zöldségek felhasználásával, pálinkát ittak és azon diskuráltak, hogy a lecsó, ahogyan a magyar foci is, nem étel, nem egyféle foci a többi közül, hanem műfaj. A mindenkori újjászületés mítosza. Mert ameddig nem tudjuk focinkat újragondolni, ameddig nem tudunk egy patinás, a hagyományokon, a régi magyar fociozófián alapuló, mégis korszerű és izgalmas labdarúgást varázsolni, addig olyan nép leszünk, amilyen most vagyunk: egyszerre álmos és álmosító, alacsony növésű, de fennhéjázó, irigy és dühös, maradi és sznob, szűk látókörű és középszerű nemzet. De ha mi így szeretjük?!?

...milyen Feri? Hat pontos MTK előny és Csiki Norbert, aki eldöntötte a rangadót és sorozatban harmadszor volt eredményes. Meglepő hazai vereség Kozármislenyben. Megvan az első győzelme a Dunaújvárosnak. Remek hajrá Ajkán. Ezek címszavakban az NB2 nyugatjának legfontosabb eseményei, a többi néma csend és papírforma. A következő fordulóban izgalmas meccsek annyira nem lesznek, de néhány érdekes összecsapás ígérkezik. Lesz győri rangadó, Bajára érkezhet pofonért a most kicsit magabiztos MTK és az Üllői útra buszozik a Kozármisleny. És megérkezett közénk Horváth Feri!