Magyar csapat ellen még nem vesztettek pontot – igaz, alkalmuk sem sokszor nyílt rá. A PSV fennállása alatt európai kupákban egyszer kapott magyar ellenfelet. 1983 őszét mutatta a naptár, a Philips-holding dédelgetett kedvencei az UEFA-kupa első körében akadtak össze a Ferencvárossal. A kapuban a tragikusan fiatalon elment Zsiborás Gabi áll, a pályán ott találjuk Jancsikát, Ebedlit, Pogányt, de a holland áfium ellen ez sem elég: Pesten 2-0-ra, Eindhovenben 4-2-re nyernek a piros-fehérek (magyar részről gólszerzők: Ebedli, Kvaszta), akik közül Arie Haan vagy Huub Stevens később a futballvilág egyik-másik kispadján is kamatoztatta tudását. Lepergett 27 év az idő rokkáján, újra itt a PSV, amit az is jelez, hogy Herczeg mágus már hétfőn letudta a kötelező sopánkodást. Játszunk mi is, idén tizenhatodszor jelentkezik a nemzetközi eseményeket monitorozó sorozatunk.

Miközben mi az elmúlt hónapokban a Bohócligára és a nemzetközi porondra vetettük vigyázó szemünket, újonnan érkező szerkesztőségi tagjelöltjeink teljes erőből igyekeznek rávilágítani elménket arra, hogy Tóth Norbin túl is van élet. Hétfőn Bastille szépirodalmi síkon csapott le, ma második próbajátékosunk, nbcee inkább a realizmus mezsgyéjén próbál támadni. Bemutatkozó írásában a Bajával és a BKV Előrével kapcsolatos tudnivalókat rendszerezi.

KÖZLEMÉNY: Namármostan, ha Bastille kollega be nem előzött volna, akkor a teljes másodosztályt felvállaltam volna, de egy MTK-Egyetértés-szintű megegyezés alapján úgy alakult, hogy ő viszi tovább a nyugatiakat, míg én fogok beszámolni a napkeleti küzdelmekről. Azért egy töredékét még felírom ide, már csak azért is, mert ő is ugyanazzal a csapattal kezdte volna, mint én… Lehet a Bajai LSE olyan kulcsszerepet tölt be a labdarúgásunkban, mint a Vissza a jövőbe filmekben 1955. november 12-e. Akkor engedtessék meg nekem indításképpen a következő két rövid sárga-kék csapatbemutató (mentségemre szóljon, hogy földrajzilag egyikük arénája sem a Dunántúlon terpeszkedik, és már mindkettejüket láthattuk a Keleti Csoportban), utána csak a kelettel foglalkozom majd:

Miközben az ember a finn meccs után szedi ki a konfettiket a hajából, próbálja felitatni a vörösborfoltot a szőnyegéről és a reménytelenül kiszáradt pizzát szomorúan kidobja a kukába, megszállja őt egy bűnös gondolat. Mert oké, eddig beszámolt eme blog a Bohócliga minden nyűgéről és nyilairól, de mi a helyzet azokkal, akik csak álmodhatnak az angyalföldi vendégszektor toalettjének felszenteléséről, akik irigykedve néznek a Paksi FC városukon átrobogó busza után, ahol a kocsma legnagyobb hantása évek óta azzal dicsekszik, hogy ő már látta egyszer játszani Thomas Sowunmit? Nézzünk körül a másodosztályban! Ha a honi labdarúgás legfelső szintjének olimposzi magasából letekintünk, bizony lentebb is találunk némi (adott esetben nemi) életet. Jöjj kedves Olvasó, elkalauzollak oda, ahova még Kazuo Honma sem jár!

Miközben Hanta kolléga távozása nem múló űrt hagy szívünkben, a hétvégén győzedelmesen visszatérő Komjáti Malacnál is boldogabbnak érezzük magunkat, mivel a szerzőgárda bővítésével kapcsolatos erőfeszítéseink a jelek szerint sikeresnek bizonyultak: a közösség több tagja is úgy érezte, hogy szerzőként is szívesen emelné magasba a 'biztos zászlaját. Úgy döntöttünk, hogy nem követjük a Videoton vezetése által kitaposott utat (melynek keretében próbajáték nélkül igazolták le a svéd bajnokság néhány nagyágyúját, akik azóta megmagyarázhatatlan okokból nem tudtak gyökeret ereszteni az első csapatnál), ezért szárnyaikat bontogató tehetségeinket első körben vendégszerzőként próbáljuk becsempészni a közösség kegyeibe. Elsőként Bastille jelentkezik játékra, aki már-már Kossuth-díjat sejtető remekművel kalauzol el minket a másodosztály varázslatos világába.

Szitáló eső, sűrű köd, 7-9 Celsius fok. Ezt látta K.Dezső, mikor kinézett szombat reggel szülei lakásának ablakán. Baján volt, ami szerinte se Dunántúl, se nem Alföld, hanem maga a mennyország. Édesapjával reggel piacra mentek, vásároltak nagybaracskai almát, dunai halat és szekszárdi oportót. A halászlé elkészítése közben a Szeged és Veszprém esélyeit firtatták a délutáni kézilabda Bajnokok Ligájában, ugyanis K. Dezső apja 1986. június 2-a óta nem néz semmilyen focit. Maradt neki a kézilabda, így hétről-hétre tele ordíthatja a lakást mérkőzések közben, K. Dezső viszont annál inkább hitt a mindenkori magyar fociban, talán még akkor is, mikor azon a június 2.-ai napon négykézláb gagyogott  keresztül a nagyszobán.

-    Apa ! Ha magyar csapat játszik külföldivel akkor mi a magyarnak szurkolunk?
-    Természetesen..mégiscsak ők a mieink.
-    Akkor is ha az a magyar csapat az Újpest vagy a Vasas?
-    Igen akkor is.
-    Éretem..és akkor itt most melyik a magyar csapat?
-    Hogyhogy melyik? Ez a Győr-Honvéd meccs itt mindkettő magyar.

Megdőlt a futball egyik, legalább évszázada hangoztatott alapigazsága! Rutinos nagypapák és sokat megélt apukák kezdték valahogy úgy a kisgyerekek futballra szoktatását, taktikai nevelését: végy egy jó kapust. Tartotta magát meglehetősen sokáig, mint a geocentrikus világkép, de aztán jött egy önkényes Kopernikusz, és azóta minden máshogy van.

Keddig szentül hittük, Újpesten bemegy dolgozni a klubigazgató, behívatja a biztonsági főnököt, átadja neki a pénteki stadionbezárós végzést, majd viccesen hozzáteszi: végy egy jó kapust. Felejtős. Ahogy eddig szinte az összes egynél több meccses szankciót, ezt is visszavonták, csökkentették menet közben. Pénteken UTE-Haladás, nézőkkel.

Csak épp a beígért komolyságba, a hitelességbe szálltak bele  ismét páros lábbal hátulról. Azt mondja a Fegyelmi Bizottság, hogy 200ezer, erre mi befizetünk százat, a többit úgyis elengedik. Azt mondja a Fegyelmi Bizottság, hogy két zártkapus, rendben, letudjuk az elsőt, a második előtt úgyis felülírják, megérzi az elnökség a társadalmi nyomást, presszionál, az FB módosít. Nevetséges.

A fene sem akarja szegény Újpestet szopatni, kevés nagyobb baromságot tudunk elképzelni a zárt kapunál (talán csak a nemzetközi meccsekre érvényes alkoholtilalmat, ünnepeljenek a félhülye dietetikusok narancslével egy nyolc-null után), de azt még nehezebben fogadjuk el, hogy ha van egy ítélet, legyen az bármilyen nevetséges, vagy értelmetlen, szinte fix, hogy nincs kőbe vésve, mindig lesz egy magasabb rangú basa, egy 5000 köbcentis autóskártya ütőlapnak. Van, ami úgy látszik emeleszéknél a munkavállalási szerződés aláírásakor a génekbe kódolódik, a hely szellemének exorcizálása impossible mission.

Pénteken először Monicomp Liga néven, de a lényeg, hogy változatlanul Bohócliga, két hét szünet után. Sálak a nyakba, jegyért sorba beáll, beharangozunk a link mögött.

Szinte pontosan tizenhárom éve történt. Tizenhárom éve, és egy napja. Szombat reggel volt, még csöndes volt az utca, de a reggeli gyanánt bekapott kifli végét is a kertkapu felé menet nyeltem csak le, a cipőhúzás közben legurított tea után. Készülődtünk az esti Finnország elleni VB-selejtezőre. No nem Helsinkibe, az Olimpiai Stadionba indultam, hanem Márk barátomhoz, a kaposvári Szondi utcai lakótelepre.

Kockázat nélkül simulhatunk ahhoz a mesterelemzői okossághoz, hogy a Vatikán San Marino strandcsapata elleni diadal után csínján ittasodjunk örömmámorba.

Egy dolog mellett azonban talán mégse támolyogjunk el szó nélkül. Végig és kompromisszumok nélkül támadtunk. Olvassuk le tehát, amit az ujjpercek pötyögnek és lassan, artikuláltan, szó-ta-gol-va mondjuk ki hangosan, a csoportterápia jegyében: tá-mad-ni kell, a finnek ellen is.

Új hét, új élet. A derék San Marino-i postásokat egy polgári nyolcassal küldtük haza, lehet ábrándozni az újabb Helsinki-szindrómáról. A hétvége hírei röviden.

#hétvégi eredmények

• Minden passzolt, így végül csak sikerült megredezni az MTK-Kaposvár meccset. Mellékesen a találkozó a bajnokság jelenlegi állása szerint bőven kimerítette a rangadó fogalmát, így meg sem lepődtünk rajta, hogy egyetlen televízió sem tűzte műsorára. A körülmények hatására fájó érdektelenségbe fulladó meccset egyébként behúzta 0-2-vel a Rákóczi.
• Kecskeméten nyert az edző nélküli csapat 1-0-ra, Csertői pedig megkapta az ilyenkor szokásos klubelnöktől származó ultimátumot: valahány meccsen, valahány pontot kell szerezni, ellentétes esetben következmények lesznek. A kérés teljesítése kemény feladatnak ígérkezik, a Haladás ugyanis a kiszámíthatatlan, de erős Újpesttel és a lendületben lévő Siófokkal találkozik a következő fordulókban.
• Véber Gyuri zseniális, nem véletlenül az egyik kedvenc arcunk az egész Bohócligából. A sportlap élesszemű zsurnalisztájának felvetésére, miszerint nem minden játékosáról tűnt úgy, hogy tudja mi a feladata, a következőt válaszolta: Hát igen ... NB1-es futballistákról beszélünk, ugye? Ennyiből már kitalálható a találkozó végkimenetele, az eredmény azonban így is meglepetésszagot áraszt. Paks - Pápa 4-0

Nehézkesen indult a tegnap délutánom. Először a gázszerelő hozta a tudomásomra, hogy az életjeleket az elmúlt napokban nem sugárzó vízmelegítő defibrillálása nagyjából olyan hatással lesz privát költségvetésemre, mint Tornyi Barna szerepvállalása a diósgyőri büdzsére, másodszor a betervezett közös meccsnézést sem sikerült tető alá hozni. Végül 4 óra táján úgy döntöttem: ezek után már kizárt, hogy maga a derbi is kudarcokat tartogasson, ezért ideje helyet rezerválnom. Nem bántam meg. A nagyjából harmad-negyedháznyi szurkoló által teremtett kielégítő hangulatban kellemes, gólgazdag edzőmérkőzést tekinthettem meg és a székhez sem fagytam hozzá.

Divatos lett napjainkban a válogatottal kapcsolatosan a pozitívumokat emlegetni, úgyhogy kezdjük ezzel. Nyolc gól az, amit nem kell megmagyarázni. Akkor sem, ha San Marino reprezentánsainál talán a környező utcákban összefogdosott 11 rokkantnyugdíjas mamóka is nagyobb ellenállást fejtett volna ki. Nekem, aki a hetvenes évek végén születtem és nem emlékszem ’82-re (mikor a vébén 10 gombóccal fizettünk az El Salvador által felszolgált 1 szem pupusas-ért) csak tévéfelvételről adatott meg életem folyamán, hogy ennyi magyar gólt lássak egy meccsen. A nyolc gól sok mindenre jó. Jó mindenkinek, aki kint volt a stadionban és úgy érezte: nem volt elvesztegetett idő erre áldozni a péntek este egy részét. Jó a kapu mögött ülő kisiskolás srácoknak, akik most napokig mesélhetik majd egymásnak és a rokonságnak, hogy a szektor aljára leszaladva majdnem karnyújtásnyira voltak a szöglethez kivonuló Dzsudzsáktól. Jó a szektor közepén ücsörgő, 25 éves forma leányzónak, akiről lerítt, hogy életében talán ötödször van meccsen, viszont a lefújás után telihold vigyorral fotóztatta magát, háttérben az eredményjelzővel. Jó a válogatott gólarányának, amely (ha a hollandok márciusban nem óhajtanak gálaelőadásokat tartani) valószínűleg pozitív lesz a selejtezők végén. Jó a szövetség marketingeseinek, akik az elkövetkező napokban tetszés szerint puffogtathatják az utóbbi hónapokban összegereblyézett hozsannázó jelzőket. Jó lehet büszkeségeinknek arra, hogy erőt gyűjtsenek belőle az előttük álló feladatokra – mint ahogy arra is jó lehet, hogy a társaság kellően elbízza magát, az álmodozásból pedig egy, az állcsúcson csattanó jobbhorog ébresszen fel minket Helsinkiben.